Filmvilág blog

Átfogó stratégia készül az animációipar fejlesztésére

2024. június 14. - filmvilág

animacios_kerekasztal_resztvevok.jpg

Káel Csaba kormánybiztos, Fülöp József MOME rektor és Pesti Ákos mozgóképipari kormányfőtanácsos a magyar animáció fejlesztéséért indított cselekvési program tervezetét ismertette a MOZ.GO fesztiválon Veszprémben.

A magyar animációt, melynek 110 évvel ezelőtti indulását emlékévvel ünnepeljük idén, gazdag hagyományok, sokszínűség és jelentős kulturális beágyazódottság jellemzik. A Magyarországon készülő nemzetközi produkciók mellett - jó példa erre a cannes-i filmfesztiválon nemrég bemutatott, az Oscar-díjas Michel Hazanavicius rendezésében, a Kecskemétfilm Stúdió közreműködésével készült La plus précieuse des marchandises (A legértékesebb áru) -, az élőszereplős alkotások is egyre több szakembert és technológiát alkalmaznak. A szakterület átfogó fejlesztését a növekvő piaci igények mellett a mesterséges intelligencia térhódításával járó robbanásszerű technológiai fejlődés is szükségessé teszi, figyelembe véve a tényt, hogy az animáció a tömegkommunikáció, a teljes szórakoztatóipar mellett az oktatás és a tudományos élet elsődleges megjelenítő eszközévé vált napjainkra.

Tovább

Elhunyt Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője

schubert.jpg

A Filmvilág szerkesztősége megtört szívvel értesíti az olvasókat és a filmes szakmát, hogy Schubert Gusztáv élete 69. évében, rövid, de súlyos betegség után múlt éjjel elhunyt – fájdalmak nélkül, méltóságban és családja körében.

Lapunk főszerkesztője a Filmvilág legrégebbi állandó munkatársa volt, aki több mint négy évtizeden át dolgozott a szerkesztőség tagjaként, előbb rovatvezető (1986), majd főszerkesztő-helyettes tisztségben (1998-2010). Balázs Béla- és Cs. Szabó László-díjas filmes szakíróként a lap létrejöttének legfontosabb közreműködőjét jelentette, legyen szó a tartalmi összetételről, az egységes színvonal biztosításáról, valamint a technikai és anyagi feltételek megteremtéséről. Áldozatos és fáradhatatlan küzdelme a Filmvilág fennmaradásáért – különösen az elmúlt egy évtized hazai kulturális helyzetében – példaértékűnek, sőt bátran állítható, hogy páratlannak számít. Nem csupán főszerkesztői pozíciójában, de már jóval azelőtt is a Filmvilág meghatározó munkatársa, a motorja volt – és amennyiben rajtunk múlik, ezután is az marad.

 

Varró Attila, Sümeghy Éva, Pamuk Anna, Fonódi Luca, Baski Sándor

2024 legjobb filmjei (eddig)

dune_2.jpg

Folytatjuk a régi hagyományt: toplistázzuk az év első felét. A magyar bemutatók mellett a listákban szerepelnek a Cannes-ban és a Sundance Fesztiválon látott filmek is, amelyek hazai forgalmazásba csak később jutnak el (ha eljutnak), így ez az adás akár beharangozóként is hallgatható.

A listázók: Baski Sándor, Huber Zoltán, Pauló-Varga Ákos 

Tovább

Átadták a Friss Hús díjait

diamond_beauty.jpg

A Nyertes Zsuzsa főszereplésével készült Diamond Beauty nyerte a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm díját.

Szerda délután tartották a Friss Hús Budapest rövidfilmfesztivál díjkiosztóját, ahol a legjobb magyar és külföldi film, legjobb animáció és a legjobb színészi alakítások mellett díjazták a legjobb magyar forgatókönyvtervet és filmtervet, valamint számos közönségdíjat és különdíjat is kiosztottak. A díjak és díjazottak teljes listája a fesztivál weboldalán található.


A különböző szekciókban kiosztott közönségdíjak:

Nun or Never (r. Heta Jäälinoja), nemzetközi versenyfilmek szekció;
The Dinner (r. Jesús Martínez “Nota”), Queer Dreams szekció;
Sincopat (r Paul Diggler) @Midnight szekció;
A Kind of Testament (r. Stephen Vuillemin), Weirdcore szekció;
Préda (r. Sztepanov Márkó), Műfajra, magyar! szekció;
Szarvasbőgés (r. Jakab Edit), nemzetközi dokumentumfilmek szekció

A nemzetközi versenyprogram zsűrije (Mia Avdagić, a Szarajevói Filmfesztivál Talents Sarajevo Projectjének koordinátora, Aneta Ozorek, a Kaboom Animációs Fesztivál művészeti igazgatója és Lukács Péter Benjámin hangmérnök és producer) az Even Though It’s Night és a The Miracle című filmeknek ítélte a szekció két különdíját, a legjobb nemzetközi rövidfilm ezer euróval járó díja pedig a Through Gloom (r. Arnas Balčiūnas, Litvánia) című filmé lett.

Tovább

Itt a júniusi Filmvilág!

202406.jpgMAGYAR PANTHEON
András Ferenc keserű gúnnyal szólt a „Nagy Generációról”, de ő maga is egy valóban nagy generáció kiemelkedő tagja lett: egyaránt jegyez kultikus műfajfilmeket, legyen szó társadalmi szatíráról (Veri az ördög a feleségét) vagy film noirról (Dögkeselyű) és érzékeny portrékat saját nemzedékéről a kádári szocializmustól a rendszerváltás évein át az ezredfordulóig.

Szekfü András: Kalandos ifjúkor (Életút-interjú András Ferenccel – 1. rész)  

MAGYAR MŰHELY
Gelencsér Gábor: Magyar krónika (Gazdag Gyula filmjei – 1. rész)
Kiss Dalma: Jó-rossz filmek (Somossy Olivér: Hogyan csináljunk rossz filmet – Tímár Péter)  

KAFKA A MOZIBAN
A 60-as években még nem végezték el azt a filológiai alapmunkát, ami az azóta eltelt évtizedekben megtörtént, az eredeti Kafka-kéziratok sokáig nem voltak hozzáférhetőek és Kafka életének tényei is sokkal világosabban állnak előttünk. Orson Welles A per, Rudolf Noelte A kastély mégoly nagyszerű adaptációját még ennek a „kafkaiságnak” a jegyében képzelte el.

Tovább

Újra ingyenes online japán filmfesztivál

tizenket_szempar.jpg

2024. június 5. és július 3. között idén 23 japán filmet és 2 televíziós minisorozatot hoz el Magyarországra a JFF Online Japán Filmfesztivál, köztük Josino Kóhei – aki 2019-ben felkerült a 100 Japán Mozgóképes Alkotó listára – a Japán Filmakadémiától az idén 10 jelölést begyűjtött és a Legjobb Új Színész Díját megnyert Csúcsanimék! Című alkotását. A film két filmrendező „párbaján” keresztül olyan embereket mutat be, akiknek szenvedélyük az anime. Az izgalmas, drámai fordulatokkal teli film bepillantást enged az animekészítés kulisszatitkaiba is. A filmben látható animejeleneteket a legjobb alkotók készítették, köztük a Production I.G. Csapata.

Az egyik legígéretesebb ázsiai tehetségnek tartott, a Chihayafuru-trilógiájáról ismert Koizumi Norihiro egy újabb coming-of-age történettel tér vissza. A 2023-ban a Kinema Junpo Awards-on díjazott Az engem meghatározó vonalak című filmje egy fiatalember veszteségéről és az újjászületésről szól. A film két főszereplője két hatalmas népszerűségnek örvendő japán sztár, Jokohama Rjúszei és Kijohara Kaja. A filmet a hagyományos japán tintafestészet, a szumi-e élőben festett látványos jelenetei teszik még hatásosabbá.

Tovább

#153 - Challengers, A kaszkadőr, A majmok bolygója: A birodalom, Godzilla Minus One, Holtak útja

_fall_guy1.jpg

 

Új adás, amelyben megbeszéljük, milyen élmény volt a Filmvilág Podcast első közönségtalálkozója, majd foglalkozunk A majmok bolygója új felvonásával, Ryan Gosling és Emily Blunt akcióvígjátékával (A kaszkadőr), Luca Guadagnino új rendezésével (Challengers), az Oscar-díjas japán Godzilla-filmmel, és folytatjuk a Scorsese-sorozatunkat a Holtak útjával.

Menetrend:

07:00 - Godzilla Minus One
22:40 - A majmok bolygója - A birodalom
45:10 - A kaszkadőr
1:14:00 - A holtak útja
1:50:35 - Challengers
2:15:30 - Ajánljuk még
2:22:55 - Challengers spoileresen

Tovább
süti beállítások módosítása