Filmvilág blog

Az új Filmvilág az 1979-es Filmhíradóban

2021. december 17. - filmvilág

filmvilag_1979_szerk.jpg

Az eredeti Filmvilág 1958. február 15-én indult, kisformátumú kétheti folyóiratként, csak 1979-ben alakult át nagyformátumú havilappá Létay Vera vezetésével. Erről a történelmi pillanatról a Filmhíradó is beszámolt.

Tovább

VadHajtáSok a hangalámondásos filmek világából - Kommandó

Közkedvelt, ám négy és fél éve élőhalott állapotban létező rovatunk, a VadHajtáSok a hangalámondásos filmek világából – mindannyiunk meglepetésére – nem egy népszerű zombfilmmel folytódik, hanem a 80-as évek szent tehenei (nem feltétlenül sorrendben: robot-, nindzsa-, zombi-, kannibál- stb -film) közül a kommandósmozival. Sőt, A Kommandósmozival, melynek bizonyos műfaji hiányosságait (pl. legalább 62,5%-ban dzsungelben játszódó cselekmény) bőven ellensúlyozza, hogy már a címe is eloszlatja a kételyeket:

KOMMANDÓ.

Commando (1985)

Tovább

#95 - Tenenbaum a leszbikus apácák karmai közt + Fargo

the_royal_tenenbaums_1.jpg

Új adásunk elején megbeszéljük, igaza van-e Ridley Scottnak, amikor a „mobilt nyomkodó fiatalokat” okolja új filmje bukásáért, utána kielemezzük a Netflixen debütált, Oscar-esélyesnek mondott új Jane Campion-filmet, A kutya karmai köztöt, és Paul Verhoeven kosztümös-erotikus drámáját, a Benedettát. 20 éves Wes Anderson egyik legjobb filmje, a Tenenbaum, a háziátok, ennek örömére újranéztük a legnagyobb magyar rajongójával, és folytatjuk a Coen-sorozatot a zseniális Fargóval. Az adásból kiderül többek közt, hogy:

  • Westernek számít-e A kutya karmai közt,
  • érdemes-e „toxikus maszkulinitást” emlegetni a film kapcsán,
  • a blaszfémián innen vagy túl van-e a Benedetta,
  • mit gondol Verhoeven az intimitás koordinátorokról,
  • miért akarna bárki is a Tenenbaum család tagja lenni,
  • mire jó egy piros Adidas-melegítő,
  • komédia-e a Fargo,
  • és mit állít a gyerekvállalásról?

Tovább

A Sundance Filmfesztiválon lesz a Szelíd világpremierje

szelid_csuja_nemes.jpg

Csonka Eszter testépítő-világbajnok főszereplésével forgatott mozifilmet Csuja László és Nemes Anna magyar-német koprodukcióban a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A test-melodrámát meghívta rangos versenyébe a Sundance Filmfesztivál és a magyar mozikban február 10-én mutatja be a Vertigo Media.

Edina egy női testépítő, aki együtt él edzőjével, Ádámmal. Hogy megnyerjék a világbajnokságot, Edinának komoly áldozatot kell hoznia. Eközben különös kapcsolatba kerül egy titokzatos férfival. A találkozás mindent megváltoztat, amiben a nő addig hitt.

A Karlovy Vary-ban díjazott Virágvölgy rendezője, Csuja László és a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész doktorandusza, Nemes Anna közös rendezése a SZELÍD című mozifilm. A „testmelodráma” főhősét Csonka Eszter világbajnok és többszörös magyar bajnok testépítő alakítja. A rendezőpáros célja egy különleges élethelyzet bemutatásával együtt az is, hogy a néző testi tapasztalatokon keresztül jusson el a főhős érzelmeihez.

Tovább

Streamingre kerülnek a friss magyar mozifilmek

igyvagytokeletes_jelenetfoto_1_1.jpg

A legújabb magyar filmek a mozik után először a FILMIO-n láthatók, köztük az olimpiai bajnok, kardvívó fenomén Szilágyi Áronról szóló EGY MINDENKIÉRT, Füst Milán világhírű regényének feldolgozása, A FELESÉGEM TÖRTÉNETE, de érkezik a BECSÚSZÓ SZERELEM és az ÍGY VAGY TÖKÉLETES is.

Már látható a mesés sci-fi dramedy, az ŰRPIKNIK, melyben Badits Ákos rendező egy űrlény szemén keresztül mutatja meg a budapesti éjszakát, az őrületes bonyodalmakba Zalatnay Sarolta és Árpa Attila is beszáll.

Krasznahorkai Balázs első mozifilmje, a lélegzetelállító erdélyi tájakon forgatott HASADÉK a Magyar Mozgókép Fesztiválon elnyerte a legjobb film díját. A Molnár Levente és Babai Dénes főszereplésével készült balladai hangulatú dráma a családi kötődés erejéről és ellentmondásosságáról tesz fel kérdéseket.

Már nézhető a FILMIO-n a Nagy Viktor Oszkár rendezésében készült BECSÚSZÓ SZERELEM is, mely az elkötelezett focidrukkerek világában játszódik, főhőse egy meghasonlott ultra Ötvös András fergeteges alakításában, akit egy roma lánnyal hoz össze a sors.

Tovább

Itt a decemberi Filmvilág!

202201fv.jpgMAGYAR MŰHELY
Gyulai Líviusz grafikáiban és rajzfilmjeiben az ízek és az abszurditások, a látványok és a trópusok, vagyis a stílus és a humor mindent fölülír. Legtöbb filmjében anekdotázik, sziporkázik, ötleteket vet föl és ejt el, úgy szövi a mese fonalát, oly csapongva s közvetlenül, akár, ha a barátaival csevegne.

Orosz István: Szindbád, bon voyage! (A rajzfilmes Gyulai Líviuszról) 
Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió (Premodern értelmiségi melodrámák – 2. rész)  
Pápai Zsolt: Befejezett jelenidő (A kísérletezés szabadsága – Inforg Stúdió 2000-2010)  
Stőhr Lóránt: Beavatás a varázslatba (Örök varázs – Tóth János kinematográfus)  
Kelecsényi László: Filmregény (Magyar filmek, 1896-2021)  

PREMIER PLÁN
Barabás Klára
: „Az én politikám a zene” (Beszélgetés Tony Gatliffal)

ÚJ RAJ
Claudia Llosa álomszerű, a női trauma és a babonás hiedelmek motívumaival átszőtt filmjeiben a spiritualitás és a fejlett világ feszül egymásnak. A Fausta énekével (2009) ő lett az első perui rendező, aki Berlinből FIPRESCI- és Arany Medve díjat is hazavitt. Két első filmjében a nők ellen elkövetett erőszak, az Aloftban és a Lázálomban pedig a szeretett gyermek elvesztése áll a középpontban.

Kovács Kata: Nyughatatlan lelkek (Claudia Llosa)

Tovább

Három ingyenesen nézhető vígjátékkal ünnepli a születésnapját a Filmio

filmio3vigjatek.jpg

Novemberben ünnepli első születésnapját a Filmio, ennek örömére péntek reggeltől vasárnap estig ingyenesen nézhető három vígjáték.

Megdönteni Hajnal Tímeát, Herczeg Attila filmje (2014) – Több mint százezer nézős, szókimondó romantikus komédia, melyben Osvárt Andrea más életre vágyó szupermodellt, Simon Kornél tutyimutyi jófiút és Szabó Simon tapló, fukszos, susogó mackós producert alakít. A történet kiindulópontja a 15 éves érettségi találkozó, ahol kiderül, hogy még mindig mindenki ugyanazt akarja: megdönteni Hajnal Tímeát. 

Tovább
süti beállítások módosítása