Filmvilág blog

A testőr - Vadnyugat keleten

2021. június 21. - filmvilág

yojimbo1961_96427.jpg

60 éve mutatták be Kuroszava Akira klasszikusát, A testőrt, ennek apropóján kerestük elő a Filmvilág 1983 januári számából Nemes Nagy Ágnes kapcsolódó esszéjét.

Kuroszava vadnyugati filmje: így szokták nevezni A testőrt. Való igaz, ez a napkeleti történet, a két gonosz bandával, amely uralkodik a japán kisvároson, meg a szuper-hős szamuráj, aki végülis becsapja és ronggyá veri mérhetetlen tömegű ellenfelét, szoros rokonságban van a coltos mesterlövészekkel és históriáikkal. Csakhogy itt nincs colt, itt kard van meg ököl, kardpárbajok, tömegvívások és öklelődzések végtelen sora. Igaz is, el ne felejtsük, a főhős Mifune igazán szívmelengető, pompás dalia, nála csak egy szebb férfi mozog a színtéren, legfőbb ellenfele, egy elegáns férfiszépség. A gonoszság szép-álarcban: ez sem éppen új találmány. A többiek túlnyomó része válogatott szörnypofa. Egyébként csak ennek a szépgonosznak van egy szem pisztolya; ez az egyetlen, apró mozzanat, ami – homályosan – a történet korszakára utal. Máskülönben az egész, úgy ahogy van, időtlen.

Tovább

Nyári retroadás, avagy igazságot Nemere Istvánnak!

yojimbo1.jpeg

Új retro- és évfordulós adásunkban a 30 éves Thelma és Louise-tól jutottunk el a 60 éves Yojimbóig, érintve két Stallone-klasszikust. Kiderül többek közt, hogy:

  • Jól öregedett-e Ridley Scott filmje,
  • feminista ikonok-e a főszereplők,
  • működik-e 60 év után is Kuroszava klasszikusa,
  • a Cliffhanger vagy A pusztító a jobb akciófilm,
  • mi vált valóra A pusztító disztópiájából,
  • és hogy jön ide Nemere István,
  • mire való a három kagyló,
  • milyen a Loki (majdnem) Marvel-szűz szemmel,
  • érdemes-e beszerezni Seth Rogen könyvét és megnézni az HBO Q-doksiját?

Menetrend:

Tovább

A test a tudat szemének retinája

David Cronenberg: Painkillers - Forgatókönyvkritika

cronenberg_star_trek.jpg

 

Nyáladzó, kiszolgáltatott gyerek: 1970-ben egy kislány, a majdnem 3 dekáddal később jegyzett szkriptben egy Brecken nevű 8 éves fiú. És hallani egy karakterről, aki üvegekben tárolja az eltávolított belső szerveit. Pusztán ezek a kis motívumok szövik össze Cronenberg némafilmként, hangalámondással rögzített minimálmoziját (A jövő bűnei) és frissen bejelentett, régről leporolt - anno más címre hallgató -  projektjét. Látszik, hogy a testhorrorok fejedelme cseppet sem Hitchcockként (vö: Az ember, aki túl sokat tudott) gyártana remake-et, hanem csak origóként használja az 50 évvel ezelőtti mű zárlatát a több, mint 20 éve hánykolódó és majdnem a rettegett Scott Rudin-Paramount, később a mára becsődölt ThinkFilm konjunktúrájában elkészült eredeti forgatókönyv (spec script) nyitányához. Új, még izgalmasabb premisszákból készít rémfilmet, amennyiben lehet, napjainkra aktualizálva a nem túl távoli évek fenyegetéseit. Remek ok, hogy kezünket tördelve várjuk a görögországi forgatás augusztusi kezdetét Viggo Mortensen, Lea Seydoux, Kristen Stewart, Scott Speedman (Underworld), Don McKellar (Exotica), Robert Lantos producer és remélhetőleg a régóta Cronenberg-állandó operatőr, Peter Suschitzky részvételével.

Tovább

900 milliós támogatásból készül Nemes Jeles László új filmje

nemes_jeles.jpg

Nemes Jeles László új alkotását, a 2010-es évek fiataljairól szóló generációs mozifilmet és Csongor és Tünde animációs feldolgozást támogat a Nemzeti Filmintézet. A Filmszakmai Döntőbizottság a nehéz helyzetbe került moziüzemeltetői szektor támogatására 610 millió forintot szavazott meg, biztosítva ezzel 80 mozi és vetítőhely újraindulását. 

Nemes Jeles László nemzetközi koprodukcióban, Az árva címmel készülő harmadik mozifilmjére 900 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. A film a Laokoon Filmgroup gyártásában, az Oscar-díjas Saul fiát is jegyző producerek, Sipos Gábor, Rajna Gábor és Stalter Judit vezetésével készül.

Napjaink húszas-harmincas korosztályát foglalkoztató témákról – párkapcsolati kihívások, szülővé válás és otthonkeresés – szól a Filmintézet 392 millió forintos támogatásával készülő Együtt kezdtük, Kerékgyártó Yvonne (Free Entry, 2014) új filmje, amely nyáron kezd forogni.

Tovább

#84 Easttowni és tóparti rejtélyek nyomában, Jóbarátok közt

mare_of_easttown.jpg

Új adásunkban sorozatozunk és filmezünk vegyesen, a Jóbarátoktól jutunk el Felméri Cecília és Guy Ritchie új filmjét érintve az idei év legjobban körülrajongott szériájáig. A podcastból kiderül többek közt, hogy:

  • Jogos-e az Easttowni rejtélyek mennybe menesztése,
  • kell-e bátorság a slampossághoz,
  • Kim Ki-duk kottájából játszik-e a Spirál rendezője,
  • ki tud-e lépni Guy Ritchie a bőréből,
  • miért zseni Bo Burnham
  • és miért lett kultikus a Jóbarátok?

Menetrend:

2:00 - A Jóbarátok (Reunion) miért van?
29:35 - Spirál (r: Felméri Cecília)
42:00 - Egy nagyon dühös ember (Wrath of Man)
54:55 - Szörnyella (Cruella)
1:07:00 - Easttowni rejtélyek (Mare of Easttown)
            1:30:20 - Spoileres rész
1:35:35 - Kisvárosi krimik, HBO vs. Netflix, Sexify
1:42:10 - Ajánljuk még

Közreműködők: Varga Dénes, Huber Zoltán, Baski Sándor

Tovább

A Pannónia dicsérete vitte el a Friss Hús fődíját

friss_hus_2021_dijatado.jpg

A magyar filmek közül a Pannónia dicsérete és a Reduction, a nemzetközi filmek közül pedig a fiatal török szerelmespár balul elsülő légyottja nyert.

Telt házas vetítések, izgalmas szakmai programok és baráti találkozók után szerdán a díjátadóval véget ért a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A magyar versenyprogramot értékelő zsűri tagjai Olmo Omerzu szlovén-cseh filmrendező, Péterfy Bori énekes-színész és Reisz Gábor filmrendező voltak. A nemzetközi programról Igor Prassel, az Animateka művészeti vezetője, Ugrin Julianna producer és Szilágyi Fanni filmrendező döntöttek.

A Legjobb Magyar Animációs Film a Reduction lett, Szakály Réka Anna filmje. A zsűri az indoklásban a szorongató világvége hangulatot, szavak nélküli, különleges egyedi képi világot emelte ki, a díj értéke 300 ezer forint.

Tovább
süti beállítások módosítása