A filmtörténelem leghíresebb el nem készült sci-fije nyomán született meg a képregénytörténelem úttörő alapműve.

Költő, festő, szobrász, pantomimes, színházi rendező, zeneszerző, filozófus, filmrendező, színész, producer – az idén 92 éves polihisztor, Alejandro Jodorowsky minden szerepében önazonos. Hasonlóan egy másik jelentős szürrealistához, David Lynch-hez, a különféle művészi formák nála sem válnak el élesen, egyenrangú önkifejezési eszköznek tartja mindegyiket. Sok kortársával ellentétben a chilei születésű rendező a képregényre sem tekintett soha alacsonyabb rangú médiumként („azért foglalkozom vele, mert ugyanolyan komoly művészetnek tartom, mint a filmet, a festészetet vagy a költészetet” – nyilatkozta egy 2003-as interjújában.) Gyerekként még csak fogyasztotta az amerikai újságok mellékleteiként megjelenő, Flash Gordonhoz hasonló fantasy stripeket, Mexikóba költözése után, a hatvanas években saját képregényrovata is lett a legnagyobb helyi napilapban. Az általa írt és rajzolt Fabulas Panicas az 1962-ben indított szürreális performansz mozgalmához, a Panic Movementhez kapcsolódott, de íróként több önálló képregényt is jegyzett.

Olyan volt az arca a nagyközeliken, mint a sziklás, vad táj, amelyben állt. Kőkemény, rendíthetetlen, rajta mély gyűrődések: az idő nyomai. Bár a filmesek először kisportolt termetéért szerződtették, igazából ez a cserzett, napégette arc tette naggyá. Muszklimiska sok domborít a vásznon – neki a tekintetéből, az összeszorított szájából, az acélos külsőnek ellentmondó kisfiús félmosolyából sugárzott az erő: hogy vele nem lehet szórakozni.

„Indián vér csörgedezik az ereiben” – mondogatták róla a jólértesültek. Honnan is tudhatták volna, hogy a valóság ennél sokkal romantikusabb. Hogy tizenötgyerekes litván szénbányászcsaládba született, tizenhat évesen már maga is bányában dolgozott, a háborúban a Csendes-óceánon harcolt, leszerelése után kazánfűtő lett, rakodómunkás, kőműves, kikiáltó, hivatásos bokszoló és még sok minden más.

MAGYAR MŰHELY
Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió (Premodern magyar értelmiségi melodrámák 1.)
Mohi Sándor: „Minden érdekelte” (Ágh István Huszárik Zoltánról)
Kránicz Bence: A láthatatlan idő formája (Beszélgetés Mundruczó Kornéllal)
Schubert Gusztáv: Kell egy csapat (Magyar producerek 1.)

JEAN-PAUL BELMONDO
Az új hullám színészeként befutott Belmondo a francia film legnépszerűbb férfihőse lett, legnézettebb filmjeit ötmillióan látták. Mintha egész életében csaknem lehetetlen szintézisre törekedett volna, arra, hogy összebékítse a szerzői mozit a közönség-mozival, a vígjátékot az
akciófilmmel, a nevetést a tragédiával.

Ádám Péter: Ászok ásza (Jean-Paul Belmondo 1933-2021)

FILM ÉS IRODALOM
John Maxwell Coetzee, a Nobel-díjas dél-afrikai író regényeiből készült adaptációk a rasszista apartheid-rendszer (majd annak bukása) közegében születtek. Történetei hasonlítanak a westernek alaphelyzetére: a gyarmatosító a saját kultúráját az egyedül üdvözítő szokásrendnek,
a meghódított népeket pedig alsóbbrendűnek látja.

Új adásunkban terítéken az év egyik legjobban várt filmje (Dűne), minden idők legnézettebb Netflix-sorozata (Squid Game), az Arany Pálma-díjas Titán, Ridley Scott friss bukása (Az utolsó párbaj), és Coenék egyik legszemélyesebb rendezése (Barton Fink). Az adásból kiderül többek közt, hogy

• Lehet-e unalmas egy Arany Pálma-díjas botrányfilm,
• miért nem bízunk a Netflix algoritmusában,
• megüti-e a Squid Game a koreai filmek színvonalát,
• miért (nem) baj, hogy tézisfilm Az utolsó párbaj,
• és miért nem kíváncsiak rá a nézők,
• lehet-e méltó főszereplője a Dűnének egy „nyegle ficsúr”,
• több-e látványmozinál Villeneuve adaptációja,
• és lehet-e ihletforrás egy levágott fej?

Menetrend:

2:50 - Titán
11:25 - Squid Game (Nyerd meg az életed)
28:45 - Az utolsó párbaj
46:05 - Dűne
1:16:25 - Coen-sorozat #04 - Barton Fink
1:45:25 - Ajánljuk még

A tárnoki kőfejtő kísérteties tereiben forgatja második nagyjátékfilmjét az Out rendezője, Kristóf György. A Bunker egy földalatti börtönben játszódik, melynek foglyai a szabadulásért küzdenek. A szlovák-magyar-cseh koprodukcióban, táncosok és mozgásművészek szereplésével készülő táncfilm hangulata a sci-fiket idézi, miközben a hamisítatlan „káeurópaiság” is tetten érhető a díszleteken és a jelmezeken.
 
A 2017-es Out-hoz képest teljesen más karakterisztikájú, műfajibb megközelítésű darabnak tűnik Kristóf György második nagyjátékfilmje.  A történet szerint mélyen a földfelszín alatt egy börtön foglyaként éli mindennapjait rabok egy maroknyi csoportja. Egy nap azonban a bebörtönzött közösség egy újonnan nyílt átjáróra bukkan, amely az ismeretlenbe hívja őket.

Történelmi pillanatokat élt át Magyarország 1990 októberében. A benzinár drasztikus megemelése miatt a létbizonytalanságtól tartó személy- és árufuvarozók országszerte lezárták az utakat, hidakat. A fővárost szinte nem lehetett megközelíteni, Budapesten egyedül a metró közlekedett. A közlekedési káosz, rövid idő alatt gazdasági és társadalmi krízisbe torkolt, amit az alig öt hónapja hivatalba lépett kormány képtelennek tűnt kezelni. A betegségével küzdő, frissen műtött miniszterelnök, Antall József, aki 1956-ban az elnyomó hatalom ellen harcolt, azzal szembesül, hogy most ő lett a „nép ellensége”, és ellene lázadnak.

A Blokád alkotóinak - köztük Lajos Tamás producer, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Tősér Ádám rendező - fantáziáját is ez a politikai csapdahelyzet ragadta meg leginkább, hogy a két, sűrű és vészterhes történelmi időszakot is megélő Antall József személyes történetén keresztül a rendszerváltás időszakát is átélhetővé, feldolgozhatóvá tegyék a nézők, köztük a legfiatalabbak számára is, amire magyar mozifilm eddig még nem vállalkozott.

Fabricius Gábor első játékfilmje, az Eltörölni Frankot a leginnovatívabb alkotás díját hozta el a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválról. Itthon színesben és fekete-fehér, szerzői verzióban is látható. 1983-ban játszódik a kádári Magyarországon, a gulyáskommunizmusnak vagy puha diktatúrának nevezett időszakban. Főszereplője Frank, egy punkzenekar frontembere, aki gyűlöli a rendszert és koncertjein nyíltan feszegeti annak kereteit. Az egyik ilyen alkalom után izgatás vádjával letartóztatják, végül egy pszichiátriai intézetbe kerül. Az orwelli-kafkai világban küzdelme egyre reménytelenebbé válik.

Fabricius Gábor filmje egyszerre fiktív történet, kordokumentum és disztópia. A történelemhez való viszonya árnyalt, ugyanakkor nem teljesen tisztázott: film első snittjében egyfajta emlékezetpolitikai gesztusként megjelennek a megszálló szovjet katonák, akiknek a filmes ábrázolása tabu volt a szocializmusban, később feltűnik a 80-as évek legfontosabb szamizdata, a Beszélő, illetve a Szabad Európa rádió. Kádár János hangját is halljuk és megemlítik Krassó Györgyöt is, aki a demokratikus ellenzék tagjaként bejutott a lipóti elmegyógyintézetbe, hogy interjúkat készítsen. Ezeken kívül azonban kevés az egyértelmű történeti referencia, a film karakterei is fiktív személyek, bár néhány utalásból ki lehet találni, hogy ki ihlette a szerepeket.