MAGYAR MŰHELY
A „hungarofuturizmus” immunreakció a valóság szürrealizmusára: ha a való világ valószerűtlenné válik, ha a babonák, álhírek, hecckampányok, összeesküvés-elméletek veszik át a józan ész és az empátia helyét, akkor a művészet az emberi butaság ellen a groteszk, a blődli, a karneváli szellem iróniájával tud leghatásosabban védekezni. Hungarofuturisták Jancsótól Buharovokig.

Hirsch Tibor: Régi nemzedékek, új lövészárkok (Generációk filmtörténete – 1. rész)
Nemes Z. Márió: Növényi politika (A hungarofuturista film alternatív valóságai)  
Sipos Júlia: Hozzáférés a világhoz (Beszélgetés Almási Tamással)
Kormos Balázs: Erkélyekre aggatott nádszövet (Az Egy nap és a kortárs román film)  
Lakatos Gabriella: Míg az oltár el nem választ (Szerelemtől házasságig 1931-1944 – 1. rész)

ALAIN RESNAIS
Bikácsy Gergely: Az életmű cserepei (Alain Resnais 100)  

ANTIHŐSÖK, ANTIHŐSNŐK
A trauma ma már nélkülözhetetlen része a képregényhősök és antihősök eredettörténeteinek. A rendezői alapelv: ha a latexruhába bújtatott szuperhősök létezése eleve összeegyeztethetetlen a néző által ismert valósággal, akkor legalább a drámai kidolgozottságuk hasonlítson a hús-vér halandókról szóló filmekére.

Baski Sándor: Traumák hősei (Batman és Joker)  
Huber Zoltán: A régi iskola (Clint Eastwood idős antihősei)
Pozsonyi Janka: Nőben az erő (Paul Verhoeven antihősnői)

KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
Szép Eszter: A viktoriánus erkölcs réme (Marie Duval: Ally Sloper-képregények)  

ÚJ RAJ
Fekete Tamás: Nyelvcserék (Claudio Cupellini)  

A CODA lett a legjobb film és ismét magyar Oscar-díjasnak örülhetünk, Sipos Zsuzsanna a Dűne berendezője – Patrice Vermette production designerrel – vehette át a szobrocskát. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Denis Villeneuve filmje tarolt a technikai kategóriákban, a legtöbbet, összesen hat Oscart gyűjtött az este. Nyert Jane Campion, Jessica Chastain, Will Smith és a Vezess helyettem, de szinte mindenhol papírforma győzelmek születtek (mi egyébként nagyjából előre szóltunk). Az est legnagyobb maflását pedig Will Smith adta Chris Rocknak. Alább vastagítva olvashatók kategóriánként a győztesek.

Idén áprilisban első alkalommal jelentkezik a Friss Kakas Animációs Filmnapok, a MOME Anim és a Friss Hús közös rendezvénye. A filmes szakmai esemény pitchfórumára március 31-ig lehet nevezni előkészületben lévő animációs projektekkel

A Friss Kakas Animációs Filmnapok – a MOME Anim diplomafilmjeinek bemutatásán túl – számos vetítéssel és szakmai programmal várja az animáció iránt érdeklődő szakmai és civil közönséget április 22-24. között a Toldi Moziban. A szakmai programok részeként a Friss Kakas meghirdeti Animációs Pitchfórumát, a Kakas Pitch-et.

A Kakas Pitch célja, hogy hiánypótló lehetőséget teremtsen fiatal alkotóknak előkészületben lévő projektjeik, filmötleteik prezentálására és azok megvitatására. A pitchfórumra bármilyen animációs projekttel lehet nevezni, legyen az animációs rövidfilm, sorozat, dokumentumfilm vagy egészestés animáció, experimentális animációs projektek, 360°-os projektek, VR/XR projektek, animációs eszközöket használó multimédia projektek. A nyilvános pitchfórumon a beérkezett pályázatok közül nyolc-tíz projektet mutathatnak be az alkotók (rendezők / forgatókönyvírók / producerek). A Kakas Pitch nyertese automatikusan bekerül a júniusi Friss Hús Fesztivál Pitchfórumának 10 döntőse közé.

Tíz óra kellett, hogy rájöjjek, Lynchnél ma nincs nagyobb rendező

Hogy a Kék bársony jobb film a Mulholland Drive-nál, már a moziban tudtam.

A szakmai vetítést követő beszélgetésekből az is kiderült számomra, hogy a legújabb Lynch-munka tovább mélyíti a szakadékot hívők és értetlen hitetlenek közt.

Értem a zavart, megengedem, az indulatokat, nekem is beletelt majd fél napba a feldolgozás, hogy azóta újra és újranézzem, bizonyos jeleneteket többször, egymás után, néhány helyen belelassítva, kockáról kockára léptetéssel. Úgy hiszem ugyanis, hogy David Lynch munkássága nélkül máshogy alakult volna az elmúlt két évtized filmművészete. Azt is szoktam gondolni róla, hogy nem csak szűkebb szakmájára, az egyetemes filmiparra gyakorol hatást, hanem azon túl – bögrén, pólón, honlapon –, a tömegkultúrában is jelen van. Idézhető, de utánozhatatlan: nem véletlen, hogy egyetlen epigon sem akadt mindezidáig, ugyanakkor Tarantino, a Coen fivérek vagy Fincher sem kérheti ki magának a szellemi, művészi rokonságot.

Megítélésem szerint David Lynch tett a legtöbbet azért, hogy a mai amerikai film nem csakis és kizárólag társadalomtudományilag értelmezendő globális jelenség és közgazdaságilag üzemeltetett iparágazat. Rendhagyó és korszakalkotó pályája miatt árnyaltabban kell gondolkoznunk Hollywood felől, amely nem csak a filmművészet temetője, hanem a mozivilág bölcsője is egyben, alfa és omega, Mekka és Ninive. 

Március 28-án tartják a 94. Oscar-gálát, ennek örömére idén is végigmegyünk a jelölteken, megtippeljük a győzteseket és reklamáljuk a méltatlanul kimaradó filmeket és alkotókat.

Menetrend:

A legnagyobb francia színészek főszereplésével, a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok versenyprogramjából, valamint a César-díj jelöltjei és nyertesei közül több is megtekinthető lesz március 17-27. között a 12. Frankofón Filmnapokon. A Francia Intézet szervezésében a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón - francia, belga, svájci, tunéziai, marokkói és kanadai - alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Az esemény műfajilag is sokszínűnek ígérkezik. Történelmi filmek, drámák, vígjátékok, horrorfilmek, családi film, thriller, krimi, zenés film és több dokumentumfilm is található a programban.

Március 17-én, csütörtökön 20 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban François Ozon legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban debütált, március végén forgalmazásba kerülő Minden rendben ment nyitja majd a 12. Frankofón Filmnapokat André Dussollier-val és Sophie Marceau-val a főszerepben. Jacques Audiard legújabb filmje, a Cannes-i versenyprogramban debütált Ahol a nap felkel Párizsban négy önmagát kereső fiatal felnőtt szerelmi kalandjait ábrázolja Párizs ázsiai negyedében, a 13. kerületben. A tavaly szintén Cannes-ban debütált Amíg lehet - Catherine Deneuve-vel és az idén ezért az alakításáért a legjobb férfi színész César-díjával méltatott Benoît Magimellel a főszerepben - merész alkotás a betegség elfogadásáról és a halállal való szembenézésről. Ugyancsak a Cannes-i versenyprogramban szerepelt az Elemi ösztön rendezője, Paul Verhoeven valós történeten alapuló romantikus, erotikával átszőtt történelmi drámája, a Benedetta, Virginie Efirával, Charlotte Ramplinggal és Lambert Wilsonnal a főszerepben. Szintén 2021-ben, Cannes-ban mutatták be az Intenzív találkozások című vígjátékot, mely társadalmi-politikai témát tárgyal tragikomikus hangvétellel, csakúgy, mint a bipoláris festő küzdelmeit bemutató belga szerelmesfilmet, a Nyughatatlanokat.

Szerelem a végnapjait élő Weimari Köztársaság idején.

Mielőtt megnéztem volna Dominik Graf filmjét, elolvastam Erich Kästner 1931-ben megjelent regényét, amelynek alapján a film készült. Egy 1931-es német példányt sikerült szereznem. Különös élmény volt ezt a régi, kissé elrongyolódott kiadást olvasni. Amikor kinyomtatták, sem Kästner, sem a hőse, Fabian nem sejtette a jövőt. És – velem ellentétben – ennek a példánynak az egykori olvasói sem. A regény fontosabb színhelyeit viszont éppúgy ismertem, mint az akkori olvasók. A Schaperstrassén, ahol Fabian lakott, a nyolcvanas évek végén sokszor jártam; itt volt a Gelbe Musik galéria, a világ leghíresebb avantgárd zeneboltja, amely azóta megszűnt. Átellenben vele a Berliner Festspiele székhelye, ahol többször megfordultam. Nem messze innen a Geisbergerstrasse, ahol Fabian Cornéliával a megismerkedésük estéjén sétál. Nézik a homoszexuális bárokat – 1988-ban is ugyanitt voltak a melegek és leszbikusok találkahelyei. Grunewaldban, a kihalt Königsallee-n Fabian megáll az emlékoszlopnál, ahol 1922-ben meggyilkolták Walter Rathenaut, a zsidó származású külügyminisztert. Két évig alig öt percre laktam innen. És sorolhatnám a többi helyszínt, a Kurfürstendammtól az eldugott kis utcákig. 2021-ben az 1988-as nyugat-berlini emlékeimet ébresztette fel az 1931-ben kinyomtatott könyv. Kästnerrel és Fabiannal ellentétben én láttam a berlini falat, és láttam a háború nyomait.