Filmvilág blog

Ingyenes vetítések a Görbe Tükör Filmfesztiválon

2022. március 12. - filmvilág

merkel_03.jpg

Három, hazai moziforgalmazásba nem került filmet mutat be a magyarhangya két alkalommal.

A provokatív és merész művek a menekültválságról, a pandémiáról és a kelet-európaiságról alkotott képet árnyalják azzal, hogy görbe tükröt tartanak elénk. Egy bolgár falusi tanítónő beleszeret egy afrikai menekültbe, egy román tanárnő pornóbotrányba keveredik, Angela Merkel életét pedig Orbán Viktor és kormánya keseríti meg a 2015-ös menekültválság idején. 

Félelem

A 2020-as Tallinni Filmfesztivál fődíjas filmje, Bulgária idei Oscar-nevezettje egy tanítónőről a bolgár-török határon, aki beleszeret egy afrikai menekültbe. Ivaylo Hristov ezzel a szatirikus hangvételű történettel bizonyítja, hogy a félelem a 2020-as években is ugyanúgy megeszi a lelket, ahogyan azt Fassbinder már 1974-ben megmutatta.

Tovább

Előkészületben négy új Inkubátor-film

apam_lanya_foto_little_bus_production.jpg

Breier Ádám, Hevér Dániel, Mayer Bernadett és Podhradská Lea rendezők első mozifilmjeire szavazott meg gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága. A pályaindító alkotások fejlesztése és gyártása a Filmintézet Inkubátor Programjának szakmai és anyagi támogatásával valósul meg.  

Júliusban kezdődik a forgatása Podhradská Lea forgatókönyvíró-rendező Apám lánya címmel készülő kreatív dokumentumfilmjének, mely egy nyomtalanul eltűnt fiatal lány története, akitől évtizedekkel később egy levél érkezik. A film egy valóságos és családi, lélektani utazás egyszerre, navigálja nézőjét múlt és jelen között, miközben szembesíti szereplőit döntéseikkel. A lányt senki sem kereste, mégis mindenkinek van egy története arról, hogy ki ő és miért tűnt el.

A Szlovákiában és Spanyolországban is forgó filmet a tervek szerint 2024 tavaszán láthatja a közönség, producere Meggyes Kriszta és Lévai Balázs. (NFI támogatás: 30 millió Ft)

Tovább

Itt a márciusi Filmvilág!

fv202203.jpgPASOLINI 100
Harmat György: Mártírium külvárosi réteken (Pasolini egy színtér tükrében

HOLLYWOODI LEGENDÁK
Kevés rendezőnek jön össze élete folyamán egy valódi mesterhármas, a mesternégyesről nem is beszélve (Célpontok, Az utolsó mozielőadás, Mi van, doki?, Papírhold) ám a siker, elismerés és jelentőség nem minden. Peter Bogdanovich filmesként és magánemberként egyaránt megtapasztalta, milyen a csúcson és a gödör legalján lenni.

Orosdy Dániel: Függöny le… (Peter Bogdanovich 1939-2022

 

MAGYAR MŰHELY
Mándy szellemiségét és tartását nem csak a Mándy-adaptációk őrzik, hatását a magyar film számos remekében fellelhetjük. A Mándy-próza kisvilága a pusztulásra ítélt polgári világ. A „polgári” jelzőn természetesen nem csupán a külsőségeket értette, hanem elsősorban mentalitást: tartást és méltóságot. 

Kolozsi László: A belső ruhatár (Mándy Iván és a film
Mispál Attila: „A nemzet filmtanítója” (Perlaki Tamás 1948-2021
Pauló Varga Ákos: Pengeélen (Beszélgetés Muhi András Piressel)

ÚJMÉDIA ÉS VIRTUÁLVALÓSÁG
Süll Kristóf: Falanszter szimuláció (A Meteo „moduláris disztópiája”
Török Ervin: Utópikus energia (Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 3.

KOSZTÜMÖS BŰNÖK
A legújabb Macbeth-film a noirtól elsősorban hatásos vizualitását és a nyomasztó teret börtönként megélő, bomló elméjű hőst kölcsönzi. Érthető, hogy a shakespeare-i életműből miért éppen a Macbeth ragadta meg Joel Coen figyelmét – a dráma klausztrofób, hétköznapi emberi helyzeteket univerzális tragédiává feszítő légköre ismerőssé teszi a filmet a Coen-rajongók számára is. 

Földváry Kinga: Noirtól Coenig (Shakespeare-bűnfilmek
Varró Attila: Szemfényvesztés (Guillermo del Toro: Rémálmok sikátora
Bárány Bence: Vég nélküli út (Max Allan Collins: Road to Perdition
Kolozsi László: Korszerűtlen utazás (Kenneth Branagh: Halál a Níluson
Fekete Tamás: Újravágott változatok (Sikoly-filmek

ÚJ RAJ 
Lichter Péter: A meghatódás öröme (Mike Mills

TELEVÍZIÓ
Kelecsényi László: Felhőtan (Pacskovszky József: Kék róka

A CSEND MESTEREI
Lichter Péter: Egy ismeretlen formabontó (Teinosuke Kinugasa: Az őrület lapja)

SZUPERHŐS-FRANCHISE
Borbíró András: Túltelített dimenziók (Számháború a Moziverzumban

FESZTIVÁL
Boronyák Rita: Pálmafák és gyökerek (Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

FILM/ZENE
Déri Zsolt: Punktum (Wolfgang Büld koncert-riportfilmjei) 

KRITIKA
Pozsonyi Janka: Apám, a gengszter (Jonas Carpignano: Maffialányok

A címlapon: Dominik Graf: Fabian – A vég kezdete (Tom Schilling és Saskia Rosendahl) – A Cirko Film márciusi bemutatója

Pasolini-filmek a MOM-ban

canterbury_mesek.jpg

2022. március 5-én lesz Pasolini születésnek 100. évfordulója. Ez alkalomból a Pannónia Szórakoztató Kft. által üzemeltetett Cinema MOM ünnepi retrospektív vetítéssorozatot rendez a Budapesti Olasz Kultúrintézet közreműködésével.

Ki is volt ez a XX. századi, meg nem értett zseni? Tanár, költő, esztéta, aki csak harminckilenc évesen kezdett filmezni. Saját személyes kérdéseit szublimálta, így kerek, gazdag, sokoldalú hagyaték maradt ránk. Sokan máig nem értik művészetét, szarkazmusát.

Az Élet trilógiája Pier Paolo Pasolini 1970 és 1974 között forgatott három filmjének összefoglaló címe: Dekameron, Canterbury mesék, Az Ezeregyéjszaka virágai. Mindhárom alkotás a középkorban keletkezett klasszikus mese- és novellagyűjteményeken alapul. Az olasz cenzúra a Dekameront és a Canterbury meséket egy időre be is tiltotta. A trilógia zenei konzultánsa Ennio Morricone volt. A filmek erőteljes atmoszférája jelentős részben az autentikus forgatási helyszíneknek és a zömmel amatőr szereplőknek köszönhető.

Tovább

#100 - Ünnepi személyeskedés

A szarvasvadász, Kimi, Az ember, aki ott se volt

 

az_ember_aki_ott_se.jpg

Itt a podcast 100. adása, amelyben személyeskedünk is: válaszolunk a hallgatóink kérdéseire és beszélünk a meghatározó filmélményeinkről.

A jubileumot emellett szeretnénk arra is felhasználni, hogy továbbfejlesszük a Filmvilág Podcastet. Arra kérjük a hallgatóinkat, hogy töltsék ki ezt a podcastra vonatkozó kérdőívet március 13-ig, hogy még jobb adásokat tudjunk készíteni. (Beágyazva is elérhető a felmérés a lejátszó alatt.)

A 100. adásból kiderül többek közt, hogy

  • mi volt az első moziélményünk,
  • ki volt az első rendező, akiért rajongtunk,
  • melyik jelenet/film váltja ki a legerősebb érzelmeket belőlünk,
  • mihez kezdenénk magunkkal, ha nem lennének filmek,
  • és mi az álomcastingunk.

Tovább

Márciusban újra Frankofón Filmnapok

 minden_rendben_ment.JPG

Catherine Deneuve és lánya, Chiara Mastroianni, Gérard Depardieu, Sophie Marceau, Audrey Tautou, Charlotte Rampling, Béatrice Dalle, Virginie Efira, Xavier Dolan, André Dussollier és a nemrégiben elhunyt Gaspard Ulliel – mind láthatóak lesznek március 17-27. között a 12. Frankofón Filmnapokon. A Francia Intézet szervezésében a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón - francia, belga, svájci, tunéziai, marokkói és kanadai - alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Március 17-én, csütörtökön 20 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban François Ozon legújabb alkotása, a tavaly Cannes-ban debütált Minden rendben ment nyitja majd a 12. Frankofón Filmnapokat. Amikor a 85 éves André (André Dussollier) agyvérzés következtében kórházba kerül, a lánya, Emmanuelle (Sophie Marceau) azonnal hozzá siet. Az apa megrázó kéréssel fordul a lányához: segítséget kér a méltó lezáráshoz.

Szintén a Cannes-i versenyprogramban szerepelt az Elemi ösztön rendezője, Paul Verhoeven valós történeten alapuló romantikus történelmi drámája, a Benedetta, Virginie Efirával, Charlotte Ramplinggal és Lambert Wilsonnal a főszerepben. Az erotikával átszőtt filmben az ifjú Benedetta már egészen fiatal kora óta csodatévő hírében áll. Mikor bevonul a pesciai kolostorba, jelenléte alaposan felkavarja a közösség életét.

Tovább

Már lehet nevezni az idei Verzió Filmfesztiválra

mesek_a_zarkabol.jpg

A 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált 2022. november 8—16. rendezik meg budapesti művészmozikban és több vidéki városban. A nevezés elindult. A szervezők a legfrissebb emberi jogi és társadalmi ügyekkel foglalkozó dokumentumfilmeket várják 2022. május 31-ig három kategóriában: nemzetközi, diák- és elsőfilmes és magyar verseny. A nevezés díjtalan

A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő dokumentumfilm fesztiválja, amelyet 2004 óta minden év novemberében rendeznek meg Budapesten. A fesztivált évek óta megrendezik Kecskeméten, Pécsen, Szegeden, Debrecenben és Szombathelyen is. A fesztivál a legkiválóbb kreatív dokumentumfilmeket mutatja be egy évről évre szélesebb és sokszínűbb közönségnek, a filmekhez kapcsolódó beszélgetésekkel és szakmai programokkal pedig fórumot teremt aktuális társadalmi kérdések megvitatására.

Tovább
süti beállítások módosítása