MAGYAR MŰHELY
Soós Tamás Dénes: „Ez egy enigma” (Beszélgetés Csuja Lászlóval és Nemes Annával)  
Nemes Z. Márió: Az anatómiai térkép eksztázisa (Csuja László – Nemes Anna: Szelíd)
Hirsch Tibor: Régi nemzedékek, új lövészárkok (Generációk filmtörténete – 2. rész)
Lakatos Gabriella: A szerelmi szkepticizmus történetei (Szerelemtől házasságig - 2. rész)  
Bárdos Judit: Egy szorgos zseni (Alan K. Rode: Kertész Mihály – Egy filmes élet)

EMBEREK ÉS ANDROIDOK
Lehet-e egy gépember emberi? Mikor jön el a pillanat, amikor emberként éljük meg az androidot? Mik azok a hibák, azok a „nem emberi” mozzanatok, amelyek késleltetik vagy egyenesen ellehetetlenítik azt, hogy az android emberré váljon? Ha az androidnak is lehet lelke és személyisége, beleszerethetünk-e?

Pintér Judit Nóra – Stőhr Lóránt: Szerelem AI idején (Ember, gép, vágy)  
Orosdy Dániel: Robotok a teljes idegösszeomlás szélén (Képregény-legendák: Frank Miller: Hard Boiled)  
Zalán Márk: Emberek és replikánsok (Ridley Scott: Szárnyas fejvadász)  

VÍCTOR ERICE
Erice, a spanyol szerző film nagymestere az elmúlt negyven évben mindössze három nagyjátékfilmet forgatott, de így is bekerült a filmművészet klasszikusai közé. Premier plánban egy világszemléletét és stílusát őrző autonóm alkotó életútja a vizuális kultúra – technikai fejlődés okozta – radikális átalakulásának idején.

Bácsvári Kornélia: Vissza az első káprázatig (Víctor Erice)  
Víctor Erice: Álmok küszöbén (Sanghaj ígérete. Előszó-részlet)  

A Wiesbadeni GoEast Filmfesztiválon Csuja László és Nemes Anna kapta a 7500 eurós díjazással együttjáró rendezői díjat a Szelíd című filmjükért.

A Szelíd, amelyben Csonka Eszter nemzetközi hírű testépítő alakítja a főszerepet, még látható a magyar mozikban.

A filmről elemzés, illetve egy rendezői interjú is olvasható a Filmvilág májusi számában. Utóbbiból itt olvasható egy részlet:

Új adásunkban megpróbáljuk megfejteni, mi áll a Netflix előfizető-vesztése mögött, majd Richard Linklater netflixes filmjével foglalkozunk (Apollo 10,5 - Űrkorszaki gyerekkor), utána a Danielsék agymenésével (Minden, mindenhol, mindenkor), az év eddigi talán legjobb sorozatával (Különválás), és folytatjuk a Coen-sorozatot is.

A műsorban szóba kerül többek közt, hogy

• van-e a Netflixnek identitása,
• mi a nagyobb veszély, a konkurencia vagy a jelszómegosztás,
• nagyobb nosztalgiatrip-e az Apollo 10,5, mint a Licorice Pizza,
• jól esik-e a „régen minden jobb volt”-típusú boomerkedés,
• a Minden, mindenhol, mindenkor lesz-e az új Mátrix,
• miért jók az infantilis poénok,mennyire hiteles az irodai pokol a Különválásban,
• és jól áll-e Tom Hanksnek a hiénanevetés?

Menetrend:

1:05 - Hírmagyarázó rovat: válságban a Netflix?
20:30 - Apollo 10,5 - Űrkorszaki gyerekkor
43:15 - Minden, mindenhol, mindenkor
1:18:25 - Különválás (Severance)
1:51:50 - Coen-sorozat: Betörő az albérlőm

Mi a te fiaid vagyunk, és te mégis számítasz a hűségünkre?

Akira Kuroszavának sikerült az, ami csak Akira Kuroszavának sikerülhetett. Sikerült a KÁOSZ-ról egy kristályos szerkezetű filmet csinálnia, sikerült egy „nemzetietlen” (távol-nyugati) témából vérmesen nemzeti filmet csinálnia, sikerült egy időtlen, majdhogynem allegorikus történetből történelmi (és mégis allegorikus) filmet formálnia. Egyáltalán, sikerült egy agyoninterpretált színdarabból teljesen új szemléletű filmet csinálni, a NO-színház intimitását és a háborús kalandfilmek monumentalitását ördöggolyókként egymásba illesztenie, már jólismert jeleiből valódi jeleneteket teremtenie; és egyáltalán, sikerült ilyen öregen ennyi pénzt elköltenie – egy olyan filmre, melyben egy aggastyán értelmetlen cselekedeteinek és halálának körülményeit mutatja be; ráadásul ez az ótestamentumi istenségre emlékeztető agg – aki megátalkodottan istentelen –, mélyen vallásos menyét arról próbálja meggyőzni a film legszebb égboltú jelenetében, hogy Buddha rég elhagyta ezt a gonosz világot.

Sikerült neki – és ez a legcsodálatosabb tette mind között – az égboltot, a napot, az alkonyt, a felhőket engedelmes statisztákká bűvölnie, az „időjárást” – e kiszámíthatatlan elemet, meg-jósolhatatlansága miatt a káosz-elméletek jellegzetes modelljéül szolgáló fenomént – háttérként úgy használnia a filmben, ahogy más mondjuk a zsebkendője után nyúl, ha tüsszent.

Mindez sikerült neki, és ez lenyűgöző. Csak egyetlen dolog nem sikerült neki (panteisztikus világképével nem is sikerülhetett), s talán el is szontyolodik egy pillanatra, ha belátja, hiszen egyik, talán legfontosabb célja volt ez: nem sikerült a poklot ábrázolnia.

Testközelben címmel szervez filmnapokat április 21-24. között a Goethe Intézet. A rendezvénnyel a kamerák előtt és a kamerák mögött dolgozó nőkre szeretnék irányítani a figyelmet: sajátos látásmódjukra - a „női tekintetre” -, a női elbeszélések ritmusára, és olyan történetekre, amelyek arról szólnak, milyen érzés nőnek lenni, és hogyan élik meg a testiséget és az érzékiséget a nők a 21. században. 

A Kokon (2020) a 14 éves Nóráról szól, aki pubertáskorral küzd, s eközben ráébred, hogy a lányokhoz vonzódik. Leonie Krippendorf rendező egy interjúban elmondta: "olyan filmet akartam készíteni, amely kifejezetten közvetíti a test érzetét, és amely a szokásosnál reálisabban mutatja be a például az első menstruáció témáját. Ez volt a kiindulóötlet, és az egyik első jelenet a Nóra és Romy közötti jelenet volt a wc-n."

Új adásunkban az egyik (általunk) legjobban várt idei bemutatót, Paul Thomas Anderson Licorice Pizzáját elemezzük ki jó alaposan, de beszélünk egy különleges szerzői sci-firől (After Yang), folytatjuk a Coen-sorozatunkat, és persze nem bírtuk ki, hogy ne értékeljük az Oscar-gálát is röviden. A műsorból kiderül, hogy

• Megérdemelten nyert-e a CODA,
• miért beszélünk ennyit a Pofonról,
• kinek szól a Licorice Pizza,
• hogyan csapta be PTA a színészeit,
• szeretnénk-e az After Yang jövőjében élni,
• és hány százalék Coen-koncentrátumot tartalmaz a Kegyetlen bánásmód?

Menetrend:

MAGYAR MŰHELY
A „hungarofuturizmus” immunreakció a valóság szürrealizmusára: ha a való világ valószerűtlenné válik, ha a babonák, álhírek, hecckampányok, összeesküvés-elméletek veszik át a józan ész és az empátia helyét, akkor a művészet az emberi butaság ellen a groteszk, a blődli, a karneváli szellem iróniájával tud leghatásosabban védekezni. Hungarofuturisták Jancsótól Buharovokig.

Hirsch Tibor: Régi nemzedékek, új lövészárkok (Generációk filmtörténete – 1. rész)
Nemes Z. Márió: Növényi politika (A hungarofuturista film alternatív valóságai)  
Sipos Júlia: Hozzáférés a világhoz (Beszélgetés Almási Tamással)
Kormos Balázs: Erkélyekre aggatott nádszövet (Az Egy nap és a kortárs román film)  
Lakatos Gabriella: Míg az oltár el nem választ (Szerelemtől házasságig 1931-1944 – 1. rész)

ALAIN RESNAIS
Bikácsy Gergely: Az életmű cserepei (Alain Resnais 100)  

ANTIHŐSÖK, ANTIHŐSNŐK
A trauma ma már nélkülözhetetlen része a képregényhősök és antihősök eredettörténeteinek. A rendezői alapelv: ha a latexruhába bújtatott szuperhősök létezése eleve összeegyeztethetetlen a néző által ismert valósággal, akkor legalább a drámai kidolgozottságuk hasonlítson a hús-vér halandókról szóló filmekére.

Baski Sándor: Traumák hősei (Batman és Joker)  
Huber Zoltán: A régi iskola (Clint Eastwood idős antihősei)
Pozsonyi Janka: Nőben az erő (Paul Verhoeven antihősnői)

KÉPREGÉNY-LEGENDÁK
Szép Eszter: A viktoriánus erkölcs réme (Marie Duval: Ally Sloper-képregények)  

ÚJ RAJ
Fekete Tamás: Nyelvcserék (Claudio Cupellini)