Igen igen, a hír igaz! Christopher Nolan új háborús filmje valóban a székbe passzírozza a nézőt, és akkor most el is kezdhetnénk sorolni azokat a jelzőket, amikbe bizonyára csak az nem futott még bele, aki az elmúlt néhány napot a világtól elzárva töltötte. A már jócskán elkoptatott és közhelyessé vált fordulatok (epikus, gyomorba vágó, kihagyhatatlan) ebben az esetben ráadásul tényleg igazak, úgyhogy mindenki nyugodtan válasszon néhány neki tetsző dicséretet és összemérendő háborús kedvencet, látatlanban kijelenthető, hogy helytálló megállapítások születnek, úgyhogy inkább ugorjunk!

Christopher Nolan különleges alakja a kortárs mezőnynek. Akár az IMDb nyájával értünk egyet és minden idők legnagyobb rendezőistenének, akár egyszerű szemfényvesztőnek vagy vészesen túlértékelt kóklernek tartjuk, a brit-amerikai író-rendező eddigi pályafutása kimondottan impozáns. A minimálból forgatott indulástól az elvben tetszőleges nagyságú költségvetésig és szabadon hagyott kézig eljutni mindenképp figyelemreméltó, már csak azért is, mert ezek nélkül a Dunkirk sem készülhetett volna el. Papíron ugyanis a II. világháború e különös epizódja egy fordulatok és hősök nélküli giccs-potenciált ígér, amiért általában nem kapkodnak a producerek.

Nincs még egy olyan horror-monstrum, amely annyira húsba maróan emlékeztetne minket a társadalmi töréspontokra, mint a zombi. Schreiber András írásának újraközlésével a július 16-án, 77 éves korában elhunyt George A. Romeróra emlékezünk. 

A sci-fi, a fantasy vagy akár zombifilm rémálmai, antiutópiái, sötét erőkkel paktáló mesebeli birodalmai nagyon is valóságos félelmekből táplálkoznak. A fantasztikum a reális világ rothadásának, felbomlásának könyörtelenül pontos varázstükre. Ha a szuperhősök közt polgárháború dúl, az intő jel, a valódi polgárháborúk előérzete. A zombifilm társadalomkritikáját George A. Romero emelte tökélyre hat filmből álló ciklusában (Az élőhalottak éjszakája, 1968; Holtak hajnala, 1978; Holtak napja, 1985; Holtak földje, 2005; Holtak naplója, 2007; Survival of the Dead, 2009). „Romero a zombijárvánnyal kritizálja a valódi társadalmi betegségeket: rasszizmust, szexizmust materializmust és individualizmust, amelyek bármely társadalmat kiszolgáltatottá tennének a barbár hordáknak.” – írja Kim Paffenroth (Gospel of the Living Dead, George Romero’s Visions of Hell on Earth, 2006). 

A zombifilmek (és általában a horror) alapképlete szerint az önző ember odavész. A túlélés záloga – ha nem is mindenki számára – az összetartás. A szolidaritás a társadalom kötőszövete. „Segíts magadon, és Isten is megsegít.” „Szeresd felebarátod, mint tenmagad.” Aki cserbenhagy, az halálra van ítélve, az önzőknek és individualistáknak nincs helyük a túlélők között. A modern zombizsáner (így Romero opusai is) a túlélők zárt csoportjára fókuszál. Paffenroth szerint Romero zombifilmjeiben a túlélők olyanok, akár a mentőcsónakban rekedt maroknyi ember, akik között mindig van valaki, aki önzésével hátráltatja a menekülést. „A tenger fölénye adott, de nem maga az ellenség, mert az mindig a csoporton belül keresendő, a félelem és a tudatlanság egymás ellen fordítja a túlélőket és szétszakítja a csapatot.”

Háborút, viszályt, éhínséget és halált nem csak a zombik jelenléte okoz – az emberek hibás döntései, át nem gondolt választásai, és kiváltképp rosszindulata teszi eredményessé az élőhalottak pusztító támadását. A zombi nincs taktikai fölényben az emberrel szemben – képtelen a gondolkodásra, nem tudja kiszámítani, mikor érdemes lecsapni. A primitív élőhalottak egyetlen ereje számbeli fölényükben rejlik, és abban, hogy mindig lesz a túlélők között olyan ember, aki végzetes esendőségével (gyávaságával, kapzsiságával) felülírja a leglogikusabb menekülési tervet. 

A majmok bolygója-franchise nyitó felvonását az ikonikus 1968-as évben, a hidegháború és az ellenkulturális forradalom csúcsán, néhány nappal Martin Luther King meggyilkolása előtt láthatta először az amerikai közönség. A siker nem maradt el, és nem kell mélyreható historikus ismeretekkel rendelkeznünk annak felismeréséhez sem, miért válhatott a film fontos hivatkozási alappá. A legendás első film nyilván nem valamiféle állatjogi tanmese az ember és majom viszonyáról, illetve nem a trükkök miatt gyakorolt hatást a nézőkre.

A remek alapkonfliktus és a meghökkentő elbeszélői csavarok nem érnének túl sokat, ha nem lebeg ott az egész mögött a maró társadalmi látlelet, ami az adott történelmi kontextusból kiragadva univerzálisan, a mai napig érvényes. A folytatások és újrázások mindig megbízhatóan hozták a bevételi eredményeket, de csak akkor tudtak túlmutatni az egyszerű szórakoztatáson, mikor a majom-maszkok mögé az alkotóknak sikerült hatásos parabolákat csempészniük. A majmok bolygója - Háború sajnos épp ezen a téren okoz csalódást, de cserébe minden másban hozza a kötelezőt.

A „szülőföld-irodalom”

Az irodalomtörténészek vaskalapos része lenézéssel kezeli azokat a szerzőket, akik bevallottan azzal a céllal írnak, hogy szórakoztassanak, és néhány könnyed órát szerezzenek az olvasóknak, mellőzve a mély filozofikus gondolatokat. Csakhogy egy társadalom közízlése nagyon más, mint amit az irodalomtankönyvek tanítanak. A francia irodalomtörténészek évtizedeken keresztül tartó szívós hadjáratot indítottak annak bizonyítására, hogy az idősebb Alexandre Dumas és Jules Verne tehetsége fordítottan arányos az irántuk megnyilvánuló népszerűséggel.  Lehet, hogy igazuk volt, és a francia romantika e két páratlanul színpompás, gazdag életművű alakja nem vetekedhet írói nagyság és a jellemábrázolás kidolgozottsága terén az ifjabb Dumas vagy Eugene Sue teljesítményével. De például Magyarországon hányan ismerik Sue nevét, vagy hányan olvassák A kaméliás hölgyet a Monte Christo grófja és A három testőr helyett? Vagy vegyük a Nyugat folyóiratot, amelynek sohasem volt háromezernél több előfizetője, és a maga korában a Horthy-korszak ünnepelt írónagysága, az önreprezentációban élenjáró Herczeg Ferenc által szerkesztett Új idők jóval nagyobb népszerűségnek örvendett a középosztály körében. A konzervatív szemléletű szerzők – Herczegen kívül Harsányi Zsolt, Surányi Miklós, Gulácsy Irén – több olvasót mondhattak magukénak, mint Kosztolányi Dezső, Babits Mihály vagy Móricz Zsigmond. Vaskos professzionális irodalomtörténeti munkák nem feltétlenül reprezentálják egy hajdanvolt kor irodalmi-művészi ízlését.

Kőszegi Tamás erotikus kísérleti filmje, A Másoló (The Copyist) a világon egyedülálló módon egy fénymásolóval készült.

A rövidfilm a fénymásoló pásztázójának torzulásain keresztül mutatja be a női testet és a szeretkezés közben átélt érzelmeket. Noha mindössze 8 perc hosszú, több mint 5 ezer fénymásolt oldalra és 3 évnyi munkára volt hozzá szükség.

A körülbelül 100 ezer forintból elkészített filmet az elmúlt egy évben közel 50 nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjába hívták meg, több díjat is begyűjtött. Legutóbb a MEDIAWAVE Fesztivál nemzetközi zsűrijétől nyerte el a Legjobb kísérleti filmnek járó díjat.

A speciális effektek használata egyidős a mozgókép történetével, a digitális technikai is sok trükköt tanul az analógtól.

Bármennyi változást is okozott a mára szinte maradéktalanul lezajlott digitális átállás a gyártásban, forgalmazásban és vetítésben, a filmek stílusában (CGI, effektek) és struktúrájában (adatbázis-narratívák, mind-game filmek), a moziszékekből nézve, a tökéletesebb kép- és hangminőségen túl, még a 3D szemüvegen át sem változott sokat a hollywoodi rendszer: továbbra is gyöngyvászonra vetített, többnyire emberszereplőket mozgató, netán állati- vagy fantázialényeket animáló történetek mozgóképeit nézzük a fegyelmezett sorokba rendezett nézőtérről, másfél-két órán át. És miközben érezhetően más léptékű, a korábbi fejlesztésekkel nem összemérhető a digitális média hatása, hasonló látszik megtörténni, mint a hajdani technológiai újítások (hang, szín, szélesvászon) bevezetésekor: radikális átalakulás helyett a rendszer mintegy felszippantja, beolvasztja az új technikát, és pozícióit megerősödve igyekszik kikerülni az átmeneti korszakból.

A szolnoki Tisza Mozi Kft., a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa díjfelajánlásával pályázatot hirdet a GRAVITÁCIÓ témakörében készülő maximum öt perc hosszúságú rövidfilmek elkészítésére.

A pályázat nyitott, rajta hivatásos és nem hivatásos filmkészítők, stúdiók és magánszemélyek vehetnek részt, bármilyen műfajú, fikciós, nonfikciós vagy animációs filmtervvel.

A pályázatra a fent megadott témakörhöz kapcsolódó rövid, maximum 3 ezer karakter terjedelmű szinopszist és megvalósítási tervet várnak.

A filmterveket szakemberekből álló zsűri bírálja el. Az első helyezett 400.000 HUF-ot, a második és harmadik helyezett 300.000-300.000 HUF-ot kap filmterve megvalósítására. A filmeket a 2017. október 12-15 között megrendezésre kerülő Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon mutatják be Szolnokon.

Beadási határidő: 2017. augusztus 01.

A pályázatokat az istvan.demeter@tiszamozi.hu email címre kérjük elküldeni.