Filmvilág blog

Filmfinanszírozási alapot indít a BIFF Enyedi Ildikó közreműködésével

2024. október 29. - filmvilág

biff.JPG

Ma, azaz október 29-én indul és egészen vasárnap estig tart az első Budapest International Film Festival, ahol több idei cannes-i film mellett izgalmas fesztiválsikerek, kísérleti produkciók lesznek láthatók, illetve retrospektív program is várja az érdeklődőket.

A BIFF indít egy, a magyar államtól független filmfinanszírozási alapot is a Simó Sándor Alapítvánnyal együttműködve, amely legalább egy magyar játékfilmet és egy rövidfilmet támogatna a forgatókönyv-fejlesztéstől a mozibemutatóig. Az alap célja, hogy az első évben 500 000 és 1 millió euró közötti összeget gyűjtsön össze, ami a szervezők szerint egy független magyar játékfilm jelenlegi átlagos költségvetése.

A pénzt magánbefektetések biztosítják, és a Magyarországot helyszínként használó nemzetközi produkcióktól is kérnek majd hozzájárulást, hogy így fektessenek vissza az ország filmes tehetségébe. A pályázatra olyan első- és másodfilmes alkotók projektjei jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek produkciós céggel. A kiválasztási bizottság elnöke Enyedi Ildikó filmrendező lesz, és az alap mind a finanszírozás, mind a döntéshozatal során a magyar államtól függetlenül fog működni. A távolabbi célok közt szerepel ösztöndíjak felajánlása a magyar filmiskolásoknak.

A Filmvilág és a BIFF együttműködésében megjelent egy ingyenes fesztiválkatalógus, amely nyomtatott formában, és online is elérhető. 

Forrás: Screen Daily

Filmvilág Filmklub: Stanley Kubrick és A Szürke Gépezet

posterbem02.jpg

Október 29-én folytatódik a Filmvilág filmművészeti folyóirat havi filmklubja a Bem moziban, ezúttal a filmművészet és mesterséges intelligencia dupla sakkjátszmájával. Műsoron egy legendás rendező-gépezet kevéssé ismert játékfilmes bemutatkozása és egy kortárs magyar kísérleti filmes életmű legfrissebb darabja, amely Edgar Allan Poe tudatműködésének technospiritualista ábrázolása.

 A duplafilmes vetítés két alkotása: Stanley Kubrick Fear and Desire  (Félelem és vágy) című, megtagadott és eltitkolt – sőt sokáig megsemmisítettnek hitt – háborús filmje, amely az „Elfeledett elsőfilmek”-tematika nyitódarabja a filmklub programjában, valamint Lichter Péter és Nemes Z. Márió 2024-es közös műve a The Grey Machine (A Szürke Gépezet), amely izgalmas mozgókép-kísérletként Edgar Allan Poe világáról „ezúttal a filmtörténet legkülönfélébb műveiből ragadott ki képkockákat, hogy azokat analóg és digitális módszerekkel roncsolja, torzít­sa, összeillessze, létrehozva vala­mi új alkotást, a gótikus irodalom atyjának egyfajta szellemi kivetülését mozgóképes montázsban.” (részlet Kiss Dalma írásából a novemberi számban). Mindkét film eredeti angol nyelven, magyar felirattal kerül vetítésre. A program előtt Nemes Z. Márió esztéta és költő, a The Grey Machine egyik alkotója tart rövid bevezetőt.

Tovább

A Filmvilág Podcast bemutatja: Anora premier előtt a Művész moziban

anora2.jpg

Október 26-án szombaton, a Művész moziban lesz a Filmvilág Podcast 2. élő eseménye: az Arany Pálma-díjas Anorát vetítjük. A filmről röviden már beszéltünk a Cannes-i premier és a CineFest-vetítés kapcsán, ezt hallgathatjátok most meg teaserként.

Jegyek: https://muveszmozi.hu/filmek/anora

A podcast epizódjai minden fontosabb podcast applikációban elérhetőek, de a Spotify-on és az iTuneson is fel lehet ránk iratkozni. (Ugyanitt köszönettel várjuk a szöveges értékeléseket.) A podcast saját Facebook-oldala itt érhető el

A Lány a tűvel nyerte az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál fődíját

the_girl_with_the_needle.jpg

Október 19-én, szombaton adták át az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál díjait a Szolnoki Galériában az alkotók jelenlétében.  Az egyedi módon látványtervezőket és látványos tudományos filmeket megmérettető fesztivál fődíját, a legjobb látványtervezésért járó díjat a Cannes-i Filmfesztiválon debütáló Lány a tűvel (The Girl With the Needle) című film és a film látványtervezője, Jagna Dobesz nyerte el. Második helyezett lett az ukrán Diagnózis: Másképp gondolkodó (Diagnosis: Dissent), a díjat a Ivan Tyshchenko látványtervező kapta. Harmadik helyezést az osztrák Alma és Oscar (Alma&Oscar) című film kapta, látványtervező Su Erdt. Életműdíjat kapott Henrik Irén, magyar animációs operatőr. A fesztiválon további díjakat osztottak ki Képzőművészeti és animációs film, Látványos tudomány és Rövidfilmes kategóriákban.

Az Európai nagyjátékfilmes versenyprogram zsűri tagjai Jette Lehmann, dán látványtervező, Portik Adorján, supervising art director és Pater Sparrow látványtervező voltak.  A Nemzeti Filmintézet összesen 5 millió forint értékben ajánlott fel díjakat a nyerteseknek. 

Az Európai nagyjátékfilmes versenyprogram nyertese a Lány a tűvel (The Girl With the Needle) lett, a fekete-fehéren forgatott sötét hangulatú dán dráma látványtervezője a lengyel-svéd Jagna Dobesz videóüzenetben köszönte meg a díjat. A cannes-i filmfesztivál egyik legmegosztóbb alkotását itthon a szolnoki fesztiválon láthatta először a közönség. A zsűri indoklása szerint a díj a látványelemek tökéletes harmóniájáért illeti meg, ami érzékeny ízléssel és precíz arányérzékkel lett kivitelezve, mégis markánsan és megjegyezhetően operált a fekete-fehér film nehéz terepén.

Tovább

Hat új magyar filmmel jön a 21. Verzió Filmfesztivál

kix_mainstill_1-min.jpg

Budapesten november 6-13. között a Toldi és a Művész mozikban, ezt követően november 24-ig pedig több vidéki nagyvárosban és online rendezik meg a Verzió Dokumentumfilm Fesztivált, amelynek kínálatában idén is kiemelt helyet foglalnak el a magyar filmek. A Magyar versenyben idén hat olyan új alkotás lesz látható, melyek nemzetközi szinten sorra halmozzák az elismeréseket, itthon pedig a Verzión mutatkoznak be először. Szerről lejövő sziklamászók, szokatlan gyermekvállalás és speciális igényű emberek nyaralása is lesz a történetek között. A filmek bemutató vetítéseit követően az alkotókkal is lehet találkozni.

„A Verzióval kettős célunk van, egyrészt ünnepelni a kreatívan, okosan és empátiával elkészített filmeket és alkotóikat, valamint a segítségükkel összejönni közösségként és tudatosítani, hogy nem vagyunk egyedül a kíváncsiságunkkal, érzékenységünkkel és tenni akarásunkkal. Teret kívánunk adni a párbeszédre, lehetőséget fontos ügyek mélyebb megértésére. Vendégeink között ezért a szociálisan maximálisan érzékeny dokumentumfilm-készítőkön kívül ott lesznek a legkülönfélébb szakértők, a szociológusoktól a pszichológusokon át az emberi jogi aktivistákig” - mondja Gyureskó Enikő fesztiváligazgató.

A Magyar verseny kurátorai Somlyai Fanni, Debre Zsuzsa, Dér Asia, Gyureskó Enikő, Horányi Péter és Szirony Szabolcs voltak. A hazai dokumentumfilm-gyártás alulfinanszírozottsága az egyik oka annak, hogy idén hat film került csak a magyar versenyprogramba, de az is szempont volt, hogy olyan filmeket válogassanak, amelyek még nem kerültek itthon bemutatásra.

Tovább

#162 - Megalopolis, Január 2., Egy százalék indián, Vörös kör

1.JPG

Új adásunkban kielemezzük Francis Ford Coppola évtizedeken át tervezgetett megafilmjét (Megalopolis), és foglalkozunk két magyar bemutatóval is, Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának utolsó részével (Egy százalék indián) és Szilágyi Zsófia Velencében debütált filmjével (Január 2.). Ajánlunk két filmet a BIFF - Budapest International Film Festival programjából is, az ír rapperekről szóló Kneecapet és A vörös kört, ami egyben Alain Delon-minisorozatunknak is része.

Menetrend:

Szóba kerül többek közt, hogy

  • hol a helye az Egy százalák indiánnak Hajdu trilógiájában,
  • működnek-e az amatőr szereplők a Január 2.-ben,
  • melyik magyar rapperről lenne érdemes filmet készíteni,
  • mitől zseniális A vörös kör heistjelenete,
  • és van-e rendszer Coppola őrültségében?

Tovább

Ők a Blue Danube Film Festival győztesei

blue_danube.JPG

Október 5-én este tartották a 7. Blue Danube Film Festival díjátadóját Budapesten, ahol az idei program legkiemelkedőbb alkotásait ünnepelték. A Bécsben, Pozsonyban, Esztergomban és Budapesten megrendezett nemzetközi fesztivál összesen 18 alkotót díjazott az Animációs, Fikciós, Dokumentumfilm, Kísérleti és Super Short kategóriákban. Az ARGE Donauländer támogatásának köszönhetően a régió 10 filmes alkotója között összesen 2400 euró összegű jutalmat osztottak szét. 

Ezek közül a legjobb animációs film a Trace (Asparuh Petrov), a zsűri indoklása szerint „sokrétű film, tele küzdelemmel és finomsággal“, a legjobb dokumentumfilmet Lőrinczy Lia nyerte az Aki még lehetek című alkotásért, a zsűri szerint  „a magyar dokumentarizmus legjobb hagyományait folytató film“. A legjobb fikciós film a Land of Mountains, Olga Kosanovic rendezése, „katartikus alkotás, elsősorban a különleges dramaturgiai megoldásnak és a kiváló színészi játéknak köszönhető.” A legjobb kísérleti film a  Grandmamauntsistercat Zuza Banasinskától, „lenyűgöző mű, amely éles vágásokkal és archív beavatkozásokkal költészetet teremt.“ A fesztivál speciális Super Short díját az Under the Endless Sky, Alexandra Dzsiganszkaja animációja kapta, „az emlékezés ellentmondásos tapasztalatát az alkalmazott animációs technika egyszerre érzékletesen és empatikusan adja vissza.”

Tovább
süti beállítások módosítása