Október 19-én, szombaton adták át az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál díjait a Szolnoki Galériában az alkotók jelenlétében.  Az egyedi módon látványtervezőket és látványos tudományos filmeket megmérettető fesztivál fődíját, a legjobb látványtervezésért járó díjat a Cannes-i Filmfesztiválon debütáló Lány a tűvel (The Girl With the Needle) című film és a film látványtervezője, Jagna Dobesz nyerte el. Második helyezett lett az ukrán Diagnózis: Másképp gondolkodó (Diagnosis: Dissent), a díjat a Ivan Tyshchenko látványtervező kapta. Harmadik helyezést az osztrák Alma és Oscar (Alma&Oscar) című film kapta, látványtervező Su Erdt. Életműdíjat kapott Henrik Irén, magyar animációs operatőr. A fesztiválon további díjakat osztottak ki Képzőművészeti és animációs film, Látványos tudomány és Rövidfilmes kategóriákban.

Az Európai nagyjátékfilmes versenyprogram zsűri tagjai Jette Lehmann, dán látványtervező, Portik Adorján, supervising art director és Pater Sparrow látványtervező voltak.  A Nemzeti Filmintézet összesen 5 millió forint értékben ajánlott fel díjakat a nyerteseknek. 

Az Európai nagyjátékfilmes versenyprogram nyertese a Lány a tűvel (The Girl With the Needle) lett, a fekete-fehéren forgatott sötét hangulatú dán dráma látványtervezője a lengyel-svéd Jagna Dobesz videóüzenetben köszönte meg a díjat. A cannes-i filmfesztivál egyik legmegosztóbb alkotását itthon a szolnoki fesztiválon láthatta először a közönség. A zsűri indoklása szerint a díj a látványelemek tökéletes harmóniájáért illeti meg, ami érzékeny ízléssel és precíz arányérzékkel lett kivitelezve, mégis markánsan és megjegyezhetően operált a fekete-fehér film nehéz terepén.

Budapesten november 6-13. között a Toldi és a Művész mozikban, ezt követően november 24-ig pedig több vidéki nagyvárosban és online rendezik meg a Verzió Dokumentumfilm Fesztivált, amelynek kínálatában idén is kiemelt helyet foglalnak el a magyar filmek. A Magyar versenyben idén hat olyan új alkotás lesz látható, melyek nemzetközi szinten sorra halmozzák az elismeréseket, itthon pedig a Verzión mutatkoznak be először. Szerről lejövő sziklamászók, szokatlan gyermekvállalás és speciális igényű emberek nyaralása is lesz a történetek között. A filmek bemutató vetítéseit követően az alkotókkal is lehet találkozni.

„A Verzióval kettős célunk van, egyrészt ünnepelni a kreatívan, okosan és empátiával elkészített filmeket és alkotóikat, valamint a segítségükkel összejönni közösségként és tudatosítani, hogy nem vagyunk egyedül a kíváncsiságunkkal, érzékenységünkkel és tenni akarásunkkal. Teret kívánunk adni a párbeszédre, lehetőséget fontos ügyek mélyebb megértésére. Vendégeink között ezért a szociálisan maximálisan érzékeny dokumentumfilm-készítőkön kívül ott lesznek a legkülönfélébb szakértők, a szociológusoktól a pszichológusokon át az emberi jogi aktivistákig” - mondja Gyureskó Enikő fesztiváligazgató.

A Magyar verseny kurátorai Somlyai Fanni, Debre Zsuzsa, Dér Asia, Gyureskó Enikő, Horányi Péter és Szirony Szabolcs voltak. A hazai dokumentumfilm-gyártás alulfinanszírozottsága az egyik oka annak, hogy idén hat film került csak a magyar versenyprogramba, de az is szempont volt, hogy olyan filmeket válogassanak, amelyek még nem kerültek itthon bemutatásra.

Új adásunkban kielemezzük Francis Ford Coppola évtizedeken át tervezgetett megafilmjét (Megalopolis), és foglalkozunk két magyar bemutatóval is, Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának utolsó részével (Egy százalék indián) és Szilágyi Zsófia Velencében debütált filmjével (Január 2.). Ajánlunk két filmet a BIFF - Budapest International Film Festival programjából is, az ír rapperekről szóló Kneecapet és A vörös kört, ami egyben Alain Delon-minisorozatunknak is része.

Menetrend:

Szóba kerül többek közt, hogy

• hol a helye az Egy százalák indiánnak Hajdu trilógiájában,
• működnek-e az amatőr szereplők a Január 2.-ben,
• melyik magyar rapperről lenne érdemes filmet készíteni,
• mitől zseniális A vörös kör heistjelenete,
• és van-e rendszer Coppola őrültségében?

Október 5-én este tartották a 7. Blue Danube Film Festival díjátadóját Budapesten, ahol az idei program legkiemelkedőbb alkotásait ünnepelték. A Bécsben, Pozsonyban, Esztergomban és Budapesten megrendezett nemzetközi fesztivál összesen 18 alkotót díjazott az Animációs, Fikciós, Dokumentumfilm, Kísérleti és Super Short kategóriákban. Az ARGE Donauländer támogatásának köszönhetően a régió 10 filmes alkotója között összesen 2400 euró összegű jutalmat osztottak szét. 

Ezek közül a legjobb animációs film a Trace (Asparuh Petrov), a zsűri indoklása szerint „sokrétű film, tele küzdelemmel és finomsággal“, a legjobb dokumentumfilmet Lőrinczy Lia nyerte az Aki még lehetek című alkotásért, a zsűri szerint  „a magyar dokumentarizmus legjobb hagyományait folytató film“. A legjobb fikciós film a Land of Mountains, Olga Kosanovic rendezése, „katartikus alkotás, elsősorban a különleges dramaturgiai megoldásnak és a kiváló színészi játéknak köszönhető.” A legjobb kísérleti film a  Grandmamauntsistercat Zuza Banasinskától, „lenyűgöző mű, amely éles vágásokkal és archív beavatkozásokkal költészetet teremt.“ A fesztivál speciális Super Short díját az Under the Endless Sky, Alexandra Dzsiganszkaja animációja kapta, „az emlékezés ellentmondásos tapasztalatát az alkalmazott animációs technika egyszerre érzékletesen és empatikusan adja vissza.”

Francis Ford Coppola a Megalopolisszal elköszön a nagyérdeműtől. A búcsú témáját megindítóan hozza testközelbe a szomorú konkrétum: feleségének és egyben alkotótársának a film cannes-i premierje előtt néhány héttel bekövetkezett halála, akinek ajánlja is a filmet. Coppola számára alkalmas pillanat a számvetésre és a lezárásra. Vajon mi, a nézők, mennyit veszítettünk volna, ha a pillanat az életmű egy korábbi pontján jön el?

Nem mindenki olyan szerencsés, mint Luis Buñuel, aki első filmjének, Az andalúziai kutya első, a kinyíló szemet mutató képkockájával és utolsó filmjének, A vágy titokzatos tárgya szem alakú szakadásbevarrását rögzítő utolsó képkockájával tökéletes keretet ad legendás életművének. De az alkotó szándéka nem mindig esik egybe az égiek akaratával. Francis Ford Coppola esetében erről van szó.

A döcögősen, olcsó horrorokkal és tucatvígjátékkal induló Coppola – a francia újhullám hatásának köszönhetően – a Te már nagy kisfiú vagy című filmmel találja meg saját hangját. Hamarosan egyedülálló mesterművek, és díjak formájában is – öt Oscar-díj, két Arany Pálma – többször kicsúcsosodik. A legkülönfélébb ’minden idők legjobb filmjei’ listák élén rögtön kettő-három, nem ritkán négy Coppola-remekművet is találunk – A keresztapa I-II., Apokalipszis most, Magánbeszélgetés. Az egyedülálló magasságok után a pálya utolsó szakasza lefelé lejt. Az 1992-es Drakula volt az utolsó igazán jól sikerült Coppola-film. Azóta tart az újabb útkeresés időszaka. Coppola nem egy feladós típus. Azóta érdekes kísérletezéseknek (Koravén ifjúság) és nagy melléfogásoknak (Mostantól napkeltéig) egyaránt tanúi lehettünk. De az egykori aranybetűs nagy Coppola-korszak már nem tért vissza. Biztos, hogy a Megalopolis tökéletesen beilleszthető a kísérletezés időszakának darabjai közé. Kérdés, hogy a ragyogó ékköveket is tartalmazó egész életmű méltó megkoronázása-e.

A Filmvilág tizenhárom szakembert kérdezett meg a filmszakma különböző területeiről a kanonizáció szükségszerűségéről és legfontosabb területeiről (filmkritika, fesztiválok, filmoktatás), a válaszokból összeállított kivonat a szeptemberi szám Filmkanonizáció blokkjában olvasható: az alábbiakban Barkóczi Janka (filmtörténész, archivátor az NFI Filmarchívumában) és Muhi András (producer, az INFORG Stúdió alapító tagja) teljes válaszai olvashatók az öt kérdésre. (Az első rész Reisz Gábor és Vincze Teréz válaszaival itt olvasható, a második Gyenge Zsolt és Kocsis Ágnes válaszaival itt olvasható.)

BARKÓCZI JANKA

1/ Szükség van-e újrakanonizálásra minden korban vagy a klasszikusok épp a rendíthetetlen időtállóságuk miatt klasszikusok?

Az újrakanonizálás fontos, mert mi magunk is másképp látunk egy filmet 10-20 év távlatából, és másképp látják a különböző generációk. Nem csak egymást követően, de egyszerre, párhuzamosan is többféle kánon működik – akár konfliktusban egymással –, és ezekben az adott pillanatnak megfelelően csúszkálhatnak a címek. Csak kevés abszolút időtálló alkotás létezik, de ezek saját jogon mindig megmaradnak a kánonban. Az igazán jó művek azok, amelyek évek, évtizedek során sem záródnak be, mindig képesek valamiféle diskurzust indítani.

MAGYAR NAPOK
A magyar szerzői filmre évtizedek óta jellemző az egy napos keretbe foglalt holtpontállapot bemutatása: Szilágyi Zsófia Egy nap és legújabb Január 2. című munkája a társadalmi körülményektől sem független bénult, változtatásra érett, de azzal fáradtan küzdő élethelyzetekről tudósít, ahogy Hajdu Szabolcs kamaratrilógiája is érzelmi patthelyzeteket rögzít (Ernelláék Farkaséknál, Kálmán-nap, Egy százalék indián).

Gelencsér Gábor: Látástól vakulásig (Egy nap-dramaturgia a magyar filmben)  
Kovács Kata: Együtt mentek (Szilágyi Zsófia: Január 2.) 
Kiss Dalma: „A hétköznapi hülyeségeket bámuljuk” (Beszélgetés Szilágyi Zsófiával)    

Pethő Réka: Szembenézés önmagunkkal (Hajdu Szabolcs: Egy százalék indián)            

NŐI TEST / TRAUMA
Fargeat idei alkotása, az A szer egy fél évszázados rémfilmtrend összefoglalása: kozmetikai testhorrorja a közösségi média képözöne és a #metoo korában az ötven láb magas nők támadása és a groteszk testbarkácsolások fekete komédiái helyett a női húsból felburjánzó testképzavar gyomorforgató látványával szembesíti a nézőt.