Filmvilág blog

Costa-Gavras nyitja a Film Maratont, Wim Wenders üzent

2024. szeptember 10. - Baski Sándor

A görög-francia rendezőlegenda, Costa-Gavras személyesen mutatja be a Jessica Lange és Armin Mueller-Stahl főszereplésével készült Zenedoboz című Berlinale Arany Medve-díjas filmjét a Maraton megnyitóján szeptember 17-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban, másnap szakmai kerekasztal beszélgetésen is részt vesz.

costagavras_c_lacinemathequefrancaise2.jpgA politikai thriller műfaját megújító Costa-Gavras (1933) elsősorban politikai és társadalmi témájú filmjeiről ismert. Mintegy hét évtizedet felölelő pályafutásának egyik kiemelkedő alkotása a berlini filmfesztivál fődíjával, az Arany Medvével is jutalmazott Zenedoboz (Music Box, 1989), amely a XX. századi magyar történelem tragédiájára tekint vissza.

A magyar származású Joe Eszterhas forgatókönyvéből készült, részben Magyarországon forgatott film nagyszerű színészi alakításokkal, Jessica Lange és Armin Mueller-Stahl főszereplésével, megrázó erővel mutatja be, milyen következményei vannak a múlt elhallgatásának, hogy miért fontos az egyén és a társadalom szintjén is a felelősségvállalás, a történelemmel való szembenézés. A bemutatása idején szép sikert arató film producere Andy Vajna volt, aki idén ünnepelte volna 80. születésnapját.

A filmmegőrzés és oktatás ügye iránt mélyen elkötelezett Costa-Gavras, aki a Cinémathèque Française elnöki tisztét is betölti, személyesen vesz részt a Maraton megnyitóján, ahol felújítva, kitűnő minőségben, nagyvásznon vetítik a Zenedobozt. Az ünnepi vetítésre korlátozott számban vásárolhatók még jegyek. Szeptember 18-án a Francia Intézetben a Budapest Classics Lab konferencián a Filmörökség a 21. században című kerekasztal-beszélgetésen is részt vesz a világhírű alkotó, aki számos elismerés közt, az Eltűntnek nyilvánítva című filmjéért nyert Oscar-díjat 1982-ben.

Kihagyhatatlan remekművek, mint a 8 és 1/2, az Alkony sugárút, az Alphaville, az Ének az esőben, a Hair és a frissen felújított Csapd le csacsi mellett a Maratonon láthatja a közönség a 2021-ben meghirdetett Hungarika Kutatási Program legfrissebb eredményeit is. Az NFI Filmarchívum célja, hogy felkutassa és elérhetővé tegye a magyar filmkincs kallódó alkotásait, bemutassa a magyar származású, nemzetközi jelentőségű alkotók életműveit.

zenedoboz.jpg

Európai összefogással valósult meg A halál után című, 1920-ban készült némafilm, egy erotikus bűnügyi thriller restaurálása, amely szintén nagyvásznon lesz látható. A Maratonon lesz a restaurálási premierje a Hugó, a víziló című, amerikai-magyar koprodukcióban készült animációs filmnek is, melynek restaurálása a Library of Congress és a Filmintézet együttműködésében valósult meg.

Olyan külföldön is alkotó magyar animációs tehetségek is reflektorfénybe kerülnek, mint John Halas (Halász János), Jean Image (Hajdú Imre), az Oscar-díjas George Pal (Marczincsák Gyula György), Maros Zoltán vagy Falus Éva. A Budapest Classics Lab konferencián előadások mutatják be ezeket a páratlanul gazdag, mégis kevesek által ismert életműveket. Ehhez a témához kapcsolódik a Made in England című dokumentumfilm is, amelyben Martin Scorsese a nagyszerű és öntörvényű brit alkotópáros, Michael Powell és Emeric Pressburger (Pressburger Imre) életművét mutatja be.

Wim Wenders, a kortárs európai film meghatározó alakja szintén a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége lesz, világhírű alkotásai nagyvásznon lesznek láthatók és több vetítést követően közönségtalálkozó is lesz a világhírű filmessel. „Ki akar aludni, ha száz filmet is meg lehet nézni?” - tette fel a kérdést a budapesti közönségnek Wenders, aki Budapesti Klasszikus Film Maratonon veszi át a FIAF 2024-es díját a filmmegőrzés jelentőségének népszerűsítéséért.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8918488261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása