Filmvilág blog

Locarnóban versenyez Szimler Bálint első nagyjátékfilmje

2024. július 10. - filmvilág

fekete_pont_jelenetkep_02.jpg


Beválogatták az A-kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál idei versenyprogramjának Concorso Cineasti del Presente szekciójába Szimler Bálint alkotását, a független produkcióként megvalósult Fekete pontot. A szekcióban első- és másodfilmes feltörekvő, tehetséges alkotók munkái láthatóak.

„Nagyon megható volt, mert egyszerre több nagy filmfesztivál is komolyan érdeklődött a Fekete pont iránt. Végül nekünk kellett eldönteni, hogy a locarnói meghívást fogadjuk el” – mondta Szimler Bálint rendező, aki a Cannes-ban debütált Itt vagyok és a  Balaton Method után most készítette el első fikciós nagyjátékfilmjét. A filmben a Berlinből hazaköltözött tízéves Palkó (Paul Mátis) csodálkozva szemléli egy átlagos magyar iskola mindennapjait. Egyedül Juci néni (Mészöly Anna), a pályakezdő tanárnő érti őt meg igazán, aki szintén elszenvedője a házmesterkultúrában megragadt intézményi rendszernek.

A helyenként groteszkbe hajló, örkényi hagyományokat továbbvivő Fekete pont operatőre Szimler korábbi állandó alkotótársa, a már főleg Hollywoodban dolgozó Rév Marcell (Eufória, Az idol, A feleségem története) volt. Szimler szerint a független film „nagy filmszakmai összefogásban jöhetett csak létre, rengeteg producer támogatásával, és egy elképesztő stábbal, akik nagyrészt ingyen, vagy nagyon kevés pénzért dolgoztak, mégis belerakták a szívüket-lelküket.”

fekete_pont_jelenetkep_01.jpg


A svájci seregszemlén az elmúlt évtizedben olyan magyar alkotások mutatkozhattak be nemzetközi közönség előtt, mint például a Ruben Brandt, a gyűjtő (r.: Milorad Krstić) és a Könnyű leckék (r.: Zurbó Dorottya). Az évek során itt debütált a magyar filmtörténet több megkerülhetetlenné vált alkotása, mint például Enyedi Ildikó Simon mágus és Mundruczó Kornél Szép napok című munkái.

A Fekete pont rendezője és írója Szimler Bálint, producere Osváth Gábor és Mártonffy Zoltán, executive producere Kovács Gábor, Pataki Ági, Antal Ilona, Kemény Ildikó, Peták Eleonóra, Juhász Péter, Blik Dániel és Dreissiger László, co-producere Berkes Júlia, Petrányi Viktória, D’Intino Patrícia, Pusztai Ferenc és Ferenczy Gábor, associate producere Kázmér Miklós, Felszeghy Ádám, Mátis Inez és Fátyol Hermina. A filmet Rév Marcell fényképezte, vágója Ördög Zsófia, zeneszerzője Lajhó Dorka és Sabák Péter, jelmeztervezője Glaser Marcsi, látványtervezője Láng Imola, casting directora Fátyol Hermina, casting munkatársa Holczer Sára, főszereplői Paul Mátis és Mészöly Anna.

A 77. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivált augusztus 7-17. között rendezik meg. A Fekete pont a Mozinet forgalmazásában a fesztivált követően látható lesz a magyar mozikban.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7018444061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása