Filmvilág blog

90 éves lett Mészáros Márta

2021. szeptember 19. - filmvilág

meszaros_marta.jpg

Szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját Mészáros Márta, Kossuth-díjas filmrendező, aki a női rendezők közül elsőként kapta meg a Berlini Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét, az 1975-ös Örökbefogadásért. Az önéletrajzi ihletésű Napló gyermekeimnekkel elnyerte a zsűri nagydíját az 1984-es Cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, míg a trilógia második része, a Napló szerelmeimnek  Ezüst Medvét kapott Berlinben.

A külföldi elismertség ellenére pályája első évtizedeiben Mászáros filmjeinek hazai kritikai visszhangja több mint hűvös volt. A Filmvilágnak adott két korabeli interjújában erre is kitért, de szóba került az alkotói hitvallása mellett az is, hogy mennyire tartja magát feminista filmesnek. Most ezekből a beszélgetésekből idézzük fel a legizgalmasabb részleteket.

A dialógusokat ért kritikákról

(…) A dialógusok filmjeimben valóban tudatosan egyszerűek; inkább a szituáció, a hangulat és a kép hordozza a tartalmakat, és ha a kritikus csak a dialógusra figyel – ráadásul ha első pillanattól kezdve irritálja a film emberi álláspontja –, akkor elfogadhatatlanná válik számára ez a dialóg-technika. (…) Nálam valóban direktben kimondják, hogy miről fog szólni a történet. Hogy irodalmi szempontból ez milyen, nem az én feladatom minősíteni, de a dolgok direkt kimondatása számomra premissza; egy gondolkodásmód dramaturgiai lecsapódása. S hogy „extrémek” a helyzeteim? Ha jobban megfigyeljük, minden igazi sztori extrém, valamilyen határhelyzetből indul, s csak akkor lehet odafigyelni a figurák egymás közötti kapcsolatainak hullámzására, a légkörre – szóval a film valódi tartalmára –, ha az ember elfogadta az alaphelyzetet. Aki az „extrém” alaphelyzetet eleve elutasítja, nyilván nem tud mit kezdeni a film egészével sem.

Extrémitásról és direktségről

Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjében elképesztően „giccses” érzéseket mondanak ki hajmeresztő direktséggel; s az egész megspékelve extremitással... A férfi–nő, a nő–nő, az anya–gyerek kapcsolatok, a múlthoz való viszonyunk – ami engem érdekel – gyakran a giccs és az extremitás, máskor a banalitás szintjén nyilvánulnak meg. Engem ezek a kapcsolatok érdekelnek, ezekről szerintem örökké beszélni kell, ki kell mondani róluk, amit érzünk és gondolunk; és én a magam módján meg is próbálom kimondani.

A női szemszögről

A nők helyzetei és magatartásformái a mi korunkban annyira bonyolultak és megváltozottak, hogy tudomásul vételük elől nem lehet elzárkózni. Ahogyan Wirginia Woolf vagy egy Szabó Magda-regény leírja az édesanyjához, önmagához, a testvéreihez való viszonyát, az tökéletesen más, mint ahogy Móricz vagy – mondjuk – Hernádi leírja. A különféle látásmódok nem zárják ki és nem helyettesíthetik egymást. Az egyik nem jobb vagy rosszabb a másiknál – egyszerűen másmilyen. Ha föllapozza a Nők Lapját, és elolvas egy hírt vagy riportot, amit újságírónő írt, az mindig kicsit másféle információt hordoz, mint egy férfi riporter cikke esetleg ugyanarról a témáról. De hát ez természetes dolog. A filmben viszont, mert pénzbe kerül – és viszonylag nem is kevés pénzbe –, másképpen muszáj fogalmazni, mint az irodalomban; a filmnek be kell hoznia a pénzt, amibe került.

(Filmvilág, 1980/11.)

Realizmusról

Csak látszólag realista a filmjeim stílusa; valójában mindig absztrahálok; nálam „realista módon” viselkednek a figurák, de ha jobban megfigyeli, sosincsenek igazi realista jelenetek. A gyártásvezetőm jegyezte meg legutóbb: minden filmemben van néhány jelenet, amelyben esznek az emberek – és noha nem esznek igazán, a nézőben azt a hatást kell keltenie a jelenetnek, hogy az kvázi „megtörtént”. Minden filmemben van ebéd- vagy vacsorajelenet; gondosan, pontosan megterítenek, de csak piszkálják az ételt. Szóval kicsit elvontabbak, absztraháltak ezek a képsorok; ezt nevezem a magam számára „ál-realizmusnak”...

A saját történelemszemléletéről

(…) sokkal szerencsésebbnek tartom, hogy nem tizenöt évvel ezelőtt csináltam meg a Napló gyermekeimneket. Amúgy is olyan zsúfolt korszak volt az, annyira foglalkoztattak mindenkit a filmnyelvi újítások, hogy aligha lett volna visszhangja. A magyar filmben akkoriban az újfajta szimbólumrendszerek kialakítása – gondoljon csak Jancsó,. Kósa akkori filmjeire –; másrészt a nagy történelmi tablók fölvázolása dominált. A történelem engem is mindig érdekelt és egyre jobban érdekel, de azt hiszem, én sokkal ember-centrikusabb alkat vagyok. Jancsót a történelmi gépezet mechanizmusai érdeklik elsősorban, amelynek fogaskerekei közé bekerülnek az emberek; – engem megfordítva: szerintem az emberek egyénileg is alakítják a történelmet, s legfeljebb bekerülnek a nagy gépezetbe. Ennek az utolsó ötven évnek, amit megértem, szerintem alapkérdése: az emberiség meggyőzi-e önmagát arról, hogy képes jó irányba alakítani a sorsát; szóval nálam mindig ember-centrikus a történelem.

 „Feminizmusról”

Sose csináltam úgynevezett „feminista” filmet, noha filmjeim – véletlenül – valóban belekerültek annak a hullámnak a sodrába. Akkoriban azért is voltak érdekesek, mert kevés nő csinált filmet, alig volt női rendező. Ma már sokan vagyunk. Akkor maga az a tény is érdeklődést keltett, hogy egy nő filmesként megszólal. Az Örökbefogadás középpontjában például egy olyan nő áll, aki megkeresi a maga kenyerét, de magányos, és kapcsolatra, gyerekre vágyik. Akkortájt úgy magyarázták ezt a filmet, hogy a férfi ellenszenves, mert gyermekei, családja miatt nem vállalja ezt a kapcsolatot. Pedig én rokonszenvesnek szántain ezt a férfialakot, hiszen döntése végső soron természetes. De mert akkoriban tetőzött az a bizonyos feminizmushullám, ha megjelent egy nő figura, aki kemény, önálló, vállalja saját magát – kikiáltották a filmet feministának. Erről a filmről már nem mondják, pedig itt is ugyanarról van szó: olyan kamaszlányról, aki vállalja önmagát. Akkoriban nyilván irritálta a kritikusokat maga az emancipációs mozgalom, és ezért kiáltottak ki férfigyűlölő feministának; – holott számomra mindegyik férfihősöm rokonszenves volt.

Férfiábrázolásról, férfi kollégákról

Én egyetlen férfialakomat sem ábrázoltam negatívan, legfeljebb megmutattam, hogy az évszázados beidegzettségeik szerint hogyan gondolkodnak, reagálnak. De számomra azért is volt furcsa ez a kérdés, mert annál elviselhetetlenebb, gyenge jellemű, impotens, szerencsétlen, gyáva, pipogya férfialakokat, mint például Bergman vagy Fellini filmjeiben – én még sehol se láttam. Tőlük mégis elfogadták ezeket, hiszen maguk a rendezők is férfiak. Ha egy nő csinálta – még csak nem is ugyanazt –, arra rögtön rásütötték a feminista bélyeget. De hát hogy is lehettem volna én férfi-ellenes, mikor egész életem során férfiaktól kaptam a segítséget. Meghatározó volt számomra a Jancsóval való kapcsolat, mert általa ismertem meg Magyarországot, megtanultam, mi a haza. Később eltávolodtunk, mert én – azt hiszem – ember-centrikusabb vagyok. Azután később, életem egy mélypontján, miután megcsináltam legrosszabb filmemet, az Annát, Nowicki segített ki. Olyan következetes férfi-agresszivitással szorított rá erre a filmre, annyira nem tágított, hogy végül erőt és dühöt kölcsönzött ahhoz, hogy megírjam ezt a forgatókönyvet és elvigyem Nemeskürtyhez, aki azonnal fölvállalta. Szóval se okom, se jogom „férfi-ellenesnek” lenni, – ellenkezőleg; csak nem mindig egyformán látjuk a világot, nők és férfiak.

A tisztességes kapcsolathoz mindkét félnek nyitottnak kell lennie; s a férfinak is el kell fogadnia, hogy egy nő is képes mélyen gondolkodni. Persze, kicsit másképpen, mint egy férfi – de a különbségeket kölcsönösen tolerálni kell, s egyenrangúnak tekinteni. George Sand semmivel sem volt rosszabb író, mint Victor Hugo; Virginia Woolf se, mint Proust, Nemes Nagy Ágnes se, mint Nagy László – attól, mert nő; egyszerűen más. Ezt a másságot pedig jó volna már általánosan elfogadni és természetesnek tekinteni.

 

Arról, hogy miért filmezünk és miért nézünk filmet

Hálás vagyok a természetemnek, amiért dacból, féltékenységből sose csináltam semmit. Sose voltam féltékeny egyetlen kollégám sikerére sem; ha valamelyikük sikert arat, szívből örülök neki, mert amit ő tud, azt én úgyse tudom; – amit viszont én tudok megcsinálni, azt meg ő nem tudja. Ha filmet nézek – és imádok filmet meg tévét nézni -–, olyan vagyok, mint a gyerek; engem a maga műfajában elbájol ez az E. T. S amikor filmet forgatok, eszembe sem jut, hogy erről jót vagy rosszat írnak-e majd. Magát a forgatás folyamatát, a játékot szeretem. Ha a végeredmény pocsék lesz, akkor is. (…) Ráadásul a filmízlés annyira megváltozott, hogy igen nehéz előre megjósolni, mi fog tetszeni a közönségnek, mi nem. Hogy ne személyes példát mondjak: itt az E. T. hazai fogadtatása. Lehet szeretni, lehet utálni, ízlés dolga, de ha a kritika olyasmit kér számon rajta, ami nincs is benne, alkotójának nem is állt szándékában – azzal a kritikával mit kezdjen a néző, s különösen az alkotó? Inkább arról kéne írni, hogy egy film a maga műfajában milyen színvonalú. Spielberg pontosan tudta, hogy nem a 8 és 1/2-et csinálja; – értelmetlen Fellinit számonkérni rajta...

Egyetlen dolog a fontos: saját magát nem szabad megtagadnia az embernek. Amit tud, megtudott a világról, az anyját, az apját, a gyerekeit, az unokáit, a történelmet, amiben él. A magánéletünk összes bonyolult rezdülése együtt lüktet a világ mozgásaival; még az úgynevezett legegyszerűbb ember sem képes kivonni magát a világ ügyeiből, hiszen ha más nem, a napi tévéhíradó a szobájába hozza az egészet; – nos, a filmesnek ezt az élményt kell megpróbálnia továbbadni.

Minden film egy-egy emberi ujjlenyomat – a dokumentumfilm is, vagy bármi, még a legkommerszebb kommerszfilm is –; végső soron mind a történelemről szól, hol direktebben, hol áttételesebben. Legfeljebb egyre fontosabb lesz a témaválasztás: mi az, amiről a mozi számára forgassunk filmet. A mozi – a tévé, a műholdak, a videomagnók megjelenése következtében – egyre differenciáltabb lesz, mint korábban volt; olyan lesz, mint az irodalom amelyben egymás mellett virágzik a család-regény, a kisregény, a karcolat, a szonett, a szabadvers és mi minden még!

(Filmvilág, 1984/5.)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5716693886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása