Filmvilág blog

Velencében debütál Horvát Lili filmje

2020. július 23. - filmvilág

felkeszules2_foto_poste_restante.jpg

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjével Horvát Lili rendező meghívást kapott a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Giornate degli Autori versenyprogramjába. A film Horvát Lili második nagyjátékfilmje (az első a Szerdai gyerek volt), mely a világpremiert követően, szeptember 24-én érkezik a magyar mozikba a Mozinet Kft. forgalmazásában. 

A világ legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiválját – jelen állás szerint – szeptember 2. és 12. között rendezik meg. A cannes-i Quinzaine des Réalisateurs (Directors’ Fortnight) mintájára létrejött Giornate degli Autori (Venice Days) szekció július 23-án este jelentette be mindössze 10 filmből álló válogatását, ebben kapott helyet Horvát Lili második nagyjátékfilmje. A korábbi években itt mutatkozott be a Darwin rémálma (Oscar-jelölés 2006), Denis Villeneuve Felperzselt föld című alkotása (Oscar-jelölés 2011) és az idén Oscarra jelölt Corpus Christi is, de Jean-Marc Vallée, Danis Tanovic vagy Laurent Cantet filmjeinek is itt tartották a világpremierjét. A 17 évvel ezelőtt alapított szekcióba, mely az újítás és eredetiség ünneplését tűzte zászlajára, most először válogattak be magyar alkotást. 

felkeszules3_foto_poste_restante.jpg

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt. 

„Márta titokzatos és hipnotikus belső utazása magával ragadott bennünket. Horvát Lili nagyon kifinomult és érzelmes módon ábrázolja a női pszichét és annak rejtekútjait” – indokolta meg döntését Gaia Furrer, a Giornate degli Autori művészeti vezetője. 

„A Felkészülés... számomra elsősorban a szerelem projektív természetéről szóló személyes történet. A film a szerelmet az őrülettől elválasztó, nyugtalanítóan homályos határsávban játszódik. Mennyiben építjük önmagunkban a szerelmi történeteket? Meddig tart a vágyott valóság, és hol kezdődik a realitás? Mennyire másképpen megélhető két ember számára ugyanaz a szerelem?” – fogalmazott filmjéről a rendező. 

A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet 354 millió forintos támogatásával. A 35 mm-es nyersanyagra forgatott film operatőre a rendező régi alkotótársa, Maly Róbert, aki a Szerdai gyerek mellett az Oscar-díjas Mindenkit is jegyzi. 

felkeszules4_foto_poste_restante.jpg

A film főszerepeiben Stork Natasát és Bodó Viktort láthatjuk. További fontos szerepekben Vilmányi Benett, Nagy Zsolt és Lukáts Andor tűnik fel a filmben. 

A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál lehet az egyik első olyan jelentős nemzetközi kulturális esemény, melyet a koronavírus-járvány kezdete óta megrendeznek. „Anélkül, hogy elfelejtenénk az elmúlt hónapok számtalan áldozatát, akik előtt tisztelettel kell adóznunk, a pandémia által kényszerített lezárást követő első nemzetközi fesztivál a nyitás jelentőségteljes ünnepévé válik, amelyre mindannyian vágytunk, és amely az optimizmus üzenetét közvetíti a válság által súlyosan érintett filmszakma felé világszerte” – nyilatkozta Alberto Barbera, a velencei filmfesztivál igazgatója. 

Horvát Lili 2015-ben első mozifilmjével, a Szerdai gyerek-kel megnyerte a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál East of the West programjának fődíját, a kritikusokból álló FEDEORA zsűri díját, és számos további rangos nemzetközi fesztiváldíjjal jutalmazták.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1916045608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása