Filmvilág blog

A leleményes Hugo - Méliès utolsó megkísértése

2015. április 06. - filmvilág

Martin Scorsese egy dickensi ihletésű ifjúsági filmnek álcázott önvallomással tiszteleg a mozi alapító atyái előtt.

Hugo – amerikai, 2011. rendezte: Martin Scorsese. Írta: Brian Selznick meséjéből John Logan. Kép: Robert Richardson. Zene: Howard Shore. Szereplők: Asa Butterfield, Chloe Grace Moretz, Ben, Sacha Baron Cohen, Jude Law. 126 perc.
Vetítik - TV2 - 15:20

A 3D túlburjánzása a kortárs filmben sokak szerint az eredeti ötletek kiapadásához vezetett. Bár ezt az állítást nem nehéz cáfolni, tény, hogy az attrakciós mozi új aranykorában néhány rendező pont ezért hátat fordít az új technikának és nosztalgikus hangvételű alkotásaiban a múltba menekül. Michel Hazanavicius kritikus-kedvenc mozgóképe, a The Artist, a néma-hangosfilm váltás éveiben játszódik, Woody Allen Éjfélkor Párizsban című munkájában egy anakronisztikus figurát állít a középpontba, aki a számára kiábrándító jelen helyett a ’20-as évek Párizsában keres ihletet, Martin Scorsese pedig egy dickensi ihletésű ifjúsági filmnek álcázott önvallomással tiszteleg a mozi alapító atyái előtt.

lelemenyeshugo.jpg

A Brian Selznick The Invention of Hugo Cabret képes regényét hűen követő történet egy árva kisfiúról szól, aki a párizsi Gare Montparnasse-on él, a hatalmas pályaudvari órák már-már steampunk stilizáltságú belső tereiben, és a helyi játékkereskedőtől lopott alkatrészek segítségével próbál megjavítani egy automatont, amit apja hagyott hátra neki. A kitartó fiú azt reméli, ha sikerül beindítani az írásra beprogramozott robotot, valami útmutatást kap a túlvilágról, de amikor ez megtörténik, teljesen más vágányra terelődik a sztori, és a hangsúly áthelyeződik Hugóról Georges Mélièsre, a „mozivarázs” feltalálójára.

Scorsese ismét intenzív kommunikációt folytat a filmtörténettel, ahogy mindig is tette. Korábban biopicek segítségével mesélt saját magáról (Dühöngő bika), konkrét klasszikust forgatott újra (A rettegés foka), vagy egy megszállott idolját mutatta be (Aviátor). A leleményes Hugo az utóbbihoz közelít, hiszen Méliès megrajzolásakor ragaszkodott az életrajzi tényekhez, ugyanakkor az ambícióit a pénztelenség miatt megtagadó mester élettörténete itt fiktív narratívába ágyazódik, ezért egyedülálló szerkezetű ez a darab a Scorsese életműben. A Sacha Baron Cohen által megformált rendőrrel ügyesen úszik be a börleszk szál és intertextekben sincs hiány: Harold Lloyd toronyórás mutatványa átemelve és újrajátszva is megidéztetik, ahogy A vonat érkezése is, láthatunk utalást Renoir Állat az emberbenjének vonatos jelenetére, a filmtörténészt úgy hívják, ahogy Jean Vigo Magatartásból elégtelenjének egyik szereplőjét, és maga Scorsese is feltűnik egy beszédes cameóban – ő a fotográfus, aki megörökíti a stúdió előtt pózoló Mélièst. 

A rendhagyó hangnem és felépítés ellenére, stílusát tekintve azonban igazi Scorses mozi A leleményes Hugo. A képek hangulata a legutóbbi Viharsziget álomjeleneteit idézi, a színvilág erősen stilizált, Robert Richardsonnal sikerült egységes meseszerű világot kreálni, ami az utóbbi évek egyik legkellemesebb élőszereplős 3D élményét eredményezte, így a rendező úgy mesél egy nagy innovátorról, hogy nem csak bemutatja őt, fel is emelkedik hozzá. Apropó Spielberg is ezt csinálta a motion capture-rel a Tintinben, ami azt jelenti, hogy a szebb napokat is látott mozifenegyerekek még mindig tudnak meglepetést okozni.

A korrekt kiállítás azonban mit sem érne, ha nem éreznénk mögötte az alkotó személyes jelenlétét, de ezzel sincs gond, mivel Hugo karakterével magáról mesél Scorsese: kiskorában asztmája miatt ő is elzárkózott környezetétől és saját kis világába húzódott, ahová a mozivászon jelentette a kaput. Ezért nyilván A leleményes Hugo az a film, amit üzenetként szeretne átnyújtani az utókornak a cinéphile rendező, a mondandója pedig mindössze ennyi: szeressétek a mozit! A rendező pályafutása során végig törekedett a filmes hagyaték ápolására, ahogy Hugo is türelemmel és szeretettel javítgatja az automatont. Bár a fiú a technikához ért, hiszen fogaskerekek között nőtt fel, arra kell rájönnie, hogy a szerkezetet az ihlet és a szenvedély mozgatja, így születik a varázslat. Scorsese legalábbis ezt vallja, és bár a szentimentalizmus csillámporából jókora adag rakódott a végeredményre, elhasznált szimbólum is akad (szív alakú kulcs), és a befejezés is hamiskásan csillog (valóban elismerték Méliès zsenijét, de szegénysoron halt meg), mégis olyan lelkesen mesél, hogy magával ragad mindenkit, aki a mozit nem csak egy teremnek, hanem szentélynek tekinti.

Hlavaty Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr197342772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása