Filmvilág blog

Kubrick, a fotós

Így jött

2014. július 18. - Baski Sándor

Talán kevesebben tudják, hogy mielőtt filmezni kezdett volna, Kubrick kipróbálta magát fotósként is. Még középiskolás volt, amikor sikerült eladnia egy képet a Look magazinnak 25 dollárért. Az 1945 áprilisában készült felvételen egy újságárus szerepel, akit láthatóan megtört Roosevelt elnök halálának híre. Utólag Kubrick bevallotta, hogy a kép nem spontán készült, „vért izzadt, mire rávette az öreget, hogy kellően szomorúnak tűnjön – korai példát nyújtva arra a fajta lelki nyomásgyakorlásra, amelyet a színészekkel szemben is alkalmazott.” (John: Baxter: Stanley Kubrick, Osiris, 2003.) A Look, amely a híres Life magazin konkurenciájaként jött létre 1937-ben, pár hónappal később állást ajánlott az akkor még csak 17 éves Kubricknak.

Kubrick_FDR_Look.jpg

Többek közt az itt született képekből rendezett kiállítást Eyes Wide Open címmel a bécsi Bank Austria Kunstforum. A kiválasztott képekről, és arról, hogy Kubrick későbbi filmrendezői stílusát, kompozíciós érzékét hogyan vetítették előre ezek az alkotások, az alábbi (német nyelvű, angolul feliratozott) videóesszében a kurátor illetve Kubrick özvegye (Christiane Kubrick) és egykori producere (Jan Harlan) beszél.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr936520443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása