Filmvilág blog

Véget ért a Tudományos és Kultúrtörténeti Filmek Fesztiválja

Sajtóközl.

2013. október 20. - filmvilág

Átadták tegnap este a Tudományos és Kultúrtörténeti Filmek Nemzetközi Fesztiváljának díjait. A fesztivál fődíját, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa által felajánlott 1 millió forintot a zsűri döntése alapján a kultúrtörténeti kategória két filmje kapta megosztva: Groó Diana Regina,  Somogyvári Rudolf pedig A nagy fa árnyékában című alkotásért. A zsűri díjazta még a legjobb képi világ megteremtéséért Tóth Zsolt Marcellt, a Láthatatlan madárfotós című film vezető operatőrét. A legjobb ismeretterjesztő film díját Dr. Tobias Schultes, az Etiópa - A kezdet bűvölete című film rendezője, míg a  legjobb tudománytörténeti film díját Mila Aung-Thwin és Daniel Cross, az Atanasoff című film alkotói kapták. A legjobb dokumentumfilm díját Alexandru Belc, a Március 8. című filmje kapta. A háromtagú zsűri dicsérő oklevelet adott Rémi Briandnak A kör, Christiane Mordelet-nek és Stanzin Dorjainek A tükör mögött című filmek rendezéséért, valamint a Massih Mediának, A világ leggyorsabb villanása és A viharos nap című film gyártójának. A diákzsűri díját két film, Michael Schranner: Korana – A víz, ami erdők és kövek között fut keresztül, valamint Christiane Mordelet és Stanzin Dorjai: A tükör mögött kapta.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr255589230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása