Filmvilág blog

CineFest – Szex minden mennyiségben

Az első hétvége

2013. szeptember 16. - Baski Sándor

cinefest.JPGA csütörtök esti megnyitóval elstartolt a jubileumi 10. Jameson CineFest „Magyarország kedvenc nemzetközi filmfesztiválja”. Négy nap után még korai lenne az idei program színvonaláról nyilatkozni, de az biztos, hogy aki korhatáros élvezetekre vágyott, annak eddig nem kellett csalódnia. A nyitófilmhez, Joseph Gordon-Levitt első rendezéséhez, amely egy pornófüggő férfi életéről szól, sajnos nem volt szerencsém, de Szabó Ádám kolléga szerint a vígjáték „a szerelmi csalódásokról éretten, gyöngéden hírt adó románcok, illetve a napjainkban trendi R-besorolású gross out humorbombák között áll”, és nem okozott csalódást.

Ugyancsak nagy várakozás övezte az aktuális Cannes-i fődíjas filmet, az Adéle életét. A közönséget sem a 180 perces játékidő, sem az elhíresült szexjelenetek nem tántorították el – utóbbi legfeljebb akkor történhetett volna meg, ha Abdellatif Kechiche rendező úgy dönt, nem két nő, hanem két férfi kapcsolatáról mesél –, és abszolút telt ház várta a vetítést a Művészetek Háza nagytermében. A többség talán nem is távozott csalódottan, az Adéle élete ugyanis a maratoni játékidő ellenére a rendező eddigi legközönségbarátabb produkciója. Kechiche-nek sikerül annyira közel hoznia a címszereplő kamaszlányt a nézőhöz – a kamera szinte belemászik Adele Exarchopoulos színésznő arcába –, hogy nehéz nem azonosulni és együttérezni vele, és drukkolni neki. A rendező olyan hitelesen és életszagúan mutatja be Adéle életét, mintha nem is fikciós drámát, hanem dokumentumfilmet néznénk. Épp ezért kár a szexjelenetekért, amelyek megtörik a realista hangvételt, és ezzel erősen kilógnak a filmből. Nem csak az a probléma velük, amit a film alapjául szolgáló képregény szerzője, Julie Maroh is felrótt, tudniillik, hogy Kechiche-t érezhetően a hetero pornófilmek inspirálták, hanem hogy dramaturgiájuk sincs – Adéle, aki elviekben még soha nem volt másik nővel, már az első alkalommal Sasha Grey-t megszégyenítő vehemenciával veti bele magát a leszbikus szexbe. Nagy kérdés, hogy ha a rendező a film többi részében mániákus módon törekedett a hitelességre, akkor miért pont a kulcsjeleneteknél mondott le a realisztikus megközelítésről. Az Adéle életének megítélése attól is függ, kit mennyire zökkentenek ki ezek a jelenetek a filmből. (Bővebben majd az októberi Filmvilágban.)

fiatalésgyönyörű.jpg
A hitelesség kérdése a Francois Ozon által rendezett Fiatal és gyönyörű esetében is felmerülhetne, a történet középpontjában ugyanis egy olyan 17 éves lány áll, aki minden anyagi kényszertől mentesen dönt úgy, hogy call girl-nek áll. A (férfi) rendezőket és írókat gyakran szokták azzal vádolni, hogy bagatellizálják, sőt helyenként romantizálják a prostitúció témáját, ahelyett, hogy a – nőszervezetek és a feministák elvárása szerint – áldozatként mutatnák be az „örömlányokat”. Bár Ozon pont nem a „nőellenes” filmjeiről híres, első blikkre akár őt is a vádlottak padjára lehetne állítani. A Fiatal és gyönyörű azonban elsősorban nem a prostitúció intézményéről, hanem a címszereplő útkereséséről és csendes lázadásáról szól. A valóban gyönyörű Marina Vacth által alakított kamaszlány személyében a rendező egy olyan embert mutat be, aki előítéletek nélkül és a tabuk által nem befolyásolva, ösztönösen cselekszik. Ozon nem állítja példaképül – pláne nem azonosítja az „átlag prostituálttal” –, de nem is ítélkezik felette, ahogy a film többi szereplőjével szemben is próbál empatikus maradni. A Fiatal és gyönyörű összességében nem mond túl sokat, de azt a keveset stílusosan és elegánsan teszi.

jövő-ilfuturo.jpg
Tulajdonképpen A jövő is egy „elveszett” fiatal lány útkeresésének története, hasonlóan sok meztelenkedéssel. A 18 éves, Rómában élő Bianca is felkínálja a testét egy férfinak, igaz más okból, mint a Fiatal és gyönyörű főhőse. Az öccse és a barátai veszik rá, hogy prostituáltként férkőzzön az egykori mozisztár, Maciste bizalmába. Az évekkel korábban megvakult férfi magányosan, elszigetelve él óriási villájában, ahol a pletykák szerint komoly készpénz-mennyiséget rejteget. A chilei születésű Alicia Scherson filmje a szinopszis alapján lehetne akár Elmore Leonard-i ihletésű heist-krimi is, de A jövő nem hagyja magát műfaji kategóriák közé szorítani. A fókuszban valójában nem a tervezett rablás, hanem Bianca lelkivilága áll, akinek, miután a történet elején autóbalesetben elveszti szüleit, egyik napról a másikra kellene felnőnie, és gyámként gondoskodnia az öccséről. Épp ezért nem hat a meglepetés erejével, hogy az elárvult lány érzelmileg közel kerül a mogorvasága ellenére is jólelkű Macistéhez. A filmnek ezek a jelenetek a legjobb pillanatai, de annak érzékeltetése, hogy mi is zajlik Biancában, nem igazán sikerül a filmnek, és ebben a lány belső monológjai sem segítenek, csak fokozzák a zavart.

eve van end.jpg
A nézői elvárások megtréfálásában utazik a holland Eve van End szűztelenítése is, annyiban legalábbis mindenképp, hogy a cím alapján elsőként egy könnyed, testnedvekben gazdag tinikomédiára asszociálnánk. A címben beígért aktus valóban megtörténik, és némi testfolyadékot (vért és spermát) is láthatunk, de Michiel ten Horn elsőfilmje az Amerikai pite helyett inkább Todd Solondz szatíráihoz áll közel. A címbéli kamaszlány, a krónikusan félénk és visszahúzódó Eve még külsőleg is hasonlít az amerikai rendező Isten hozott a babaházban című filmjének főszereplőjére, a történet középpontjában azonban mégsem ő áll, hanem a teljes Van End család, amelyben mindenki küzd valamilyen szőnyeg alá söpört frusztrációval. A hétköznapok rutinjából azonban kizökkenti őket egy német cserediák, Veit érkezése, aki tökéletességével mindenki életét felforgatja. Az Eve van End szűztelenítése jól ismert dramaturgiát követ, a Tótéktól, Teorémán át a Visitor Q-ig számtalan filmben láthattunk példákat rá, hogy egy kívülálló idegen miként képes megbontani a család (látszat)egységét, és Horn szatírája még ebben az erős mezőnyben is megállja a helyét. Úgy humoros, hogy nem akar mindenáron, olcsó poénok bevetésével nevettetni, és úgy nyúl fajsúlyos témákhoz, hogy sem szentimentálissá, sem túlságosan komollyá nem válik. Ez a film a CineFest eddigi legkellemesebb meglepetése.

minden odavan.jpg
Úgy illik, hogy említsük meg a kevésbé felvillanyozó bemutatókat is. J.C. Chandor Robert Redford főszerepelte monodrámája minden ambíciója ellenére sem túl izgalmas produkció. A Minden odavan története egy mondatban: a Redford alakította névtelen férfi hajótörést szenved az Indiai óceánon, tönkremennek a kommunikációs és navigációs eszközei, ráadásul viharba is kerül, de mindent megtesz a túlélésért. Chandor filmje maximálisan hitelesnek és reálisnak tűnik, hosszú percekig figyelhetjük, hogyan barkácsol és szerel Redford a fedélzeten – ha holnapután esetleg mi is az óceán közepén találnánk magunkat, talán még nőnének is az életben maradási esélyeink néhány százalékkal, köszönhetően a látottaknak. Ettől függetlenül azonban a Minden odavan túlélőtörténetnek a kelleténél is realistább, a nagybetűs életről, vagyis a létezésről szóló metaforaként pedig meglehetősen banális.

Chandor filmje azonban a szintén a versenyszekcióban szereplő Halima sorsához képest korszakos remekműnek tekinthető. A horvát Arsen A. Ostojic (Senki fia) fajsúlyos témához, a bosnyák háború traumájához nyúlt, és ehhez sikerült egy olyan igaz történetet találnia, amely a görög tragédiákkal vetekszik. Egy ilyen volumenű drámához érzékeny visszafogottsággal illendő közelíteni, Ostojic azonban elveti a sulykot, a tévéfilmek színvonalát idéző dialógokkal és képi világgal támad, és mindezt giccsben tobzódó flashbackek és gyatra színészi játék súlyosbítja. Ennél több szót nem is érdemel.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr525517217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.09.16. 15:47:32

Sajnos én csak vasárnapig tudtam maradni. Jó kis fesztivál, tetszettek a filmek.

U.I.: Gordon-Levitt és nem Lewitt :)
süti beállítások módosítása