Filmvilág blog

Szürreál-blues - David Lynch: The Big Dream

A rendező zenél

2013. július 17. - Huber Zoltán

THE-BIG-DREAM.jpgDavid Lynch visszatérése a kamerák mögé a jelek szerint még várat magára, ám az elkötelezett rajongóknak a köztes időben sem kell az amerikai filmes álomszerű alkotói világát nélkülözniük. Az eredetileg festőnek tanult Lynch már szinte minden művészeti ágban kipróbálta magát, ám nagyon úgy tűnik, mostanság a zenében találta meg a legjobb önkifejezési formát. Bár a dalszerzés, a szövegírás és a megfelelő zenei atmoszféra megteremtése már rendezőként sem állt távol tőle, az első hivatalos „Lynch-korong” megjelenésére egészen 2011-ig kellett várni. A debütáló Crazy Clown Town sikerrel közvetítette a hangjegyek nyelvén a védjegyszerű látomásokat, ám a szabálytalanul szétfolyó dalok elsősorban a keményvonalas rajongóknak és az experimentálisabb hallgatnivalók szerelmeseinek tartogattak csak komolyabb örömöket. A folytatás rajtuk kívül szerencsére másoknak is okozhat majd néhány kellemes percet: örömteli hír, hogy a modern bluesként aposztrofált új albumon Lynch komoly lépést tesz a hagyományosabb dalformák (és a semleges hallgatók) irányába.

A The Big Dream sokkal kiforrottabb, átgondoltabb, sőt, már-már populárisabb, mint a bemutatkozó Crazy Clown Town. Mindez ugyan nem jelenti azt, hogy Lynch popslágereket kezdett írogatni, a friss szerzemények azonban kétségtelenül letisztultabbak és feszesebbek, illetve maga a lemez is sokkal egységesebb, izgalmasabb képet mutat. A baljósan gomolygó sötét érzéseket és az éteri, giccsbe hajló melódiákat a precíz ritmusszekció kényszeríti a megfelelő formákba - a lemez jótékony szabályozottsága így az alapokért és a produceri munkáért felelős alkotó-társ Dean Hurley érdeme. A The Big Dream ennyiben mindenképpen felülmúlja a Crazy Clown Town vázlatszerű ötletjegyzékét, hisz a jobban sikerült dalok már a Lynch-univerzumtól távolodva, akár önállóan is megállják a helyüket.

A karcos, improvizatív gitárjátékra felfűzött monológok, az ötvenes évek cukros slágereiből induló lázálmok és a masszív, kásás balladák egy lassú sodrású, meditatív lemezt eredményeznek - valahol a blues, az elektronika a Lynch-féle szürrealizmus határvidékén. A dalok átlagos hossza négy perc alá szorul, a rendező ráérősen gerjeszti az elektromos gitárjait, a meglepően kurrens hangszerelés mögött pedig változatosabb dalok várnak ránk. Romantikus látomások, sötéten lüktető történetek és pszichotikus agymenések követik egymást, sőt, a lemezen még egy folkos Dylan-feldolgozás is helyet kapott. A szövegvilág, a finoman kibomló, hangokba zárt hangulatok Lynch zenei és filmes előképeit, illetve ezeken keresztül a rendezői életmű kulcsmotívumait idézik. A sejtelmes film noir (Star Dream Girl) és az ötvenes évek slágerei (Cold Wind Blowin) csúsznak át a Kék Bársony/Twin Peaks (Are you sure) vagy a Lost Highway világába (Say it) - afféle szerzői körútra invitálva a hallgatót.

A The Big Dream erőssége, hogy az elődjénél jóval koncentráltabb formában tükrözi vissza az ikonikus alkotói koncepciókat - ez azonban nem jelenti azt, hogy Lynch az elmúlt években filmkészítőből zenésszé avanzsált volna. Bármennyire tetszetősek az előttünk sorakozó melódiák, egy Lynch-lemez alapvető problémáját még mindig nem sikerült megkerülniük: a dalok nem annyira meglepőek vagy átütőek, hogy ne egy híres rendező melléktevékenységeként viszonyuljon hozzájuk a hallgató. A széttört, szétkent futamok, a mániákus, néhol rappelésbe (!) váltó monológok és a fogorvosi zsibbasztás után felénekelt szörnyetegek (Sun Can't Be Seen No More) nem feledtetik velünk, egy olyan művész jegyzi ezt a korongot, aki egyébként a gyöngyvászonra álmodja a műveit. A The Big Dream tanúsága szerint Lynch sokkal öntudatosabban nyúl a zenei eszközökhöz és biztos kézzel választ szerzőtársakat magának. Ha ez a tendencia folytatódik, egyre jobb zenékkel örvendeztethet meg minket és talán azt is megérjük, hogy a rendező torzító effektek nélkül, egy szál gitárral a kézben énekel majd nekünk. Sokan bizonyára örömmel fogadják az efféle szerethető művészi kalandozásokat - a nagy többség ennek ellenére kétségtelenül azt várja, hogy Lynch újra a kamerák mögött tevékenykedjen.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr345409820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása