Filmvilág blog

Ebert kis szabálykönyve

Kritikusi krédó

2013. április 08. - klág

Múlt héten hunyt el Amerika legismertebb és legbefolyásosabb filmkritikusa, Rogert Ebert, aki 46 éven át közölt filmkritikákat a Chicago Sun-Times hasábjain. Volt saját televíziós műsora, írt 17 könyvet és három forgatókönyvet Russ Meyernek, kapott Pulitzer-díjat és egy csillagot a hollywoodi Walk of Fame sétányán. Az alábbiakban újraközöljük egy 2009 júniusi posztunkat, amelyben Klág Dávid kollégánk Ebert kritikusoknak címzett intelmeit fordította le.

Pár nappal ezelőtt (a bejegyzés még 2009 júniusában íródott - a szerk.) egy főleg televíziós szerepeiről ismert színész Budapestre látogatott. Volt szerencsém interjút készíteni vele egy kerekasztal beszélgetés során. Az interjún ott volt egy másik kolléga, aki két kérdést tett fel, egyiket a színész egyik nagy anyagi bukásával kapcsolatban, a másikat pedig egy egészségre káros, rossz szokásáról. A beszélgetés során készített hangfelvételem utolsó mondata az, ahogy a kolléga engedélyt kér egy közös fotóra. Pár perccel később a büféasztalnál bevallotta, hogy a színész leghíresebb szerepét hozó tévésorozatból egy epizódot sem látott, és azt a filmet sem, aminek kapcsán egy izzasztó kérdést tett fel neki. Abban a pillanatban eszembe jutott Roger Ebert egyik blogbejegyzése.

ebert.jpgA tavalyi év vége felé közeledve a Disney úgy gondolta, újraéleszti az Ebert & Roeper At The Movies című tévéműsort, ami Ebert betegsége óta gyakorlatilag parkolópályára állt. Az eredetileg Gene Siskellel közösen készített műsor nem volt egy nagy truváj: két rosszul öltözött filmkritikus artikuláltan megvitatta a heti premiereket. A bevallottan nem igazán tévéképes formátum azonban sikeres lett. Siskel halála után Richard Roeper került a helyére, majd miután Ebertet 2002-ben pajzsmirigy-rákkal diagnosztizálták, a szemüveges kritikus helyét mindig más vendég pótolta: Jay Leno, A.O. Scott, illetve Kevin Smith is megfordult a székben. Amikor a Disney bejelentette az új műsor indítását, egyidőben azt is közölték, hogy ezúttal egy fiatalabb közönséget szeretnének megcélozni. Az elkészült adások katasztrofálisra sikeredtek, a műsorvezetők, Ben Lyons (a híresen pénzhajhász kritikus, Jeffrey Lyons fia) és Ben Mankiewicz (Herman Mankiewicznek, az Aranypolgár forgatókönyírójának unokája) abszolút dilettánsak voltak, a műsoraikban a kritika szerepét teljesen átvette a promóció, alkalmatlanok voltak bármilyen értelmes elemzésre, vagy akár ahogy ebből a heti összeállításból kiderül, nem múlt el hét anélkül, hogy valami teljesen felháborító mondat elhangozzon a szájukból. Lyons különösen gyakran került a támadások célkeresztjébe - egyesek szerint ő testesíti meg azt, amivé lassan a filmkritika válik az Egyesült Államokban: a fiatal fennforgót inkább érdekli az, hogy közepesen híres sztárokkal és azoknak partijain lógjon, notóriusan telefonál a vetítések alatt, saját bevallása szerint a Sundance-fesztiválon - ahol kiküldött tudósítóként dolgozott - összesen öt filmet nézett meg, gyakran a twitter-olvasóit kéri meg, hogy állítsanak össze kérdéseket az interjúalanyainak, és jobban érdekli őt, hogy a poszterekre felkerüljön a neve (a Legenda vagyokról azt állította, hogy "a világ egyik legjobb filmje" - a mondatot, nyilván egy szép summáért, cserébe a gyártó felhasználta), minthogy egy kerek, egész gondolatmenetet szóban levezessen.

A sajtó erősen támadta a műsort, de senki nem vágott vissza olyan elegánsan, mint Ebert, aki a nemrég indított blogjában összerakott egy sornyi szabályt, amiben ugyan nem nevesíti Lyonst, de érzékelhetően róla szól minden egyes pont. Alant álljon a magyar fordítása az eredeti posztnak. Azok a passzusok, amelyek a sztárokhoz való dörgölőzés veszélyeiről szólnak, a magyar kollégákat persze kevésbé érintik, a többi intelem azonban minden kritikus számára megfontolandó.

Nem lehetünk elég óvatosak. A főnökeink egy szempillantás alatt lecserélnek minket CelebTudósokra, akik azoknak az ostobáknak fognak hajbókolni, akik a tévézés közben az ujjukkal húzzák alá a szavakat a képernyőn. Az a szerkesztő, aki szerint a kábszeres rögvest-sztárok vagy a szerencsétlen sorsú Amy Winehouse címlapra való anyagok, annak inkább a játszóterek falfirkáit kellene szerkesztenie. Egy idősödő újságíróféle lennék, aki épp az állásáért kapar, ezért azt hiszem, rám marad a feladat, hogy felállítsak néhány etikai alapszabályt.

Óvatosan vágd ki a szabályokat és tett ki őket a hűtődre egy Homért ábrázoló hűtőmágnessel:

Jól tájékoztasd az olvasót. Arra semmi szükség nincs, hogy megmondd, hogy "Imádni fogják!" Ha odamennék valakihez egy étteremben és megmondanám neki, hogy mit imádna, az arcomba vágná a kenyeres kosarat. Nem, az olvasóknak azt kell elmondani, hogy mi mit imádunk vagy utálunk. Ha olyanoknak dolgozunk, akik szerint "tetszhetne több olyan film, amit az átlagemberek szeretnek," keressünk egy Anti-Kegyetlenség alapítványt és adakozzunk a nevében.

Közvetítsd az élményt. Mindegy, hogy mi a véleményed, minden kritikának valahogy tartalmaznia kell azt, hogy milyen élmény vár a nézőre. Azaz, ha egy Pauly Shore szereplésével készült vígjátékról van szó, akkor is vannak emberek, akiknek ezek tetszenek, és ők meg szeretnék tudni, hogy megfelel-e a saját elvárásaiknak.

Jegyezd meg a dícséreteidet. Ha szerinted egy film "a valaha készült egyik legjobb", akkor ez kötelez arra, hogy az azévi top tizes listádra felkerüljön. Ugyanez érvényes, hogyha például úgy írsz le egy filmet, hogy "a generációja egyik legkülönlegesebb moziélménye" és hogy "2007 és az utóbbi 25 év egyik legjobb filmje", akkor muszáj a 2007-es listádon szerepeltetni. Ez kétszeresen igaz akkor, ha két különböző tizes listád van, amikben összesen tizennégy filmet neveztél az év tíz legjobb filmje közé.

Menjen a matek. Ha egyik héten azt mondod, hogy a "Mr. Untouchable-hez képest az Amerikai gengszter egy tündérmese", a következőn pedig azt, hogy "az Amerikai gengszter a következő generációs Nagymenők", akkor le kell vonnod a következtetést, hogy a Mr. Untouchable jobb, mint a Nagymenők.

Ne fogadj le semmit, amire semmi jel nem utal. Például, sose mondj olyat a Hamlet: Második részről, hogy "Lefogadom, hogy bárki, aki megnézi ezt a filmet, még évekig fogja énekelni a Rock Me, Sexy Jesus című dalt." Amikor Gene Siskel azt mondta, hogy a Oroszlánkirályban szereplő "Hakuna Matata" sort egy ország fogja ismételgetni, később tiszteletteljesen bevallotta, hogy tévedett, miután egy kicsit zrikáltam miatta. (Megjegyzés: Egy olvasó szerint Gene-nek igaza volt. A Rock Me, Sexy Jesus sikeréről még nem érkezett be vélemény.)

Tiszteld az olvasó idejét. Például amikor a Szikravárost kritizálod, ami egy olyan jövőbeli városról szól, amit mélyen a Föld felszíne alatt építettek, nem szabad azt mondani, hogy "olyan, mintha stúdióban forgatták volna." Ahogy Louis Armstrong mondta a jazzről: vannak, akik tudják, a többieknek meg nem lehet elmagyarázni.

Tiszteld az olvasó pénzét. Dícséretes, hogy a Bilincs és mosoly DVD-kiadása tartalmaz egy extrát, ahol próbálják kitalálni, hogy mennyi tojást ehetett Paul Newman a legendás jelenetben. De az ilyen nehéz időkben ne mondj olyanokat, hogy "Már csak ezért is érdemes megvenni!"

Óvakodj a nyelvtani párhuzamoktól. Sose tegyél olyan kijelentést, hogy "A való életben imádom a nőket, de a Nők nem tetszett." Még a végén olyanokat írnak az olvasók neked, hogy szerették a JFK-t, de inkább az O'Hare-ről repülnek.

Ne keverd össze a kategóriákat. Ha például azt mondod, hogy "Amikor gyerek voltam, Spike Lee és Woody Allen voltak a példaképeim, de a Példátlan példaképek gyerekeinek Paul Rudd és Sean William Scott jutott," még azt fogják rólad hinni, hogy nem tudod megkülönböztetni a rendezőket a színészektől.

Előzetesek. Tartsd távol magad tőlük. Gene Siskel annyira utálta őket, hogy a mozi előtt várta meg, míg lementek. Ha már egy tömött sorban ült, befogta a fülét és a padlót bámulta. Az előzetesek elsütik a vígjátékok legjobb vicceit, elrontják a thrillerek csavarjait és bármilyen lehangoló is egy film, az előzetesekben mindig vidám lesz...

Az előzetes nem egyenlő a filmmel. Amikor ki kell választanod a "hét legjobbjai" blokk filmjeit, sose válassz egy egy bemutatás előtt álló film előzetesét. Meg kell várnod, amíg megnézed a filmet. (Megjegyzés: ez a tévés kritikákra is érvényes, ahol kritikusként sosem szabad ingyen leadni egy film teljes előzetesét. Ahogy Shakespeare írja a színdarabjai legszomorúbb sorában: Soha! Soha! Soha! Ezt a sort legalább könnyű megjegyezni.)

Gyanakodj az ajándékokra. Ideális esetben a kritikusnak sosem lenne szabad elfogadnia egy elsőosztályű repülőutat, egy luxusszállodai szobát, egy limuzinutat a mozihoz, valamint a koktélrákot és azokat az aranyos kis hamburgereket a büfében a film vetítése előtt. Ha egyszer menni kell, a munkaadónak kell az utat fizetnie. Megértem, hogy a legtöbb kritikus olyan helyen dolgozik, ahol még a jegyek árát sem térítik meg és annyira alulfizetik őket, hogy egy koktélrák közelébe sem kerültek soha. Mások saját maguknak dolgoznak, az egyetlen munkaadónak, aki mindig fokozatosan csődbe megy. De mégis kell írniuk az új Michael Cera filmről. Azoknak elnézem. Menjenek csak a rongyrázásra. Kell nekik az étel. És Michael Cerát is szeretem. De ha az újságírók egy mocskosul gazdag helyen dolgoznak, nem szabad elfogadniuk az ajándékokat.

Bevallom, az előző szabályt nekem is nehéz volt betartanom. A régi szép időkben a kritikusok többet ültek repülőn, mint a hivatásos pilóták. Első osztályon utaztam Svédországba, Írországba, Hawaiira, Mexikóba, a Bermuda-szigetekre, Iránba, Kolumbiába, Olaszorszába, Quebecbe, Ontarióba és Brit Columbiába. Szinte ingáztam Los Angelesbe. Egy novemberi napon Angliába repültem, az Angliai csata forgatására, és hajnalban elráncigáltak egy Newmarket melletti második világháborús reptérre, hogy órákig ácsorogjak és lefagyjon a valagam, miközben azt a jelenetet vették, amikor egy kutya meghatottan bámul az égre a gazdája repülője után kutatva. Ha valaki adott volna egy koktélrákot akkor, a kezem között dörzsöltem volna, hogy melegítsen fel.

Ne fogadj el szívességeket. Ha néhány "barátod" egy vegasi helyen szülinapi partit rendez, és meg akarják hívni a mozisztár "barátaidat", mondd, hogy kösz, de kösz nem. Ez még akkor is túlzás, ha a "koreai Britney Spears" a közeli barátod. Az igazi barátaid a saját lakásodba mennek a saját bulidra, és hozzák a saját innivalóikat. (Megjegyzés: ha a koreai Britney Spears ennyire menő, akkor ezentúl legyen Britney Spears neve az "amerikai Boa Kwon")

Ne reklámozz semmit. Ez alapköve az újságírói etikának. Egy kritikusnak főleg észnél kell lennie. Ha a megelégedésedet fejezed ki egy termékkel, őszintén hinned kell abban, amit mondasz. Honnan tudjuk, hogy őszinte vagy? Mert 1, nem fogadtál el pénzt, 2, a pénzt jótékonysági célra ajánlottad fel, 3, nem fogadtál el ingyen mintát a termékből, kivéve ha ételről van szó, ahol a komplikációk nyilvánvalóak. Meg kell enni, hogy meg lehessen írni. A Sun-Timesnál létezik egy szabály: minden karácsonyi ajándékot vissza kell küldeni, kivéve az olyan romlandókat, mint a papaya vagy hasonlók. Az édesség nem romlandó. Hiába tiltakozik sok újságíró, de a röviditalok sem romlanak meg. Vissza a reklámokhoz. Ha én például egy rizsfőzőt ajánlok, nem szabad sugallnia azt, hogy ingyen kaptam vagy hogy egy harminc kilós rizses zsákot dobtak a küszöbömre. Azért emlegetem fel ezt, mert a közeljövőben ajánlanom kell egy rizsfőzőt. A Ki kicsoda? kiadványban szereplő leírásom szerint, én azokban meg tudok főzni bármit. 

Óvatosan az ingyenes DVD-kkel. A kritikusok rengeteg ingyen DVD-t kapnak, akárcsak a könyvkritikusok ingyen könyveket. Ezekről írhatsz kritikát, de akár arra is vetemedhetsz, hogy megvedd azokat, amiket nem kaptál meg. Nemrég rendeltem egy díszdobozt, ami Werner Herzog Németországban forgatott dokumentfilmjeit tartalmazza. Herzog nyilván boldogan adott volna egyet ingyen, de kényelmetlen lett volna kérni. Ha ennyire becsülöm őt, akkor megveszem. A nem kívánt DVD-ket tilos eladni, kivéve ha egy éhező kritikus vagy, ez esetben kivételt képezel a Bohémélet-szabály alól. Elvileg tönkre kell őket tenni, mielőtt kidobod, de nem hiszem, hogy az FBI utánam veti magát, ha az unokáimnak adom őket, vagy felajánlom a lemezeket egy veteránkórháznak.

Ne szerepelj reklámokban. Gene Siskel, akire gyakran hivatkozom úgy, mint a magas színvonal bástyájára, sokszor idézett valakit, talán David Mametet, aki azt mondta neki: "Kritikusként minden a hitelességeden múlik. Ha azt eladod, már más rendelkezik vele." Gene és én (sajnos) többször is elutasítottunk alacsony hétszámjegyes ajánlatokat egy gyorsétterem-lánctól és egy légitársaságtól is. "Majd ha nyugdíjasok leszünk, majd akkor," gondolkodtunk. Habár, lehet, hogy akkor sem. Nézzétek meg Fred Astaire-t. Hányan gondolták azt, hogy neki fizettek, amikor táncórára jártak? Megy majd az Egymásnak születtek a TCM-en, azok meg azt fogják mondani, "Ott az a rohadék aki túlszámlázta a mambókurzusom!"

Készülj arra, hogy negatív kritikát kell írnod. Ha egy barátod munkáját hordod le, és ettől már nem lesz a barátod többé, akkor soha nem is volt az. Ahogy Robert Altman mondta egyszer, "Ha sosem írnál negatív kritikákat, akkor mi lenne a pozitívak értelme?" Nagyszerű ember volt. Átgondolta, hogy mit is mondott, és hozzátette: "Bár a filmjeimről írt negatív kritikáid mind tévedtek."

Sose írj kritikát egy filmről, amihez valami közöd van. Soha, akkor sem ha csak egy pillanatra látszol, vagy elsétálsz a háttérben. Nem azért választottak téged, mert különlegesen tehetségesen láttatod magad vagy sétálsz. Muszáj elmondanom: régen arról álmodoztam, hogy ha nyugdíjba megyek, mindenki szerepet akar nekem majd osztani. De mit tehet az ember? Elvesztettem a hangom. A sorsnak sikerült megőriznie a becsületem.

Sose pózolj fotókhoz! Sose kérj meg egy filmsztárt, hogy közös kép készüljön rólatok. Egy sztár sem akarja ezt. Lehet, hogy mosolyognak, de közben csikorgatják a fogukat. "Mint a vízcseppes kínzás," mondta nekem Clint Eastwood. "Száz alkalomból kilencvenkilencszer az idegen, akinek odaadták a fényképezőket, belenéz, megnyomja a gombot, majd azt mondja, hogy nem működik, és akkor a rajongónak oda kell mennie hozzá, megmutatnia hogyan működik, és mondani, hogy próbálja meg megint. Aztán megint nem fog sikerülni. Nézek valakit, aki furán néz fényképezőgépekre - erről szól az életem."

Emlékezz arra, hogy profi vagy. Nem pedig egy barát. Ha fotózkodni akarsz, csak magadnak teszel keresztbe. Ebben annyira szentül hiszek, hogy sajnos nagyon kevés képen szerepelek sztárokkal. A chicagói egyetem nyomdája kért tőlem egy képet, amin Martin Scorsese-vel szerepelek, hogy valamivel tudják majd hirdetni a róla írt könyvemet. (Megjegyzés: A saját könyvedet hirdetni etikus dolog.) Élveztem Scorsese társaságát Cannes-ban, New Yorkban, Chicagóban, Las Vegasban, Los Angelesben, Torontóban és az ohiói Colombusban. De az egyetlen közös képünk akkor készült, amikor a Siskel & Ebert egyik adásában vendégeskedett. Akkor elfogadható volt pózolni, akkor neki kedveskedtem ezzel. Nem tudtuk aztán felhasználni a képet, mert mindketten tévés sminkben voltunk, amitől Madame Tussaud két viaszszobrának tűntünk. Egyszer meglátogattam Ingmar Bergman egyik forgatását, Bergman és Liv Ullmann dedikáltak egy fotót magukról, amint megtudták, hogy aznap van a születésnapom, de nem kértem meg őket, hogy fotózkodjanak velem. Hogy a fene vinné el.

Őrizd meg a valódi fotókat, amin sztárokkal szerepelsz. Olyan fényképeket, amiket egy valós eseményen egy olyan valós személy készített, akit nem ismersz és senki sem kért fel, hogy lefotózzon téged. A kedvenc képem ebből a fajtából az, amikor Jason Patric-kel segítünk Peter O'Toole-nak bevonulni a Savannah Filmfesztivál fogadására. A fényképet mellékeltem, mint az elnézhető sztárfotó iskolapéldáját. Ezek a fajta fotók azért elfogadhatóak, mert önmegtartóztatóak a seggnyalásban.

Csak semmi aláírás. Ha egy sajtórendezvényen egy sztárral készítesz interjút, a sztárok már ismerik a fajtádat és jól fogják tudni, hogy milyen alávaló vagy, ha autogrammot kérsz. A többi szakmabeli úgy fog tenni, mintha egy másik szobában lennének, majd hevesen elkezdenek szidni egymás között a büféasztalnál. Így is elég baj nekik, hogy ez a nyamvadt rákkoktél az ebédjük, anélkül is, hogy bármi közöd lenne hozzájuk. Vagy teljesen idióta vagy, amiért autogrammot kérsz miután sikerült beszélgetned a sztárral, vagy csak el akarod adni az eBayen. Kétszeresen is megvetendő az, amikor a sztár megkérdezi a neved, és csak annyit mondasz: "Csak a szignó tökéletes lesz!"

Ülj le, fogd be a szád és figyelj. Nem telefonálsz. Nem írsz SMS-eket film közben. Nem beszélsz hangosan. Nem szívod fel az utolsó korty kólát a literes bödönből. Szabad nevetni, vagy akár felkiáltani, ha a film annyira megijeszt. Szabad csatlakozni a kuncogáshoz, ami a 'Csak a macska volt!'-pillanatok után következik. Volt ennek a szabálynak egy kiegészítése, Pauline Kaelnek elnéztük, amikor egy film közben a nagy meglepetések közepette egy sornyi "Ó" hagyta el a száját. Alig vártuk, hogy elkezdje és nagyon odafigyeltünk, amikor hallottuk őket. Nagyritkán az is elfogadható, ha egy tömeges felháborodáshoz csatlakozol, mint például a Barna nyuszi cannes-i vetítésén. De akkor se tedd a hónod alá a kezed és imitálj fingást.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr491190400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vferi · http://filmklubpodcast.blog.hu 2009.06.17. 11:55:33

tök jó a poszt felütése, de nem értem, hogy miért nem írtad bele a szóbanforgó újságíró nevét és azt, hogy hova ír. sztem ez simám kijárna neki ezek után.

klág 2009.06.17. 11:58:40

igazából teljesen mindegy, hogy Ki ő, csak a hozzáálLása a fontos.

vferi · http://filmklubpodcast.blog.hu 2009.06.17. 12:24:19

miért lenne már mindegy? ha szörnyeteg lajosról kiderül, hogy szakmailag nulla, akkor legyen ide leírva, hogy szörnyeteg lajos szakmailag nulla, mert ha majd később egy potenciális munkaadó rákeres szörnyeteg lajos nevére, akkor majd látja, hogy jé, ez szakmailag nulla! enélkül nem sok haszna van ennek a posztnak. aki idejár, az ebert szöveget már úgyis olvasta eredetiben.

vferi · http://filmklubpodcast.blog.hu 2009.06.17. 12:33:56

Áhhá! Kiderült, hogy Kriston Lászlóról van szó, akitől a Filmvilág is rendszeresen közöl nyilván hasonlóan pöpec felkészültséggel készült interjúkat. Akkor meg miről beszélünk?

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.06.17. 13:06:35

Tegyük azért hozzá, hogy Ebert cikke a kritikusokhoz címzett intelem, egy főállásban interjúkat készítő újságíró esetében nem érzem akkora gondnak, hogy közös fotón akar a sztárral szerepelni. Ha ez teszi boldoggá, akkor hajrá. A felkészültség ettől függetlenül persze elvárható lenne.

namhanman 2009.06.17. 16:41:42

Apró pontosítás: a dél-koreai BoA családi neve helyesen Kwon és nem Kwan. A Britney Spears-es párhuzam amúgy helytálló. Bővebben: en.wikipedia.org/wiki/Kwon_Boa

namhanman 2009.06.17. 16:48:27

Visszaolvastam az eredeti kommenteket, ott már beszóltak Rogernek mind a névelírás, mind pedig a hasonlat miatt. Az a kemény, hogy Ebert (vagy az egyik famulusa a teamből) majd az összes kommentre reagál is.

klág 2009.06.17. 17:17:12

@namhanman: javítottam, kösz.
általában Roger válaszolgat. mióta szegény nem tud beszélni, különlegesen grafomán lett.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.06.17. 17:22:05

Ugyanez a téma, de Ebert nem említi (tegnap, a "Kinek van szüksége kritikusra?"-posztban már bedobtam a kérdések között): mi a helyzet akkor, ha a rendező/sztár/producer/forgalmazó/stb. nem lekenyerezni akar, hanem éppen ellenkezőleg, megfenyeget? Nyilván ez egy speciálisan hazai probléma (vagy legalábbis nem tipikusan amerikai), de nekünk érdekes lehet. A magyar filmszakma kicsi, és bizony az ember ki van téve annak, hogy összefut azzal, akit bírált, ha nem éppen a "sértett fél" keresi fel dühében. Ilyenkor mi a megoldás? Olvastam már olyan, kollégának írt levelet, amiben a neves rendező szabályosan meg volt sértődve azon, hogy nem tetszett a kritikusnak a film (hosszú, személyeskedő levélről van szó), és hallottam olyat is, hogy üvöltözésig, már-már erőszakig fajult a dolog. (Engem forgalmazó fenyegetett meg veréssel, de ez komolytalan volt, csak mellesleg említem. :) )
Ugyancsak a filmszakma "kicsisége" miatt érdekes etikai kérdés, hogy a csak újságírásból megélni nem tudó kritikus mit kezd magával, ha munkakapcsolatba kerül pl. a forgalmazóval, egyéb esetekről nem is beszélve.

Beyonder 2009.06.18. 12:21:33

@Orosdy Dániel: Ha csak arról van szó, hogy a producer vagy a rendező verbálisan keménykedik, azzal nyilván nem kell foglalkozni. A gond akkor van, ha az illetőnek hatalmában áll retorziót is alkalmazni a lappal szemben, például visszavonni a filmjei hirdetéseit a lapból. Amerikában nyilván kevésbé fognak padlót a lapok egyetlen hirdető távozásától (bár most, a válság idején már ez sem biztos), nálunk azért elég jelentős érvágás tud ez lenni. Mit lehet ez ellen tenni? Semmit.
Viszont örülhetünk neki, hogy egyáltalán még azt feltételezi a forgalmazó a kritikusról, hogy számít a szava. Pedig, a nézők többsége nem ez alapján dönt, kivéve talán, ha az összes kritikus ugyanazt mondja (lásd: Kis Vuk).

goumba 2009.06.18. 12:22:17

amcsi fos, semmi értelme az egésznek. pojénkodik az öreg, de részemről abszolút érdektelenség és lepergés...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.18. 18:32:55

Nem tudom, de amit ez a a pali összehord, abból nekem az jön le, amit a rossz újságírók (rám is sokszor érvényes) legrosszabb tulajdonságának tartok: iszonyú bőbeszédű, terjengős, öncélú. Én nem követném egy szavát se.

A sztárok, saját tapasztalatom szerint kifejezetten szeretnek fényképezkedni, jobban, mint interjút adni és aláírogatni mindenféle cetliket, plakátokat, persze akkor, ha erre alkalom van. Ha privát szórakozik, vásárol, stb., akkor ilyen esetekben sokszor arrogáns, amit valahol meg lehet érteni.

Az viszont tuti, hogy az idősebb kritikusok több filmet láttak, mint ifjabb kollégáik, épp azért, mert több idejük volt ilyesmire... EZÉRT nem szabad lapátra tenni az idősebbeket, nagyobb összefüggéseket képesek átlátni éppen a nagyobb műveltségükből fakadóan, már ha ellátnak hatalmas tudásuk legszéléig.

Csók. Szerintem írjatok, ne pofázzatok az írásról... :)

Melllvar 2009.06.18. 19:35:56

Nem véletlenül tisztelik ám ennyire az Öreget!

Csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy már Roeper is iszonyat gáz volt ("Great movie with some really strong performances"-mélységgel) és tükrözte a szakma pórosodását: nincs szükség elemzésre, gondolatokra, csak képzeld magad Joe Sixpack helyébe és kezdd el beszélni a nyelvét. Ők a sztárfotókat is jobban kajálják, mint a párhuzamokat a korai Kubrickkal.
És így persze mindjárt az év legjobb filmje az I am legend.

Písz

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.06.18. 23:43:37

Már miért lenne tuti, hogy az idősebbek több filmet láttak? Annak idején kevesebb készült, azokhoz is nehezebb volt hozzájutni, plusz sokan a régiek közül arra építették fel a karrierjüket, hogy ugyanazt a filmet/életművet nézték egész életükben. Egy kellően elhivatott fiatal, aki már tévén nőtt fel, be tud hozni néhány év masszív filmnézéssel egy kellően konzervatív, válogatós öreget, aki gyanús huncutságnak tartja az internetet.
Ebert meg aztán minden, csak nem rossz újságíró. Vannak hibái, hülyeségei, tévedései, de rossz újságírónak biztosan nem mondanám - Én. Mondjuk többet is olvastam tőle ennél a (szerintem jó és átgondolt) cikknél.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.19. 14:09:58

@Orosdy Dániel: Szerintem egyáltalán nem biztos, hogy 30, 40 éve kevesebb film készült, sőt! Azonkívül, a mai, mondjuk 55+ korú filmkritikusok -akik nem szabadúsztak, hanem újságnál voltak- rendszeresen járhattak fesztiválokra, ahol gyakorlatilag mindent láttak, ami számít. Azonkívül informálisan legalább annyi információhoz juthattak ilyen alkalmakkor, mint ma egy alaposabb guglizás után, mi. Tehát, szerintem jobb dolguk volt. Ma már komoly fesztiválra csupán néhány kiváltságos újságíró jut ki, általában bulvárközeli lapoktól, így meg is van, hova s mit kell figyelnie. Az a néhány komolyabb filmes újságíró pedig körömszakadtáig védi állásait, ami kiküldi őt mondjuk Cannesba. Csákvári a Népszabiból, Báron, valakik a két netes nagytól, ezeken felül, csupán elvétve olvashatunk friss arctól valamit. Akkor ott voltak a híres vetítések a Mafilm telepén...

Hiányzik a mai fiatalokból a film iránti érdeklődő szeretet. Emlékszel az Annie Hallban, milyen hosszú sor állt egy Fellini filmre? Na ez az izgatott, kézizzadós várakozás nincs már meg, esetleg az új tizenhat dimenziós Cameron-film iránt... De azt is le fogja mindenki tölteni akár speciális effektek nélküli változatban, hogy elsőnek mondhassa meg a tutit, ami tetszik, nem tetszik, de meg fogja határozni a vélemények többségének alaphangját. Tényleg nem ismerik Murnaut, Griffith-t, von Stroheimet, Vigót (sőt, még Truffaut-t, Godard-t sem!) akik nélkül NINCS ma film. Egyikük saját szájával mondta, hogy Coppola előtt nem volt film! Lehet, hogy fejből vágja az összes tajvani kungfu-sztárt, de mondjuk Balthasar Kormákur neki jó esetben is, mondjuk a norvég kézilabda-válogatott beállósa. És ez sajnos egyáltalán nem nagy túlzás.

Ez az Ebert-faszi most az új Bazin? :D

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.19. 14:34:39

Eh, úgy gondolom, az ilyen Ebert-féle teoretikus megmondókat addig kell olvasgatni, míg az ember egyetemista és keresgeti saját korlátait. Ha már azonban iparban nyomkodja a billentyűket, sürgősen felejtsen el minden effélét, mert az igen könnyen a kreativitása, egyénisége kárára válik. Bekockulunk az ilyenektől.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.06.19. 18:00:14

@efes: Nem értek egyet, de gondolom ez nem meglepő. :)
Másfél éve én tartom Pécsett a Filmkritika szemináriumot, és pont az ellenkezőjét tapasztalom. Egyrészt sokan minden (elérhető, de azért sok filmet felvonultató) fesztiválra elmennek - ha nem hivatalos tudósítóként, akkor sima vendégként. Aztán képesek egész nap filmet nézni otthon pusztán az örömért és "lelki épülésért" (a videó előtt ez kicsit nehezebb volt). És nem csak "Coppola utáni" dolgokat néznek, amennyire én látom, plusz sokszor megvan a "kézizzadós" várakozás is (nézzük már el nekik, hogy nem az új Fellinire gyúrnak, tekintettel arra, hogy szegény régen elhunyt). Információjuk pedig tengernyi: beszélnek nyelveket, hozzáférnek minden könyvhöz, íráshoz stb. Az idősebbeknek tényleg jobb dolguk volt a fesztiválokkal a jelenlét miatt, de hogy több infójuk lett volna informális forrásból? Nem hiszem.
A mai filmek számáról nincsenek statisztikáim, de ha belegondolok abba, hogy ma már valaki néhány ezer dollárból össze tud kalapálni egy olyan mozit, amit be is mutatnak, és DVD-n, interneten stb. bárhol hozzáférhető, akkor nem tűnik túl valószínűnek, hogy régebben több készült és jutott el hozzánk, hiszen a gyártás sokkal macerásabb volt, a forgalmazás trükkjeiről nem is beszélve (némely filmet pl. politikai okokból tényleg csak fesztiválon láthattak a magyar kiválasztottak, akik viszont nem lehettek valami sokan).
Aztán ha szerinted elfogultak a "saját" dolgaikkal a fiatalok, és nem is ismernek mást (amit én ennyire nem tapasztalok!), akkor mi a helyzet azokkal az eleinkkel, akik mintha a mai napig a hatvanas években élnének? Ugyanúgy viszonyulnak a saját fiatalkori kedvenceikhez (a művészfilm fénykorához), mint a maiak az övékhez (ún. kultfilmek), csak közben eltelt néhány évtized...
Ebert szerintem nem veszélyes (semmilyen értelemben), viszont van tapasztalata és jók a meglátásai. Nem hinném, hogy ő lenne az új Bazin, ami talán nem is baj. :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.06.20. 20:37:11

@Orosdy Dániel: Várom ezeket az ifjú zseniket a piacon...

Nem veszélyesnek tartom az ilyen Ebert-faszikat, hanem feleslegesnek. Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja, aki megmagyarázza, miért nem tanítja vagy csinálja, az pl. Ebert. Én meg így gondolom.

Amúgy Pécsen valóban történhet valami, ui. meglepően sok a pécsi, Pécs közeli illetőségű filmes blog. (Amit persze, csak sejthetek, de pl. a HalfPécsSquad eléggé beszédes...) Én amúgy nem ezekről a srácokról beszélek, hanem azokról, akikkel a sajtóvetítéseken találkozom, már ha eljutok, vagy éppen elmegyek ilyenekre. Hallgass csak bele, miről beszélnek mögötted... nagyon tanulságos, de sajnos egyáltalán nem vicces.

Amúgy, szvsz ma már nem is lehetne egy nagyformátumú alkotóra filmesztéta-karriert (Jézus, ez de rosszul hangzik!) felépíteni, mert NINCS ilyen. Azért, anno, Tarkovszkijba csak az orosz lélek metafizikája kapcsán bele lehet süllyedni egy életre, ma kibe? Tarantinóba? Valamelyik távol-keleti idiótába? Videotékából előásott b-kategóriás "zseni"-be? De ez tényleg nem baj, hogy arra mennek a dolgok, amerre. Csak én azt hiszem, hogy amerre mennek, arra keresnivalója egyre kevesebb a hivatásos filmkritikusnak.

Aki ma a hatvanas években él, arról nincs mit szólni. De ha valaki nincs tisztában pl. a francia új hullámmal, az azért ne osszon észt Scorseseről vagy Soderberghről, hogy triviális szinten maradjak...:)

Deliria · http://deliriahungaria.blogspot.com/ 2009.06.21. 08:56:01

A kritika kritikája nem izgat,a filmtörténet viszont érdekes dolog. Szerintem ma már vagy specializálódsz valamire,vagy maradsz szofisztikáltnak tűnő dilettáns,olyannal még nem találkoztam,aki egyszerre kente-vágta volna a francia új hullámot és Herschell Gordon Lewist. Persze ott van a Google,ma már lehet,hogy elég egy pár órás internetezés és félórányi YouTube klippnézegetés,már meg is van egy kétoldalas cikk BÁRMIRŐL. Ennyivel mindenképp beljebb vagytok,mint az elődök.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.06.21. 12:33:57

@efes: Senki nem mondta, hogy zsenik. Mindössze azt mertem óvatosan jelezni, hogy a személyes tapasztalataim ellentmondanak a kategorikus megállapításaidnak.
Ahogy lassan te is ellentmondasz önmagadnak, szerintem. Ebert az egyik pillanatban az ifjú ítész "kreativitása, egyénisége kárára válik", akitől "bekockulunk", a következőben már "nem veszélyes"?
Egyébként az eddigiek alapján te nekem nagyobb megmondónak tűnsz, mint ő. :) Pl. most megtudtam tőled, hogy én "nem tudom csinálni, mert tanítom". Eddig ezzel a nagy igazsággal nem voltam tisztában (az Annie Hallban inkább csak poénnak tűnt), de most már valamelyiket le fogom adni: vagy az órámat az egyetemen, vagy a filmkritikusi jelvényemet az oldalfegyverrel. Mindenesetre sajtóvetítésen kihallgatott beszélgetésekből nem vonnék le messzemenő következtetéseket, és nekem Ebert is korrekt, visszafogott arcnak tűnik az eredményeihez képest (arról nem is beszélve, hogy sokszor egyetértek a megállapításaival).
A Tarkovszkij-Tarantino okfejtéssel abszolút nem értek egyet, és nem is kommentálom szívesen. Ezt a vitát már lefolytattam jópár kocsmában jópár órán át jópár emberrel, minden kecsegtető eredmény nélkül, úgyhogy nem szívesen mennék bele újra.
Biztosan más lapokat, oldalakat olvasunk, de én nem úgy tapasztalom, mintha csak filmtörténetből felmentett funkcionális analfabéták írnának a filmekről. Akad ilyen is, természetesen, de azért nem olyan sokan, hogy komoly félelmeim lennének (egy hivatásos megmondóembert vagy interneten önmagának mindenfélét összehordó figurát még nem feltétlenül kell "kollégának" tartani).

Deliria: Szerintem ezen a blogon a többség elég sokat tud H. G. Lewis-ról és az új hullámról, de nem az internetnek és a youtube-nak köszönhetően, szóval a legjobb helyen jársz. :) Specializálódni valamilyen szinten nem árt, persze, de az egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy film iránt érdeklődő ember leragad egy területnél, és nem képes továbblépni semerre. (Én legalábbis láttam a Blood Feastet nem is egyszer, viszont az egyik kedvenc rendezőm Truffaut, és a nagy filmélményeim között ugyanúgy ott van a Sátántangó és a Sztalker, mint a Ponyvaregény és a Volt egyszer egy Vadnyugat. Van ilyen is.)

Deliria · http://deliriahungaria.blogspot.com/ 2009.06.21. 14:14:16

Mondjuk pont egy Filmvilag.hu-n talált cikk apropóján kerültem ide,ami jól példázza ezt a "valamilyen szint"-et (mentségére legyen mondva,hogy tizenvalahány éve készült). Lehet,hogy mára egy-egy műfaj akkora falattá nőtte ki magát,hogy egy élet kell arra,hogy igazán megismerje az ember.

hakaba 2013.04.08. 15:13:03

Nem minden mondatával, de efes-sel értek egyet! Ebert sosem tűnt valami nagy koponyának, sem az írásai, sem a véleménye alapján. Teljesen felesleges (volt) "sztárolni" az ilyen faszikat, mint ő.

Atkakukac1989 2013.04.08. 17:05:29

Legjobban az utolsó pont tetszik. Én is annak a híve vagyok, hogy nem kéne kólát szürcsölgető, pop-cornt rágcsáló embereket a moziterembe engedni. Az persze helyénvaló, ha az ember nevet, sikít, sír stb. Mert azt a film váltja ki.

Viszont ezt a film közben kajálunk és iszunk dolgot sosem értettem. De tudom, hogy ebből is pénze van a moziknak stb. Viszont, ha én egy filmre beülök, azért teszem, mert magamévá akarom tenni, figyelni akarok minden képkockára. A kaja csak zavaró körülmény.

Kedvencem volt, amikor egy házaspár mindkét tagja lángossal és egyéb nasikkal ült be a vetítésre. Elgondolkodtam, hogy most vacsorázni ültek be, vagy a film a lényeg? Persze fennáll, hogy az én gondolatmenetem és hozzáállásom hibás.

scorsesefan 2013.04.08. 17:55:20

Mondjuk Ebert ezt a kritikusokra értette, nem az átlagnézőkre, ha jól gondolom. Ettől még alapvetően egyetértek én is (bár inni (vizet, üdítőt) majdnem mindig szoktam, azt nehezen állom meg).

Huber Zoltán 2013.04.08. 18:14:38

@scorsesefan: @Atkakukac1989: @Orosdy Dániel: engem jobban zavar az az új jelenség, hogy a népek az okostelefonjukat babrálják film közben...oké, le van némítva, de iszonyú nagy a fényereje a cuccnak. a popcornos/nachos zabálás nekem akkor különösen érdekes, amikor valami dráma és/vagy horror közben rágcsálnak :)

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2013.04.08. 19:11:35

@scorsesefan: @Huber Zoltán: Kritikusokra TÍZSZERESEN, SZÁZSZOROSAN vonatkozik Ebert javaslata. :) Egyébként velem is megesett már, hogy ettem a moziban, de egyrészt a film is a popcorn/nachos kategóriába tartozott, másrészt azóta már megbántam. :( A szolid italozás viszont szerintem is belefér, főleg ha hosszú a film. (Az se jobb, ha azért nem tudom élvezni a filmet, mert szenvedek a szomjúságtól, ugye.)

Mifelénk, a periférián nem telik az embereknek okostelefonra, úgyhogy ezzel kapcsolatban nem tudok nyilatkozni. :)

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2013.04.08. 19:24:48

@Huber Zoltán: A 3. Nolan-féle Batman-filmet úgy néztem végig, hogy a premiervetítésen a mellettem ülő nő 2 percenként ellenőrizte, hogy érkezett-e új üzenete a FB-on. Szerencsére kaptunk a vetítés előtt egy ajándék üdítőt, így volt mivel "véletlenül" leönteni a telefonját. Na jó, utóbbit csak szerettem volna, de sajnos nem volt ajándék üdítő. :(

Atkakukac1989 2013.04.08. 21:57:13

@Orosdy Dániel: A szolid italozás még oké, de ahogy Ebert is írta, nem szürcsölés. Ezért szoktam például fél literes palackban vizet bevinni, mert az sokkal hangtalanabb, mint a pohárral való zörgés. Sőt, valaki előszeretettel csörgeti, roppantja össze, ami megint baromi kellemes egy csöndes moziteremben. (És ez szerintem ez a pont a nézőkre is áll kicsit, nem csak a kritikusokra).

Atkakukac1989 2013.04.08. 22:01:28

@Huber Zoltán: Ez az okostelefon mizéria tényleg zavaró. Akkor a fényereje, mint az állat. Ha még az előzetesek alatt nyomkodják, az oké. De utána nagyon rossz.

Ennek a hard-core verziójával is találkoztam, amikor egy pasas a tabletjét nyomogatta, na az meg aztán ragyogott, mint a karácsonyfa. Főleg azért volt rossz, mert kicsit szélebb ült, mint én és pár sorral lejjebb. Akárhányszor megnyomta, beleesett a látókörömbe, zavarta a filmnézést nagyon.

Bár az más kérdés, hogy minek vesz valaki jegyet, ha tabletezni akar?

Huber Zoltán 2013.04.08. 23:30:34

@Atkakukac1989: lehet tableten nézte a lehúzott filmet és közben csekkolta, megegyezik-e a moziverzióval :)
süti beállítások módosítása