Filmvilág blog

A harag napjai (aka I giorni dell'ira)

Tarantino nyomában - 48.

2013. március 05. - Huber Zoltán

I giorni dell'ira - olasz, 1967. Rendezte: Tonino Valerii. Írta: Ron Barker regénye alapján Ernesto Gastaldi, Tonino Valerii és Renzo Genta. Kép: Enzo Serafin. Zene: Riz Ortolani. Szereplők: Lee Van Cleef, Giuliano Gemma, Walter Rilla, Christa Linder. 95 perc.

Utazók, útra fel!Mit kell tudni róla?

A spagettiwesternek képzeletbeli toplistáján kevés olyan címmel találkozhatunk, melyet nem a két Sergio egyike, Corbucci vagy Leone jegyez. Még nehezebb azonban a dolgunk, ha az utánozhatatlan Ennio Morricone közreműködése nélkül készült remekműveket keresünk. A Maestro ikonikus zenei stílusa olyannyira összeforrt az italowesternek világával, hogy kis túlzással a két kezünkön megszámolhatjuk a Morricone dallamai nélkül is legendássá váló zsánerdarabokat. A honi forgalmazásból eddig sajnos kimaradt A harag napjai legemlékezetesebb vonása, hogy a jazzmuzsikusként is ismert Riz Ortolani kísérőzenéje egészen más hangulatot kölcsönöz a vadnyugati beavatástörténetnek, mintha a képek alatt Morricone vagy Bacalov motívumait hallanánk. A Maréknyi dollárért és a Pár dollárral többért segédrendezőjeként tapasztalatot szerzett Tonino Valerii második munkája az olasz alkotók által igen kedvelt mester-tanítvány receptúrát használja, és a markáns zenei téma mellett elsősorban a főszereplők viszonyrendszere miatt izgalmas. A korszak két sztárja, Lee Van Cleef és Giuliano Gemma hibátlanul kelti életre a dörzsölt öreg róka és a fiatal zseni kettősét. Nem véletlen, hogy később Valerii dirigálhatta az egyetlen olyan Leone-westernt, melyet nem maga a Mester rendezett: A harag napjai és a Nevem senki között ugyanis számos párhuzam és hasonlóság fedezhető fel.

harag napjai4.jpg

Egy táska rejtélyes fényeiMiről szól?

Az utcaseprőként dolgozó Scott (Gemma) egy bordélyházban, ismeretlen apától született, ezért a közösség másodrendű polgárként tekint rá. Mikor a hírhedt Frank Talby (Van Cleef) belovagol a városkába, Scott felismeri a soha vissza nem térő alkalmat, és arra kéri az idősödő párbajhőst, tanítsa meg neki a fegyverforgatás művészetét. Talby vonakodva bár, de szárnyai alá veszi a fiatal tehetséget, majd a páros elindul, hogy behajtson egy régi adósságot. A hajsza során azonban gyorsan kiderül, az egykori zsákmány a város hatalmasságaihoz került. A két férfi visszatér, Talby pedig Scott segítségével fokozatosan átveszi a hatalmat, ám közben megöli a fiú egykori mentorát, a békét kereső idős sheriffet. Scott ekkor párbajra hívja a mesterét.

harag napjai3.jpg
Apró különbségek
Hol jön QT a képbe?

Tarantino előszeretettel veszi kölcsön a spagettiwesternek zenéit, de az még nála is ritkaságszámba megy, hogy egy témát rögtön három filmjében is felhasznál. A harag napjai fő motívuma festi alá a Django elszabadul havas fejvadász-montázsát, de Riz Ortolani jazzes felütése hangeffektként a Kill Bill első és második részében is feltűnik egy-egy fontos pillanatban (mikor fekete-fehérbe váltunk és a Menyasszony kiüti a Crazy 88 egyik tagjának a szemét, illetve a második epizódban, ahol Elle egy váratlan rúgással lepi meg). A pályája csúcsán utódot kereső pisztolyforgató, illetve a tehetséges ifjú kettőse visszatérő eleme az italowesterneknek, a társadalmi ranglétra aljáról feltörő, illetve a váratlanul belovagoló, bölcs mester kapcsolata bizonyosan hatott a Django elszabadul történetére is. A közös bolti vásárlás jelente legalábbis erről árulkodik.

Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! Verdikt

Riz Ortolani csodálatos aláfestése, illetve Lee Van Cleef és Giuliano Gemma érdekesen alakuló kapcsolata már önmagukban elvinnék a filmet, ám Valerii néhány remek jelenettel, szépen kidolgozott helyszínnel és a szinte kötelező balos politikai áthallással tovább gazdagítja a kissé elnyújtott alaptörténetet. Az akciók után a tanulságokat egyetlen frappáns mondatban összegző Van Cleef legalább annyira hatásos, mint a tanultakat végül a tanára fejére olvasó Gemma. A szimbolikus apa-fiú kapcsolat elkerülhetetlenül bekövetkező konfliktusa mellett Valerii levezényel egy lovagi játékokra hajazó, lovaglós-puskás párbajt, díszletnek felépíti a fantasztikus “45-ös” kocsmát és még a filmet is sikerül kellő érzelmi hőfokon befejeznie.

harag napjai5.jpg
Műveikben a spagettiwesternek alkotói rendszeresen állást foglaltak aktuálpolitikai kérdésekben, és előszeretettel kritizálták a fogyasztói társadalmat is. A kritikusabb hangvétel direktebb formában a mexikói forradalom díszletei közé helyezett zapata-westernekben jelent meg, de a sorok között már a korábbi alkotásokban is tetten érhetőek. Valerii (aki e filmje után a JFK-merényletből forgatott vadnyugati átiratot) különösen politikus rendező: kiélezi az utcát seprő, ürüléket hordó hős elnyomását, de ő fellázad és bosszút áll a bírón, a bankáron és az üzlettulajdonoson. A városka orvosa egy ponton kérdőre is vonja a tanítványa kezébe fegyvert adó Van Cleefet, aki azzal replikázik, hogy “nem én, hanem maguk fertőzték meg veszettséggel a fiút”. A láncait vesztett, a mélyből feltörő hős azonban nem lép a pénzsóvárság, a kíméletlen hatalommánia útjára. A végső próbatételnél inkább a szívére hallgat, idealisztikus színekkel gazdagítva a látottakat.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr635108659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása