La Resa dei conti - olasz-spanyol, 1966. Rendezte: Sergio Sollima. Írta: Tulio Demicheli, Sergio Donati. Kép: Carlo Carlini. Zene: Ennio Morricone. Szereplők: Lee Van Cleef (Jonathan Corbett), Tomas Milian (Cuchillo Sanchez), Roberto Camardiel (Jellicol), Walter Barnes (Brokston). 84 perc.
Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?
A spagetti-westernek egyik fontos ismérve az alapmotívumok, hőstípusok és történet-sémák gyakori ismétlése. Az olasz filmesek soha nem nézték le az utánzást és a kreatív kölcsönzést, sőt, mivel ismerték és szerették egymás munkáit, nyíltan próbáltak rálicitálni a kollégák munkáira, azaz természetesnek vették azt is, hogy a sikeres receptekből mindig lehet ihletet meríteni. A zsáner két sztárrendezője, Leone és Corbucci mellett számtalan rendező bizonyította, hogy képes az olyan variációkra, melyek simán elérik a csúcsművek színvonalát. Sergio Sollima vérbeli filmiparosként másodvonalbeli szandálos-kardozós mozikkal kezdte a karrierjét, majd következett három western, hogy aztán ő forgassa le az egyik első poliziotteschit (Bronsonnal és Savalassal az Erőszak városát). Bár Sollima neve soha nem vált széles körben ismertté, és a rendező a hetvenes évek végén fel is hagyott a filmezéssel, a Morricone közreműködésével készült alkotásai igen szép sikereket könyvelhettek el. Közülük is kiemelkedik A nagy leszámolás szokatlan üldöző-westernje, amely mind a napig kultikus tiszteletnek örvend a műfaj rajongói körében.
Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?
John Corbett (Lee van Cleef) megszállott és rendkívül eredményes fejvadászként megtisztította Texast a bűnözőktől, ezért egy gazdag vállalkozó, Brockston (Walter Barnes) felajánlja, hogy támogatja a szenátori kampányát. Cserébe csak annyit kér, hogy találja meg és fogja el Cuchillót (Tomas Milián), aki a szemtanúk szerint megerőszakolt és megölt egy 12 éves kislányt. Az agyafúrt, remek beszédkészséggel megáldott mexikói állandóan túljár Corbett eszén, ám a feszült macska-egér hajsza során a két férfi között valamiféle bajtársi összetartás kezd kialakulni, és végül Corbett is gyanítani kezdi, hogy talán pont a rossz embert üldözi. A cím végül természetesen nem hazudik: az események egy epikus leszámolásba torkollnak.
Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?
Sollima műve igen előkelő helyen szerepel a Tarantino kedvenc spagetti-westernjeit összegző listán, másrészt a rendező a velencei fesztiválon minden idők egyik legjobb vadnyugati mozijaként említette a művet. A listamániás alkotó a film poszterét is felvette az általa legjobbnak ítélt öt alkotás közé, és ezek után talán már az sem meglepetés, hogy a végső párbaj zenei témája feltűnik a Becstelen Brigantykban is. Mikor Donny Donowitz, „a medve zsidó” előjön a barlangjából, akkor bizony Morricone húzza a talpalávalót – ahogyan az általa használt Für Elise a Django elszabadulban is felcsendül.
Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt
Morricone nélkül a spagetti-western biztosan nem válhatott volna azzá, ami. A Mester dallamfutamairól, az avantgárd kísérletezésekből merítő, utánozhatatlan hangszerelési megoldásairól kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni – de amit itt hallhatunk, az valami egészen elképesztő. A fő motívumoktól lúdbőrözik a néző, a főcím alá komponált betétdal vita nélkül a műfaj egyik legjobbja, és akkor az olyan apróságokról még említést sem tettünk, hogy a komponista Csajkovszkij vagy Beethoven dallamait is lazán képes elvegyíteni a mexikói sivatag porával.
A nagy leszámolás azonban nemcsak a hibátlan kísérőzene miatt emlékezetes. Van Cleef és Milián remek párosa folyamatos feszültséget pumpál az egyébként is fordulatos történetbe, az operatőr pedig csodálatos képekben lényegíti át a spanyol vidéket. A forgatókönyv ügyesen adagolja a fordulatokat: az üldözés során a mogorva megszállott és az életvidám csibész többször egymásba futnak, melyek mentén a rendező számos érdekes epizódot határol el. A nimfomán özvegy, a kígyómarás vagy a mexikói borbély kitérői mind-mind figyelemreméltó megoldások, a csúcspontot azonban kétségtelenül a végső nagy párbaj jelenti. Sollima behoz egy már-már cyberpunkos osztrák szuperlövészt, plusz levezényel egy pisztolyos-késes, illetve egy puskás összecsapást is. Az ellenfelek egymást méregetik, Morricone trombitái valósággal széttépik a szívünket: az itthon Számadás címen is sugárzott mű egy méltatlanul elfeledett műfaji gyöngyszem!
