Filmvilág blog

Giuliano Gemma - Az elfelejtett cowboy

Szerző: Lányi János

2012. szeptember 02. - filmvilág

giuliano_gemma_b.jpgAz olasz western a hatvanas években élte virágkorát. Minden rekordot megdöntő kasszasikerek születtek, a műfaj valóságos reneszánszát ünnepelte: a spagetti,- illetve makaróniwesternek népszerűsége messze túlszárnyalta a nagy hollywoodi filmekét. 1963 és 1969 között 300-nál is több, évente átlag 60 vadnyugati produkció készült a Cinecittában. Új, tehetséges rendezők – Sergio Leone, Sergio Corbucci – törtek a csúcsra, kemény, férfias sztárok lettek a mozinézők kedvencei: Franco Nero, a Bud Spencer-Terence Hill páros, az amerikai Clint Eastwood és nem utolsósorban az akrobatikus ügyességű, rendkívül jóképű Giuliano Gemma, aki az olasz western legjellegzetesebb hőstípusának megtestesítője volt.

A közkedvelt sztár 1938 szeptember 2-án, Rómában született. Már középiskolás évei alatt jó néhány sportágban jeleskedett, s később egy ideig artistaként dolgozott. Erős fizikumának, vonzó külsejének köszönhetően húszéves korától rendszeresen statisztálhatott a Cinecittában. 1959-ben az amerikai Ben-Hur-ban villanásnyi szerepet kapott, majd más bibliai-történelmi szuperprodukciókban is foglalkoztatták. Három évvel később Alain Delon és Terence Hill oldalán Luchino Visconti örökbecsű filmje, A párduc (1963) emlékezetes jelenetének szereplője lett. A film világsikerének köszönhetően egyre több és egyre jelentősebb szerepeket kapott.

1964-ben Sergio Leone Egy maréknyi dollárért című újszerű westernje szinte bombaként robbant. A hatalmas siker hatására minden stúdió ontani kezdte a vadnyugati produkciókat. Ekkor jött el Giuliano Gemma ideje. Vonzó arca, atlétatermete, akrobatikus képességei, megnyerő mosolya először az Egy lyukas dollárban, 1965-ben segítette sikerhez. Legnépszerűbb hősét, Ringót három folytatásban is életre keltette, s közel félszáz makaróniwestern sztárja lett.

A hetvenes évek közepére lassan kimentek a divatból a cowboyfilmek, így Gemma is más műfajokban igyekezett bizonyítani tehetségét. A különös című kőkorszaki vígjátékban, az Amikor a nőknek még farkuk volt-ban (1973) a csodaszép Senta Berger társaságában komédiázott nagy kedvvel, és átütő sikerrel. Az Európában vendégszereplő Kirk Douglas méltó partnere volt a Kettős bűntény Hamburgban (1972) című bűnügyi akciófilmben. A látványos krimi váratlanul minden rekordot megdöntő világsiker lett; a sikerhez a nagyszerű színészeken és Michele Lupo feszes rendezésén kívül, nagymértékben hozzájárult Ennio Morricone bombasztikus kísérőzenéje is.

giuliano gemma.jpg

1974-ben még egyszer visszatért kedvenc műfajához, a westernhez, s Lucio Fulci Ezüstnyereg című filmjében élete egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta. Az izgalmas, könnyes-mosolygós vadnyugati történet vitathatatlanul a késői olasz westernek egyik gyöngyszeme.Sikersorozata a következő években is töretlenül folytatódott: az Afrika Expressz-ben (1975) Ursula Andress szívét ejtette rabul, Vittorio Gassman méltó partnere volt a Tatárpuszta (1976) című, nagy visszhangot kiváltó drámában, sőt Robin Hoodként is hódított A tüzes íjász (1971) című látványos kalandfilmben.

A hetvenes évek közepétől már komolyabb, művészi igényű produkciókban is bizonyított. A Szerelmi bűntényt (1974) annak idején, nálunk is nagy sikerrel játszották a mozik. A hetvenes évek második felében ismét váltott: politikai-bűnügyi filmekben, torokszorítóan izgalmas maffia-történetekben nyújtott emlékezetes alakításokat. Közülük, A vasprefektus (1977) érdemel említést, Pasquale Squitieri rendezésében.

Utolsó sikerét, 1985-ben, a Tex és a Mélység Ura című kalandfilmben aratta, Duccio Tessari rendezésében. A nyolcvanas évek közepétől tévé-produkciókban tűnt fel, majd eljátszotta egykori nagy sikerének (Kettős bűntény Hamburgban) folytatását is, amely DVD-alakban aratott óriási sikert.

Az egykori népszerű revolverhős, a mára már-már elfelejtett cowboy ma ünnepli 74. születésnapját.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr324745502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norbert hellacopter 2012.09.02. 11:32:56

Az Ezüstnyereg tudtommal 78-as,nem? Mellesleg Fulci három spagettijéből szerintem nem az a legsikerültebb, hanem a Tempo di massacro Franco Neroval, és egy felejthetetlen főcímzenével Lallo Goritól.
www.youtube.com/watch?v=3mNA4ZNluus

2012.09.02. 12:46:38

A tüzes íjász nagy kedvencem volt. :-)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.09.02. 14:29:15

Régen sok filmet láttam tőle, A tüzes íjász néha eszembe jut.

edrose 2012.09.02. 14:46:00

@vágtázó halottkém: óóó, G.G. mint Robin Hood, kisgyerek én, hetvenes évek, Zrínyi Mozi, csupa alapélmény...
süti beállítások módosítása