Filmvilág blog

Filmes évértékelő, 1. rész

Best of 2010

2010. december 28. - Géczi Zoltán

A Filmvilág szerzői közül elsőként Géczi Zoltán veszi lajstromba 2010 legfontosabb filmjeit és trendjeit, külön kitérve az ázsiai, az európai, illetőleg az amerikai térségre, de szó esik a kiemelkedő televíziós sorozatokról, a legvégén pedig az is kiderül, melyik produkció érdemelte ki az „év filmje” megtisztelő címét.

A színvonalas mainstream frontját végleg elfoglalták a dél-koreai filmesek. Ritkán látni a kortárs filmiparban oly egyenletes, büszke és öntudatos progressziót, mint náluk, holott a dél-koreai rendezőket tizenöt évvel ezelőtt még sehol sem jegyezték. Legfőképpen a The Man from Nowhere és az I Saw the Devil mutatta meg, hogy a nagy költségvetésű közönségfilmek esetében rendszerint összeférhetetlennek mondott szerzői attitűd és produceri szemlélet igenis kéz a kézben andaloghatnak; provokatív, akár brutális forgatókönyveket is lehetséges oly eleganciával és szakértelemmel leforgatni, hogy a box office adja a másikat. A The Man from Nowhere se nem könnyed, se nem behízelgő krimi, mégis 6,2 millió nézővel vált 2010 legnépszerűbb hazai alkotásává, vagyis minden nyolcadik koreai állampolgár jegyet vett rá (a nemzeti filmgyártás bámulatos fejlődésének mégis csak a közönség jó ízlése volna a legfontosabb feltétele). Nemkülönben a keleti fősodor bátorságát és felkészültségét hirdették az olyan tételek, mint a Mother, a Troubleshooter és a No Mercy, de még a dramaturgiailag kissé elszabott Secret Reunion is bivalyerős produkció volt.


A fenti méltatások részben a kínai filmiparra is vonatkoznak. Eltagadhatatlan, hogy akad ezeknek a produkcióknak egy jól körülírható, émelyítő politikai mellékíze (az év egyik leginkább várt címe, a Bodyguards and Assassins is a különösen gusztustalan propagandafilmek közé sorolt be), de a kínai filmrendezők technikai képzettsége egyszerűen megrendítő. A tavalyról átcsúszott The Message tanítanivaló példája a politikai thrillernek, az Aftershock pedig a katasztrófafilm zsánerében mutatott újat. Roppantmód örömteli fejlemény, hogy idén két csodálatosan nagyszerű kardjátékfilm is bemutatásra került: a 14 Blades könnyedén válhatott volna az év harcművészeti mozijává, ha John Woo nem kötelezi el magát társrendezőként egy hazai produkcióban. Így lett a Reign of Assassins 2010 második legnagyobb filmélménye. A kameramunka sokkoló, a szereplőgárda remekbeszabott: Kelly Lin maga a megtestesült csábítás, Michelle Yeoh pedig ötvenhez közelítve is a világ legnívósabb harcművészeti színésznője.
Mindemellett a kínaiak nyomulása iparági szinten is páratlan, a keleti nagyhatalom immáron Hollywood kihívójává vált: a helyi mozik összesített jegybevétele évente 50 százalékkal növekszik, és idén meghaladta az 1,5 milliárd dollárt.


Mindemellett az európai film is fel-felragyogott. Az év legnagyvonalúbb eposza egészen pontosan 330 percet követel a néző életéből, miközben egyetlen pillanatra sem válik unalmassá. A Carlos remekbeszabott politikai biopic a híres nemzetközi terrorista pályafutásáról, elkészítése a cselekmény komplexitása, a rengeteg helyszín és a történelmi hitelesség mindvégig komolyan vett kritériuma miatt irdatlan erőfeszítéseket követelhetett. Nem utolsó sorban: szívmelengető érzés volt látni egy nagyformátumú drámát, amiben magyarul beszélnek (plusz további nyolc-tíz nyelven, de akkor is). A Valhalla Rising egy gyökeresen eltérő filmkészítői szemlélet diadala. Akadnak olyan direktorok, akik a klasszikus narratíva helyett a képek erejére és a színészek masszív jelenlétére építik fel filmjüket, de ezek a produkciók rendszerint működésképtelenek, vagy legalábbis súlyos fogyatékosságokkal küszködnek. A koncepció életképességét Nicolas Winding Refn hipnotikus hatású mozija igazolja: a rendező kukázta a dialógusokat, minimumra redukálta a cselekményt, így készítette el ezt a torokszorító viking road moviet, amit csupán Mads Mikkelsen miatt is kötelező megtekinteni. Szintén európai koprodukcióban készült Roman Polanski új műve (Szellemíró), amelynek egységesen magas színvonala, higgadtsága és megfontolt cselekményvezetése egyszerre imponált a kritikusoknak és a közönségnek. Anton Corbijn első fikciós nagyjátékfilmje, Az amerikai nemkülönben rengeteget csent a régi film-noirok világából, ám címét és finanszírozóját meghazudtoló módon igazi kontinentális mozi, konzervatív szellemiségében és kivitelezésében is rokon alkotás.


A hazai viszonyokat illetően nehéz volna derűlátóan nyilatkozni, immáron bulvárszinten zajlik a veszett nagy ekézés, minősíthetetlen esetek kerültek nyilvánosságra, amelyek érthetetlen és irracionális reakciókat váltottak ki, kerékbe törve nemzeti filmgyártásunkat; szerencsére mégis akad, kire büszke lehet a honfiúi kebel. Az év magyar filmese cím Antal Nimródot illeti meg, aki képes volt stabil hídfőt kiépíteni Hollywoodban, befolyásos szakemberek bizalmát vívta ki, és megannyi csúful elvérzett európai direktorral szemben szépen gyarapítja reputációját. Komoly lépést jelentett számára a Ragadozók: bár a stúdió elsősorban a rajongókra bízta a film sorsát, és sem promóció, sem terjesztés szempontjából nem kezelte kiemelt tételként ezt a lelkiismeretesen elkészített, hangulatos trashmozit, Antal Nimród rendezése világszerte 126 milliós bevételt ért el. Ez pedig egy kicsivel jobban növeli a befektető stúdiók bizalmát az elkövetkezendő projektekkel kapcsolatban, mint egy B-kategóriás fesztivál diplomáciai okokból kiutalt különdíja.


Az amerikai mozi idén legfőképpen a kis költségvetésű, független drámákban találta meg magát, s bár a Rabbit Hole-hoz hasonló megrázó élményből kevés akadt, erős filmek bőséggel voltak. Juliane Moore éppúgy remekelt a The Kids Are All Right főszerepében, mint Kevin Spacey a Casino Jack címszereplőjeként, Sofie Coppola új rendezése (Somewhere) pedig egy magabiztos és érzékeny filmes kiváló munkája. Rettentően nyomasztó, de mindenképpen veretes és karakán darab volt a Winter’s Bone, valamint érdemes megelőlegezni a bizalmat a The King’s Speech, a Blue Valentine és a The Fighter számára. Ugyanezen kategóriában magányos bravúrból kettő is akadt idén: a Buried és a 127 Hours a szemérmetlenségig vakmerő vállalkozások, csodálatos módon mégis működőképes és hatásos mozik. Ha egy rendező 95 percre bezár egy színészt egy koporsóba egy mobiltelefon társaságában, az körülbelül ezerféleképpen sülhet el rosszul, Rodrigo Cortés azonban megoldotta a lehetetlen feladványt - a jövőben mindenképpen figyelmezni kell ezt az embert.


Ahogy Ben Affleck rendezői mozgolódásait is érdemes lesz számon tartani; kissé bizarr ezt így leírni, de az egykori Mr. Jennifer Lopez a Tolvajok városával bizonyította, hogy a Hideg nyomon nem holmi szerencsés véletlennek, a sors nagyvonalú beavatkozásának köszönhetően vált pazar krimivé, hanem a hozzáértés, a szenvedély és a biztos ízlés tette azzá. David Fincher minden valószínűség szerint az egyébiránt kiváló A közösségi hálóért fogja megkapni azt az elismerést, amelyet már a Zodiákus miatt is megérdemelt volna. Jesse Eisenberg vitathatatlanul nagyszerű színész, de egy csitri őt is kispadra ültette. Chloe Moretz (Kick Ass; a magyar fordítást inkább ne tekintsük hivatkozási alapnak) briliáns teljesítménye minden mást felülírt; bámulatos, hogy ez a 13 éves kiskamasz milyen könnyedén, mekkora vagánysággal tudta meghaladni a gyermekszínészekkel kapcsolatos elvárásokat.


Aki nem rettent vissza a sorozatok iránti elköteleződéstől, s idén is rászánta az időt a különböző szériákra, újfent jól járt. Méltósággal búcsúzott a nyolc évadot megélt 24, remekül nyitott a Martin Scorsese és Steve Buscemi nevével hirdetett Gengszterkorzó, a Dexter egyenetlenségeit az aranyköpésektől hemzsegő dialógusok és monológok feledtették, a második évaddal visszatért Misfits pedig az év legjobb angol sorozatának bizonyult. A Sons of Anarchy harmadik évada valamelyest gyengébb volt az előzőnél, de a finálé vágtató bölénycsordaként gázolta le a nézőt, miközben az ultimate badass figurákból álló szereplőgárda már önmagában is elégséges a figyelem fenntartásához. Ez a brutális drámai fordulatokat is teketóriázás nélkül felvállaló, verejték- és benzinszagú, ízig-vérig macho, kábeltévés karakterdráma pontosan akkora seggberúgásban részesíti korunk ványadt politikai korrektségét és metroszexuális közízlését, amekkorát az megérdemel.


Végül pedig legyen nevesítve az év filmje. Utálok mindent, aminek köze van a baletthez, Natalie Portmant pedig atombunkerben sem, viszont és mégis: Aronofsky új rendezése mindent vitt. A Fekete hattyú egy észveszejtő aprólékossággal megkomponált, grandiózus és katartikus mozi, bármit is jelentsen az utóbbi jelző. Kétségkívül merít más filmekből (Perfect Blue, Iszonyat), és könnyedén katalogizálható A pankrátor parafrázisaként, de mindez semmit sem számít, merthogy (itt idézném tanult kollegámat): „az ilyesféle elemi erejű filmélmények emlékeztetnek arra, miért lettem mozibuzi”. Tehát Black Swan (legjobb film), Aronofsky (legjobb rendező), Portman (legjobb női főszereplő), Kunis (legjobb női mellékszereplő), Cassel (legjobb férfi mellékszereplő), Libatique (legjobb operatőr); nekik fogok drukkolni az Oscar-gálán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr442543493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiraly.andras 2010.12.28. 18:10:57

Amikor valaki oly módon használ egy kifejezést, hogy mögé dobja a "bármit is jelentsen az utóbbi jelző" kitételt, akkor ő maga mire gondol? Illetve mit remél azzal kapcsolatban, hogy mire gondol ekkor az olvasó? Jelen esetben miért nem volt elég az, hogy "katartikus mozi"? Mert nem az? Vagy mert?

gunsmoke (törölt) 2010.12.28. 18:54:17

Az ilyen cikkekért érdemes olvasni a blogot. Számomra többet ér, mint a legtöbb filmes oldal év végi, mondvacsinált toplistái.

Egyébként Natalie Portman-nel kapcsolatban szerintem ilyen érzéki, okos, szexi, gyönyörű nővel/színésznővel ritkán találkozik az ember. Számomra Ő a Femme Fatale:P

scorsesefan 2010.12.28. 20:23:18

Zoltánt mindig jó olvasni.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2010.12.28. 21:56:17

@Beyonder: Igen, ilyen. :)

@kiraly.andras: Az első kérdésre "punci" a helyes válasz, a többi már adja magát.

steflac 2010.12.29. 10:37:52

Köszi a cikket, jó néhányat még nem láttam, de igyekszem azokon is hipergyorsan végigmenni.
A "legjobb" nálam még kérdéses, bár Portmann vitathatatlanul nagyszerű volt.

Tolvajok városánál deja vu érzésem van, elképzelhető, hogy valaminek a remake-je, vagy ennyire szépen pakolta volna egymás után a sablonokat?

steflac 2010.12.29. 10:38:55

bocsesz, szóval Portman 1 n-nel

se 2010.12.29. 12:56:25

Ihi:
a The Town gyakorlatilag a Heat klónja, forgatókönyv szempontjából kb 80 százalékos az egyezés. Emiatt van, hogy nem a scriptet méltattam a cikkben, hanem a rendezést; mert mocskosul jól megfogott, higgadt, intelligens direktori munka ez a mozi, és a szereplőgárda is bőven felülmúlta az átlagot.

scorsesefan 2010.12.29. 14:33:41

@se:
Zoltán sem mondhatta volna jobban ez utóbbit.

:)

gunsmoke (törölt) 2010.12.29. 15:21:28

@Beyonder: Számomra igen:D

De sajnos már elkelt és gyereket is vár, szóval már semmi esélyem!

steflac 2011.01.01. 12:15:09

Köszi a tippet és segítséget, valóban! Ennek örömére újra megnéztem a Heatet, és a tolvajok városát is átértékeltem, valóban sokkal tömörebb és koncentráltabb rendezés. A "kisvárosias" környezet is érthetőbb.

Mellesleg, eddig nem esett le, de a Heatben Al Pacino lányát Natalie Portman játszotta, hogy mik vannak...!? A Heaten egyébként is mindig meg kell döbbenem, hogy mekkora szereposztással hozták össze. :)

jott/ment 2011.01.02. 22:35:19

Tul vagyok a Carloson. Lehet, hogy a mozivaltozatot kellett volna megneznem, de nem birtam ellenallni a hatoras sorozatnak. Kar volt: a vegere elveszett belole az amugy se sodro lendulet, mechanikusan kovettek egymast a kulonbozo helyszinek, konyhaasztalon dugasok, ujabb kor whiskyk, fegyver beszerzesek. A legtobb izgalmat az adta, hogy Carlos vajon milyen mososzert hasznalt, amitol husz even at olyan jol tartotta a magat a szurke-barnas gombos poloja, amit a hetvenes evek eleji Parizs-i jelenetektol egesz Szudanig oly szivesen adott ra a kosztumtervezo.

Tozonborz (törölt) 2011.01.03. 15:35:05

Zoltán majdnem olyan zseniálisan fogalmaz, mint a nagyszerű Kurt Rieder.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.01.14. 11:06:33

tisztelettel érdeklődnék, hogy ez egy 1. részes sorozat marad??? :-)

scorsesefan 2011.01.28. 13:45:28

@ringsider: Csatlakozom.
Elkaszálták volna a sorozatot máris a pilot után? Kevés volt a lájk? :)

droidkiller 2011.01.28. 18:44:13

faszányos lista, gratula!

se 2011.01.29. 10:13:48

@droidkiller:
Köszönöm az elismerő szavakat. Faszagányos, mert kurvára jó arc vagyok.

Torzonborz:
te pedig majdnem olyan szellemes vagy, mint a húgod.

Egyébiránt lemaradt két nagyon fontos film, sajnos elszúrtam:
az év legjobb amerikai filmje a Winter's Bone és a Blue Valentine.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2011.01.29. 10:57:37

@ringsider: @scorsesefan: Olyan jól sikerült az első rész, hogy lehetetlen feladatnak éreztük a folytatást, féltünk, hogy nem tudunk a nagy elvárásoknak megfelelni. :) Komolyra fordítva: már csak akkor lesz értelme listázni a múlt évet, ha minden fontos 2010-es bemutató lement nálunk is (vagy kijött p2p-re), tehát kb. fél év múlva.
süti beállítások módosítása