Nikita (Nikita, 1990) Rendezte: Luc Besson. Írta: Luc Besson. Szereplők: Anne Parillaud (Nikita), Jean-Hugues Anglade (Marco), Tchéky Karyo (Bob), Jean Reno (Victor), Philip Leroy, Jeanne Moreau.

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

A Nikita volt Luc Besson első világsikert arató munkája a szakmai feltűnést keltő Élethalálharc és az inkább Franciaországban illetve Európában népszerű Metró és A nagy kékség után. A rendező meghódította vele Amerikát, ahol csakhamar remake (A bérgyilkosnő – John Badham, 1993) és tévésorozat (Nikita – 1997) készült belőle. A címszerepnek köszönhetően ideig-óráig világsztár lett Anne Parillaud, akit korábban inkább Alain Delon barátnőjeként és filmjeinek előszeretettel meztelenkedő mellékszereplőjeként ismerhetett a közönség.

Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?

Egy csapat kábszeres fiatal betör egyikük szüleinek gyógyszertárába. Az eredmény: vérfürdő. Az egyetlen túlélő az egy rendőrt is lelövő leendő Nikita (Anne Parillaud), aki a francia titkosszolgálattól új esélyt kap, amennyiben hajlandó bérgyilkosként szolgálni hazáját. A kiképzés során Nikita közel kerül egyik feletteséhez (Tchéky Karyo), de mire a kapcsolat szárba szökkenhetne, a lány egy feszült akciójelenetben végrehajtja első megbízatását, azaz „lediplomázik”, és alvó ügynökként folytatja életét Párizsban. Összejön egy kedves fiúval (Jean-Hugues Anglade), ellátja a feladatokat, amelyekkel megbízzák, majd egy különösen felkavaró bevetés után leszámol második életével is, otthagyja a szervezetet és a barátját.

Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?

A Kill Bill érzékeny, de kíméletlen főhőse több szempontból is emlékeztet az akció közben érzelmi viharokat átélő, látszólag törékeny Nikitára. Ennél is feltűnőbb azonban két fontos mellékszereplő hasonlósága. Amikor a Nikitában problematikussá válik egy helyzet, és el kell tüntetni egy hullát, a hivatalos kapcsolat „takarító” alkalmazását javasolja – Victor csakhamar meg is érkezik, és seccperc alatt gondoskodik a testről. Amikor a Ponyvaregényben problematikussá válik egy helyzet és el kell tüntetni egy hullát, a hivatalos kapcsolat „problémamegoldó” alkalmazását javasolja – Mr. Winston Wolf 9 perc 37 másodperc alatt meg is teszi a félórás utat, és seccperc alatt gondoskodik a testről. A két karakter szerepe a történetben szinte azonos, személyiségük azonban gyökeresen eltérő. A rideg, kimért Jean Renoval ellentétben Harvey Keitel bőbeszédű, kedélyeskedő, csokornyakkendős úriembert alakít, aki egyszerre sugároz méltóságot és vagányságot. A nyilvánvaló eltérések ellenére még közelebbinek tűnik a két vérprofi, a takarító és a problémamegoldó rokonsága, ha figyelembe vesszük, hogy John Badham remake-jében Keitel alakította Victor szerepét.

Csak ugatsz egész nap, kicsi kutya…? – Hommage, „lopás”, vagy valami más?

Feltűnő egyezés, amely kis jóakarattal lehet akár véletlen is. A Leone-kapcsolattal ellentétben a Bessontól való idézgetés nem egyértelmű, csak valószínű. QT és Besson műveinek vizualitása és tematikája között kevés a hasonlóság (a Ponyvaregény univerzumához nem is a Nikita, hanem a Victor személyiségét kibontó Leon, a profi áll legközelebb), a két rendező kultstátusza viszont nagyonis hasonló, és nehéz elképzelni, hogy a frankomán videótékás ne ismerné európai kollégája filmjeit, vagy legalábbis a Badham jegyezte feldolgozást. Az eredetiben inkább vérfagyasztó „takarítás” ötletének átvétele és komikus elemekkel való feldúsítása tökéletesen passzol QT személyiségéhez és pályaképéhez, de ha nagyon határozottan tagadná Besson (vagy éppen Badham) hatását, érdemes lenne megfontolni az érveit.

Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt

Stílusos, fogyasztható, de többnyire tartalmas és ambiciózus filmjeivel Besson az európai szerzői film üdvöskéje, nagy reménysége volt. Aztán a Jeanne d’Arc – Az Orléans-i szűzzel megtört a lendület, a rendező kvázi megsértődött filmje ellentmondásos fogadtatásán, és azóta szinte csak szakmányban dolgozó író-producerként éli ki filmes ambícióit, nézhető, de többnyire gyenge vígjátékokkal és akciófilmekkel gyarapítva vagyonát és filmográfiáját. Az ellucasosodás persze nem von le semmit a korai művek értékéből, így a Nikita – Bessontól és Tarantinótól egyaránt függetlenül – változatlanul a remekművek sorát gyarapítja.