Filmvilág blog

Erőszakos zsaru

Tévéajánló vasárnap éjszakára

2009. október 11. - VadalmaX

Sono otoko kyóbó ni tsuki – japán, 1989. Rendezte: Kitano Takeshi. Szereplők: Kitano Takeshi, Hakuryu, Ashikawa Makoto, Sano Shiro. Forgalmazó: Cinetel. 103 perc.
Vetítik: M1 - 23:25


Sikeres filmművészi pályák esetén utólag megismerkedni a kezdődarabokkal rendszerint a csalódás komoly esélyével kockáztat: ritka a New York árnyaival, Kifulladásiggal induló karrier, ugyanakkor bőséggel akad pótolnivaló a klasszikusok terén is – így hát hiába reklámoznák A hetedik pecséttel, a hazai art-dvd piacon nyom nélkül süllyedne turkálók mélyére a Hajóval Indiába. Az 1989-es Erőszakos zsaruval a mifelénk manapság első számú japán rendezősztárnak tekintett Kitano pályakezdete mérettetik meg, akinek munkáival a magyar televízió és a művészmozik jóvoltából több mint tíz éve jóformán késedelem nélkül szembesülhetünk – a kivételt eleddig korai bűntrilógiája jelentette: a nyitófilm renegát-zsaru története, valamint a DVD-n nálunk szintén megjelent Forráspont és a Szonatina két formabontó jakuza-mozija.

Maga Kitano rendezői debütfilmjét nemes egyszerűséggel amatőrfényképnek minősíti, talán ezért is veszi elő még egyszer a motorbalesetét követő nagy comeback nyitódarabjában: a Tűzvirágok egyfajta cizellált újrarendezése az Erőszakos zsaru vezérmotívumainak és karaktereinek, úgymint öngyilkos misszióra indult invidualista nyomozó, régi kolléga elvesztése, szembefordulás a testülettel, személyes szálként pedig egy mentális problémával terhelt húg a rákbeteg feleség helyett. A Kinji Fukasakutól váratlanul átvett forgatás valóban bővelkedett improvizatív elemekben, Kitano azonban igen tudatosan alakította művét, azzal az eltökélt szándékkal, hogy mind saját közkedvelt imázsát, mind pedig az önismétlésekben fuldokló japán bűnügyi filmet megreformálja: egyszerre Alain Delon és Melville, csak jóval közelebb a szamuráj(film)-gyökerekhez.


Ez a megfontolt duhajság okozza a minimalista filmnyelvet (nyomokban a korszak divatos akcióstilizálásával egy-egy kósza lassítás, átfedő vágás erejéig), az eredeti forgatókönyv gegjeinek brutális erőszakkitörésekre cserélését, a nézői részvételre erősen hagyatkozó mesteri ellipsziseket és az összes színészre kiterjedő szenvtelen, visszafogott játékstílust (Kitano későbbi pókerarcát itt még a meleg jakuza-gyilkos hordja) – a biztonsági játékok ellenére az összkép mégis egy keresetlen, öntörvényű és minden ízében fiatal filmalkotást mutat. Az Erőszakos zsaru legnagyobb és a későbbi pályán is egyedülálló érdeme a vasmarokkal kontrollált káosz, a határozott léptekkel előrehaladó sűrű epizódkavalkád, ahol jól megfér egymással egy rendőrtemetésen a képszélen golfütéseket gyakorló kolléga és minden idők egyik legembertelenebb tűzpárbaj-fináléja. A Dirty Harry-filmeket (egyébként joggal) megidéző Erőszakos zsaru címnél sokkal árulkodóbb az eredeti, amely a következőre figyelmeztet: Vigyázat, ez az ember megveszett!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr291428041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása