Filmvilág blog


Csak lazán – Moszkva tér

2017. december 05. - filmvilág

Limitált vetítéssorozatban újra moziba került Török Ferenc kultikussá vált egyetemi vizsgafilmje, ennek apropóján közöljük újra a Filmvilág 2001.szeptemberi számában megjelent kritikát. Török Ferenc elsőfilmje 1989-ben játszódik, két korszak határán, hősei az akkori tizennyolc évesek. Csupa…

Tovább

Filmvilág Podcast #18 - A Viszkis

Tizennégy évvel a Kontroll után Antal Nimród újra magyar filmet készített, ráadásul nem másról, mint a 90-es évek emblematikus bűnözőjéről, Ambrus Attiláról. Nekünk ennyi már bőven elég, hogy mikrofon(ok) elé üljünk és megbeszéljük többek közt, hogy szabad-e filmet készíteni egy…

Tovább

Magyar filmterv győzött Velencében!

Több száz filmterv közül a legjobb háromba került Szőcs Petra rendező és Nagy V. Gergő forgatókönyvíró Deva Mall című filmterve a velencei Biennale College programján, és ezzel elnyerte a megvalósításhoz szükséges gyártási támogatást. A filmtervet a rendező és a forgatókönyvíró Fülöp Péter…

Tovább

Sétáló Jani, kék címkés - A Viszkis

A halászó-vadászó rablógazdaságra hangolt magyar vadkapitalizmus számtalan ikonikus figurája közül kétségtelenül Ambrus Attiláról lehet és kell filmet készíteni. A Tocsik Mártákkal és Princz Gáborokkal ellentétben ő az egyik legősibb módszerrel nyúlta le a pénzt, ráadásul olyan intézményeket…

Tovább

Menjek / maradjak: Édes otthon

Öt évvel ezelőtt kezdett a Speak Easy Project csapata, vagyis Józsa László, Imre Loránd Balázs és Hernáth Csaba a külföldön dolgozó magyarokról forgatni. A független gyártásban, önerőből és közösségi finanszírozásból készített dokumentumfilm-sorozat első állomása New…

Tovább

Versenyben a Verzión - Emberi drámák a világ minden tájáról

Nyári táborban háborúsdit játszó orosz gyerekek, szerelemről álmodozó Down-szindrómás tinédzserek, nepáli téglagyárban dolgozó kamaszok, mentőmellényből táskát varró menekültek. A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon szereplő alkotások idén is három…

Tovább

Indul a Klasszikus Film Maraton

Ma kezdődik az újjászervezett Filmarchívum négynapos nemzetközi archív filmfesztiválja az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Moziban.  A Filmarchívumot működtető Magyar Nemzeti Filmalap tíz évre szóló Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási programot indított el a…

Tovább
süti beállítások módosítása