JEAN-LUC GODARD (1930-2022)
„Mindig azt gondoltam, amit csinálok, az filozófia, hogy a film azért van, hogy filozofáljon, egy sokkal érdekesebb filozófiával, mint amit az iskolában vagy a könyvekben találunk. A filmvászon gondolkodik.” – állítja Godard egy régebbi interjúban. Állta a szavát, időskori filmjeiben is lázadó, forradalmi gondolkodó és a film filozófusa maradt.

Darida Veronika: Búcsú a film filozófusától (Jean-Luc Godard)
Nemes Z. Márió: A mozi és árnyéka (Godard a 80-as években)
Godard Mozi

A TÖRTÉNELEM ÖRVÉNYÉBEN
Pápai Zsolt: Szerelmem, Barbarossa (A nemzetiszocializmus filmmelodrámái – 2. rész)  
Gerencsér Péter: Egy hatás alatt álló forgalmista (Jaroslav Rudiš – Jaromír 99: Alois Nebel)  

MAGYAR MŰHELY
Schubert Gusztáv: A történetírás vége (Tősér Árpád: Blokád)
Erdélyi Z. Ágnes: „A filmes karriert elvesztettem” (Ablonczy László: Béres Ilona)  
Gyürke Kata: „Nem tudok távolságot tartani” (Beszélgetés Oláh Katával)  
Molnár Judit Anna: „A siker árnyalt érzés” (Beszélgetés Rév Marcellel)  
Stőhr Lóránt: Átmeneti rossz közérzet (Gelencsér Gábor: Lopott boldogságok)  

KOREA TABUI
Közismert tény a hidegháborús múlt és annak továbbélése, a kettészakított Korea skizofrén képe: az északi kommunista rezsim abszurd rettenete szemben a világszerte irigyelt dél-koreai gazdasági csodával. A déli rendszerváltás a szélsőjobb diktatúrából a demokráciába azonban alig három évtizede történt. A politikai filmnek tehát különleges szerepe van a tragédiákkal terhelt nemzeti múlt feltárásában.

Géczi Zoltán: A pokolból kivezető út (Dél-koreai politikai filmek)
Teszár Dávid: Titokzatos nők, feszült férfiak (Koreai Filmfesztivál)
Varró Attila: Köddé válni (Park Chan-wook: A titokzatos nő)  

A november 23. és 27. között zajló 20. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon 24 rövidfilm versenyzett a Best of Anilogue 2022 díjért. A zsűri tagjai Olga Bobrowska lengyel animációs filmelmélet-író, Daniel Šuljić, az Animafest Zagreb igazgatója, valamint a számtalan díjjal elismert fiatal magyar animációs rendező, Tóth Luca voltak.

Az ezereurós pénzjutalommal is járó fődíjat a szlovén Špela Čadež Steakhouse című filmje nyerte, mely egy kölcsönösen bántalmazó viszony hullámvölgyeibe nyújt betekintést. Olga Bobrowska A Szajna könnyei (Les larmes de la Seine) című francia alkotást tartotta különdíjra érdemesnek. Indoklása szerint a megrázóan erőteljes film magával ragadó szépséggel ábrázolja az erőszakot, mindvégig tiszteletben tartva az elnyomottak fájdalmát. Daniel Šuljić a Garrano című portugál filmet emelte ki, amely elmondása szerint nagyszerű filmes és rajztudással jelenít meg valahol az isten háta mögött zajló tragikus eseményeket. Tóth Luca az Ég veled, Jérôme! (Au revoir Jérôme) című francia rövidfilm mellett tette le a voksát, szerinte a játékos és kreatív vizuális költemény arra ad bizonyságot, hogy még a mennyországban is összetörhetik az ember szívét.

Új adásunkban befejezzük a Coen-sorozatot, megbeszéljük az RTL+ Zámbó Jimmy-sorozatát, A Királyt, illetve A Nagy Fehér Főnököt, és a Larryt, amelyben Vilmányi Benett alakít egy borsodi rappert. Az adásból kiderül, hogy

• miért várjuk / nem várjuk az Indiana Jones 5. részét,
• mennyi a fikció A Királyban,
• milyen transz nőnek Rujder Vivien,
• lehet-e borsodi kultfilm a Larryből,
• és tényleg a leggyengébb Coen-film a Buster Scruggs?

A Cinema Niche jóvoltából Terrence Malick filmje, az Egy rejtett élet három alkalommal moziban is megnézhető.

A megtörtént eseményeken alapuló A Hidden Life (Egy rejtett élet) Franz Jägerstätter történetét meséli el, aki megtagadta, hogy a náci Németország oldalán harcoljon a második világháborúban és hűségesküt tegyen Adolf Hitler háborús agresszornak. Az osztrák földművest először meghurcolták kiállásáért, majd hazaárulásért haditörvényszék elé állították és halálbüntetést kértek rá. Terrence Malick, az amerikai kortárs film egyik legrejtélyesebb rendezője gyönyörű kiállítású történelmi allegóriájában méltó emléket állít egy embernek, akit hitében még a legkilátástalanabb helyzet sem tudott megingatni.

Vetítések:

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával elkezdődött Sós Bálint Dániel Minden rendben című első mozifilmjének forgatása.

A Minden rendben egy tragédia egy apáról, aki súlyos morális dilemmába keveredik. Az egyetlen szemtanúja lesz egy súlyos balesetnek, amit kisfia okoz, és döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő retorziót, vagy hazudja el a tettet, ami viszont a fiú lelkivilágát torzítja el egy életre? Apai ösztönei az utóbbiba hajszolják bele, ám a hazugság egyre nagyobb áldozatokkal jár. A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve - ezt a gondolatot boncolgatja a film, olyan morálisan ambivalens szituációkon keresztül, melyek a nézők szilárdnak hitt meggyőződéseit is felkavarják.

„Ez a film a színészeké. Az érzelgős kirohanások helyett árulkodó gesztusok, a testbeszéd, a dialógusok sorai közt megbúvó mögöttes tartalom fedi fel a motivációkat, lelkiállapotokat. Csodálatos feladat lesz ezek feltárása a színészi gárdával. S hogy gyerekek is helyet kapnak a történetben, az különösen izgalmas feladat. Rengeteget forgattam gyerekekkel, bőven van benne gyakorlatom. Szeretek velük dolgozni, mert gyakran kiszámíthatatlanok, és ez váratlan és őszinte pillanatokat szülhet. Évek óta tartó töretlen lelkesedéssel várom, hogy ez a történet kiszabaduljon a fejemből és bátran, szabadon, de céltudatosan létrehozhassam közösen egy lelkes és tapasztalt csapattal” – nyilatkozta Sós Bálint Dániel rendező, aki reklámfilmesként több mint száz alkotást tudhat maga mögött, és a Kinopravda rendezői kollektíva egyik alapítótagja.

November 23. és 27. között rendezik meg a 20. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált Budapesten. Idén új főhelyszín várja az érdeklődőket: a vetítések nagy része a Toldi moziban lesz, a Francia Intézet a családokat várja, az Animált éjnek pedig ismét az Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont, ahol három teremben tölthetik az éjszakát filmekkel a megszállott animációrajongók.

Az idei Anilogue-on 13 egész estés filmet láthat a közönség, a legújabb rövidfilmek ismét három blokkban versenyeznek, a gyerekeknek két korosztályú válogatással készülnek a szervezők, lesznek ultrarövid animációk, a legjobb kortárs lengyel és ukrán animációs alkotások, és a fesztivál emblematikus műsora, a rekordhosszúságú Animált éj sem marad el.

A fesztivál nyitófilmje az idén elhunyt Jean-Jacques Sempé egyik leghíresebb illusztrációs munkája, A kis Nicolas animációs adaptációja. A kisfiú mindennapjait játékok, csínytevések és verekedések töltik ki. Ahogy a kalandjai kibontakoznak, Nicolas belopózik alkotóinak műhelyébe, és faggatni kezdi őket: Sempé és René Goscinny barátságukról, művészi pályájukról és álmokkal teli gyermekkorukról mesélnek.

Új-Hollywood fenegyerekei közül Scorsese épített legtudatosabban a filmtörténeti hagyományra, a kiürült amerikai zsánereket az újhullám személyességével lelkesítette át.

A hetvenes évek elején őrségváltó új-hollywoodi rendezők pályájuk hajnalán arra a világraszóló kísérletre vállalkoztak, hogy beemeljék az európai művészfilm vívmányait az amerikai mozi fősodrába, azonban néhány röpke év és néhány bevadult kísérlet után letettek erről. George Lucas a legszilajabb újhullámos rendezőket is felülmúlni igyekvő, formanyelvi sziporkákkal csurig töltött művel (THX-1138), Francis Ford Coppola a Nagyítás parafrázisával (Magánbeszélgetés), Steven Spielberg egy rendhagyó paranoiamozival (Párbaj), Brian DePalma több improvizációval (Üdvözletek; Szia, anya; Dionüszosz) igyekezett kifejezni hódolatát fétisrendezői előtt, azonban rövidesen valamennyien felhagytak a fősodorbeli művészfilm paradoxonjának megteremtését célzó terveikkel.

A legkitartóbbnak Martin Scorsese bizonyult közülük, noha már karrierje kezdetén tisztába jött vele, hogy művészfilmes ambícióiból neki is fel kell adnia. Fel is adott, ezzel együtt ő mentett át a legtöbbet Új-Hollywoodba a hatvanas–hetvenes évtizedforduló amerikai filmjének forradalmi szelleméből. Karakteres, sokszor az experimentalizmussal kacérkodó stílusának köszönhetően sikerült frissen tartania a hetvenes évek közepétől uniformizálódásnak indult és professzionalizmusba pácolódó amerikai moziban azokat az újító energiákat, amelyeknek Hollywood voltaképp a felemelkedését köszönhette.