A Nashville sokszálú tablófilmjével Altman szembement a hagyománnyal: a sztoriellenesség, a nézői azonosulás korlátozása, a riportjelleg egyaránt antihollywoodiánus megoldás.

Az amerikai filmtörténetben új korszakot nyitó 1967-es év – a Bonnie és Clyde, a Diploma előtt, a Hidegvérrel, a Bilincs és mosoly bemutatójának éve –, és az utána következő szűk nyolc esztendő a művészi energiák kiáradását hozta. Az Új-Hollywoodra keresztelt korszak Hollywoodi Reneszánsznak nevezett, 1975-ig tartó szakaszában a helyi műfaji hagyományok randevúztak az európai művészfilmes inspirációkkal, különleges mozgóképi alakzatokat teremtve. Az évtized közepére azonban kifulladt a lendület és elapadt az invenció, ráadásul az újabb filmek gyakran a pénztáraknál is sikertelenek voltak. A Hollywoodi Reneszánsz az évtized második felére elhalt. Robert Altman korszaktemető Nashville-jének a bemutatója azonban egyúttal örömünnep volt, ez a film ugyanis összegezte mindazt a törekvést, amely a Hollywoodi Reneszánszot különlegessé tette az amerikai mozi históriájában. 

Jelentéses formák 

Altman a hetvenes évek legelején került a hollywoodi rendezők vezérkarába, és egyike volt ama direktoroknak, akik a kor politikatörténeti – és nem utolsósorban filmtörténeti – válságkorszakából művészileg sokat profitáltak. Fő témája a többrétegű és többirányú politikai és társadalmi krízis analízise – jóllehet direkten politizáló, illetve a szinkronidejű politikai eseményeket nagyító alá vételező filmje alig volt.

A DOKUMENTUMFILM ÚTJAI
Lucrecia Martelnek a máig velünk élő kolonialista reflexekről tudósító új dokumentumfilmjétől, a Nuestra Tierrától kezdve a közelmúltbeli magyar kreatív dokukon (Borbás David: Wartburg, Hegedüs Péter: Lili, Visky Ábel: Mesék a zárkából és az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója) és Scott Barley sajátos tájfilmjein át a Verzión vetítendő, rendkívül változatos témájú és formájú munkákon át sok minden értékelhető dokumentumfilmnek.

Kovács Petra: Újrajátszani a traumát – újraérteni önmagunkat (Négy kreatív dokumentumfilm)
Markója Csilla: Kísérteties esztétika (Scott Barley)

Gyöngyösi Lilla: „Univerzális helyett konkrét történetek kellenek” (Beszélgetés Lucrecia Martellel)
A valóság legújabb verziói (22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál)

SKANDINÁV ÁLMOK
Kiss Dalma: Szerethető szörnyetegek (Anders Thomas Jensen: Az utolsó viking)
Pazár Sarolta: Megérint, újjászületik (Jeanette Nordahl: Kezdetek)
Rudas Dóra: Pár beszéd a párbeszédről (Dag Johan Haugerud: Álmok)
Simonyi Balázs: „A filmezéshez több erő kell (Beszélgetés Borbás István operatőrrel)

November 10-én 19 órakor Sándor Pál filmjével, a Szerencsés Dániellel folytatódik a Filmrendezők klubjának vetítéssorozata a Művész moziban. A vetítést követő mesterkurzuson a film rendezőjével Till Attila beszélget.

Új adásunkban Nemes Jeles László harmadik filmjével, az Árvával foglalkozunk, majd Diane Keaton emlékére elővesszük a Rejtélyes manhattani halálesetet, folytatjuk a David Lynch-sorozatunkat a Straight Storyval, és ajánlunk három filmet a BIFF kínálatából.

Menetrend:

00:02:30 - Mr. Scorsese
00:05:40 - Árva
00:34:45 - Rejtélyes manhattani haláleset
00:49:45 - Lynch-sorozat: Straight Story
01:14:05 - Ajánljuk még: BIFF - Budapest International Film Festival

Október 25. és november 2. között másodszorra is megrendezik a Budapest International Film Festival-t. A fesztivál idén közel 40 filmet, és több mint 50 vetítést kínál, öt szekcióba gyűjtve ismerhetik meg a nézők az idei nemzetközi filmes termés legjavát. A jegyek gyorsan fogynak, a Park Chan-wook rendezte Nincs más választás második vetítésére és Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének vetítésére már megteltek a helykek.

A szervezők nemcsak a Corvin mozit, hanem a város különböző tereit is meg akarják tölteni filmekkel. A Cinespace program célja kiszabadítani a mozit a vászonról, és beköltöztetni a városba. Így került idén a Marion Cotillard főszereplésével készült The Ice Tower a legendás Korda Stúdió díszletei közé egy exkluzív stúdiótúrával egybekötve, Taiwan Oscar-nevezése, az A Useful Ghost a Szépilona kocsiszínbe, a Rotterdami Filmfesztivál fődíjas dokumentumfilmje, a Fiume o morte! pedig a város szívébe, a Budapest Városháza dísztermébe.

Az Árva rendezőjével apakeresésről, Netflix-tripről és a hollywoodi rendszer idiotizmusáról is beszélgettünk.

Mikor a Saul fia mozikba került, már tudtad, hogy a Napszállta lesz a következő filmed. Hogy élted meg, hogy utána hét évig nem rendeztél?

Nehezen, de közben lelkileg és szakmailag is felkészültem a folytatásra. Már 2018-19-ben az Árva felé tapogatóztam, de aztán jött a Covid, és nem tudtunk 2021-ben elindulni a filmmel, mert nem jött össze a finanszírozás. Közben több angol-amerikai filmtervem is meghiúsult. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten elveszíteném a kontrollt, ha Hollywoodban forgatnék filmet. Tudtam erről, de más volt a saját bőrömön megtapasztalni. Az amerikai filmiparban rosszabb a helyzet, mint korábban bármikor – már-már reménytelen.

Miben kellett lelkileg és szakmailag felkészülnöd a folytatásra?

Magam mögött kellett hagyni a Saul fia sikertörténetét és átváltani egy hétköznapibb életre. Kiköltöztünk Londonba, és ott éltünk hat évig, ami jót tett nekem. Megtapasztaltam, milyen az, amikor az ember teljesen kívülálló. Nem mintha egotripen lettem volna, de egy kvázi példátlan elsőfilmes sikertörténet után nagyon nehéz volt elválasztani a fontosat és a kevésbé fontosat, a zenét és a zajt. Minden héten ott lenni három fesztiválon, megállás nélkül díjakat kapni, interjúkat adni – több százat, három nyelven –, közönségtalálkozókra járni, az emberek szemébe nézni és látni azt a rengeteg érzelmet… Ez olyan állapotba visz, ami nem teljesen normális, és ilyenkor meg kell találni a belső egyensúlyt.

November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja újra bemutatja a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit 11 szekcióban. A programban az Oscar-díjas ukrán rendező Msztiszlav Csernov új filmje is látható lesz. Az idei év újdonságai közé tartozik egy koreai és egy iraki filmválogatás, valamint egy, az alkotói lét dilemmáit vizsgáló blokk.

A 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 49 friss és művészileg kiemelkedő dokumentumfilmet mutat be, amelyek különböző perspektívákból és valóságokból fedik fel az emberi élet sokszínűségét. Idén is lesz Vektor szekció, több mint tíz immerzív filmmel. A súlyos, gyakran szívszorító témák mellett könnyedebb, oldottabb hangvételű filmek is helyet kaptak a programban.

Külön blokkot kapott az „Együtt létezünk”-mottó

A Verzió idei szlogenje, az „Együtt létezünk” közös gondolkodásra invitál: miként tudunk együtt élni világunk törései, konfliktusai és kihívásai közepette? Számos téma Magyarországon is megosztja a családokat és barátokat. “A szekció filmjei olyan problémaköröket járnak körül, mint a társadalom különböző csoportjainak kirekesztettsége nemi, nemzetiségi, gazdasági alapon vagy a különböző ideológiák és világnézetek menti megosztottság. De a főszereplőkön keresztül megismerjük a széthúzás ellen küzdők kihívásait is” – mondja Gyureskó Enikő fesztiváligazgató.