Idén is bepótolhatjuk / újranézhetjük a legutóbbi (22.) Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál legfontosabb dokumentumfilmjeit. A program bő két hónapon át a novemberi fesztivál legemlékezetesebb filmjeit hozza vissza a Toldi mozi vásznára: olyan díjnyertes vagy kiemelt alkotásokat, amelyek a világ különböző pontjain játszódó történeteken keresztül beszélnek arról, hogyan tudjuk jobban megérteni egymást.

Az idei válogatás a világ különböző pontjaira viszi a nézőket: az ukrán frontvonalra, egy egykori gázai városrész emlékei közé, egy pakisztáni fotóstúdióba vagy épp egy varsói utca mindennapjaiba. A történetekben a háború, a család, az identitás és a társadalmi felelősség kérdései találkoznak.

A sorozat március 25-én Szia Sári! című film vetítésével folytatódik. Haragonics Sári személyes hangvételű dokumentumfilmje a rendező családjába enged betekintést: hat évvel édesanyja halála után Sári régi felvételekkel és kamerával próbál rendet tenni a családi kapcsolatok között. A film a 22. Verzión elnyerte a közönségdíjat. A vetítés után a rendezővel Mesterházy Lili filmkritikus beszélget.

Az első film, amit Marosvásárhely főterének legnagyobb mozijában, a Művészben láttam (románul Arta, legtöbbször mi is úgy emelgettük, hogy „azártá) az Ezüst álom (Silver Dream Racer) című motorbiciklis angol film volt, nagyon meg akartam nézni, mert minden barátom látta már, és ennek eredményeként burrogást imitálva rohangáltak le és fel a blokkunk mögötti dombon. A motorok nem túlzottan érdekeltek, de a filmet már annyiszor elmesélték nekem, hogy nagyon szerettem volna látni, úgyhogy amikor egy vasárnap délután arrafelé mentünk hazafele nagymamáméktól és megláttam a plakátot, könyörögni kezdtem anyámnak, hogy nézzük meg. Anyám nem akarta, vagy nem volt rám ideje, de végül csak bementünk, és vett nekem jegyet, és megbeszélte a jegyszedővel, hogy figyeljen oda rám, aztán egyedül mentem haza.

Ahogy itthon, úgy Olaszországban is a köztársasági elnök a nemzet egységét hívatott megtestesíteni. Paolo Sorrentino megálmodott egy államférfit, aki tényleg képes erre.

Képzeljünk el egy országot, ahol a köztársasági elnök kivívta a nép tiszteletét, nem pártérdekek mozgatják, hanem szuverén politikai szereplő, és gyarló emberként is próbálja a döntéseit morális megfontolások alapján meghozni. Ha a közelmúlt hazai eseményei miatt nehéz mindezt elképzelni, Frederico Fellini örököse (A nagy szépség), az olasz politikai elit krónikása (Il Divo - A megfoghatatlan , Silvio és a többiek), Paolo Sorrentino siet a segítségünkre. 

A kegyelem egy fiktív köztársasági elnök hivatali idejének utolsó fél évét öleli fel, aki mielőtt leköszönne, még két meglehetősen érzékeny kegyelmi kérvényt kell elbírálnia, valamint a parlament által továbbküldött eutanáziatörvény is az aláírására vár. (Ez a legnehezebben hihető része a filmnek, mintha laboratóriumi körülmények közé helyezték volna őt, ahol mindössze három üggyel kell foglalkoznia.) Sorrentino az elnyújtott búcsún keresztül azt vizsgálja, be lehet-e fejezni tisztességesen egy politikai karriert; van-e erre bármi esélye az elnöknek, ha közben a szigorúságáról híres büntetőbírói énjének – a háta mögött Vasbetonnak hívják –, római katolikus hitének, a családjának és az ország iránt érzett felelősségtudatának is meg akar felelni. 

Március 14-én, szombaton este a Friss Hús válogatásában a nézők négy Oscar-esélyes rövidfilmet láthatnak a Puskin moziban.

A programban szereplő filmek egészen különböző világokba vezetnek: egy váratlan barátság történetétől a disztópikus Párizson át egészen a Közel-Kelet társadalmi feszültségekkel teli térségéig. Az A Friend of Dorothy, a Jane Austen’s Period Drama, a Two People Exchanging Saliva és a Butcher’s Stain más-más filmnyelvi megközelítéssel, de hasonló érzékenységgel vizsgálják az emberi kapcsolatokat, a társadalmi tabukat és az előítéletek működését.

Lee Knight A Friend of Dorothy című filmje egy idős nő és egy fiatal fiú különös barátságát mutatja be, amely egy véletlen találkozásból születik. A humorral és empátiával elmesélt történet arról szól, mennyire alapvető emberi szükséglet a kapcsolódás még akkor is, ha a környezetünk furcsának tart bennünket.

A Filmrendezők klubjának következő vetítésén Kostyál Márk debütáló nagyjátékfilmjét, a Kojotot vetítik. A film után a rendezővel Till Attila beszélget.

Helyszín: Művész Mozi, Bunuel terem
Időpont: március 16. 19:00

Szinopszis:

Részlet a Filmvilág (szerző: Benke Attila) kritikájából:

"A direkten politizáló HBO-sorozat, az Aranyélet korában nem annyira különleges, ha egy alkotó szembesíti a magyar nézőt a kelet-európai korrupt pokollal. Azonban Kostyál Márk művének nagy erénye, hogy döbbenetes erejű pusztakezes összecsapásaiban, naturalista és elkeseredett akciójeleneteiben a csonttörés, a leszakadt szemhéjak vagy a csatakiáltás szerű ordítások nem öncélú túlzások. A Kojotban önkéntelenül robban ki az egytől egyig frusztrált szereplőkből az embertelen mennyiségű feszültség, mely a sokunk számára ismerős gáncsoskodások és igazságtalan gazdasági és társadalmi erőviszonyok miatt gyülemlett fel a történet hőseiben is."

Az esemény létrejöttét a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Már 100 ezernél is többen látták Holtai Gábor thrillerét a mozikban. Az Itt érzem magam otthont mi még február 16-án elemztük ki a Mammut moziban, közönség előtt - SPOILERESEN. Új adásunkban ez a beszélgetés hallgatható vissza, de előtte pár percben megpróbáljuk megfejteni a film sikerét.

Résztvevők: Baski Sándor, Pauló-Varga Ákos, Varga Dénes

Menetrend:

00:00:00 - Miért megy akkorát az Itt érzem magam otthon?
00:08:00 - Spoileres kibeszélő