Valószínűleg a "Manic Pixie Dream Girl"-terminus szülőatyjaként ismert, de a The A.V. Club szórakozásszekciójának egykori főkritikusa és a megszűnt The Dissolve alapító tagja – Scott Tobias és Keith Phipps oldalán – jóval sokoldalúbb.
Emlékiratot közölt (The Big Rewind), összegyűjtötte a filmtörténet legendás bukásait (My Year of Flops, ennek keretében jelent meg az MPDG-definíciót tisztázó Elizabethtown-kritika). "Weird Al" Yankovic (The Weird Accordion to Al), a Phish és az Insane Clown Posse (You Don't Know Me But You Don't Like Me) krónikása, valamint előszeretettel gázol a szennykultúra bugyraiban (The Joy of Trash), ahogy spekulatív fikciótól (7 Days in Ohio, Kanye & Trump) vagy Postal-monográfiától sem zárkózik el. 2017. áprilisa óta blogján, a Nathan Rabin's Happy Place-en értekezik politikáról és kommersz vadhajtásokról. Substackjén, a Nathan Rabin's Bad Ideasön premierrecenziókat tárol. Három rovat élén állt a Rotten Tomatoesnál (The Simpsons Decade, Sub-Cult, The Zeros), A hollywoodi giccs támadása című Netflix-dokumentumfilm egyik megszólalója, egyéb vonatkozó cikkei a Time-ban és a Vanity Fairben olvashatók.
Legutóbbi, magnum opusnak titulált, 9. könyve, a filmgyártásról regélő amerikai filmeket leltározó The Fractured Mirror ismeretanyaga 2015 óta halmozódik és a TCM Backlotból nőtte ki magát egy kb. 500 címből álló, 524 oldalas monstrummá. A kötethez időközben Greg Sestero (The Disaster Artist) írt laudációt.
Hogyan kutattál a témában? Kulcsszavak és adatbázisok áttekintésével?