Az Árva rendezőjével apakeresésről, Netflix-tripről és a hollywoodi rendszer idiotizmusáról is beszélgettünk.

Mikor a Saul fia mozikba került, már tudtad, hogy a Napszállta lesz a következő filmed. Hogy élted meg, hogy utána hét évig nem rendeztél?

Nehezen, de közben lelkileg és szakmailag is felkészültem a folytatásra. Már 2018-19-ben az Árva felé tapogatóztam, de aztán jött a Covid, és nem tudtunk 2021-ben elindulni a filmmel, mert nem jött össze a finanszírozás. Közben több angol-amerikai filmtervem is meghiúsult. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten elveszíteném a kontrollt, ha Hollywoodban forgatnék filmet. Tudtam erről, de más volt a saját bőrömön megtapasztalni. Az amerikai filmiparban rosszabb a helyzet, mint korábban bármikor – már-már reménytelen.

Miben kellett lelkileg és szakmailag felkészülnöd a folytatásra?

Magam mögött kellett hagyni a Saul fia sikertörténetét és átváltani egy hétköznapibb életre. Kiköltöztünk Londonba, és ott éltünk hat évig, ami jót tett nekem. Megtapasztaltam, milyen az, amikor az ember teljesen kívülálló. Nem mintha egotripen lettem volna, de egy kvázi példátlan elsőfilmes sikertörténet után nagyon nehéz volt elválasztani a fontosat és a kevésbé fontosat, a zenét és a zajt. Minden héten ott lenni három fesztiválon, megállás nélkül díjakat kapni, interjúkat adni – több százat, három nyelven –, közönségtalálkozókra járni, az emberek szemébe nézni és látni azt a rengeteg érzelmet… Ez olyan állapotba visz, ami nem teljesen normális, és ilyenkor meg kell találni a belső egyensúlyt.

November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja újra bemutatja a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit 11 szekcióban. A programban az Oscar-díjas ukrán rendező Msztiszlav Csernov új filmje is látható lesz. Az idei év újdonságai közé tartozik egy koreai és egy iraki filmválogatás, valamint egy, az alkotói lét dilemmáit vizsgáló blokk.

A 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 49 friss és művészileg kiemelkedő dokumentumfilmet mutat be, amelyek különböző perspektívákból és valóságokból fedik fel az emberi élet sokszínűségét. Idén is lesz Vektor szekció, több mint tíz immerzív filmmel. A súlyos, gyakran szívszorító témák mellett könnyedebb, oldottabb hangvételű filmek is helyet kaptak a programban.

Külön blokkot kapott az „Együtt létezünk”-mottó

A Verzió idei szlogenje, az „Együtt létezünk” közös gondolkodásra invitál: miként tudunk együtt élni világunk törései, konfliktusai és kihívásai közepette? Számos téma Magyarországon is megosztja a családokat és barátokat. “A szekció filmjei olyan problémaköröket járnak körül, mint a társadalom különböző csoportjainak kirekesztettsége nemi, nemzetiségi, gazdasági alapon vagy a különböző ideológiák és világnézetek menti megosztottság. De a főszereplőkön keresztül megismerjük a széthúzás ellen küzdők kihívásait is” – mondja Gyureskó Enikő fesztiváligazgató.

Másodszorra rendezik meg a BIFF - Budapest International Film Festivalt, ezúttal október 25. és november 2. között, ismét csak a Corvin moziban. A 9 nap alatt 36 filmet láthatunk több mint 50 vetítésen, de számos kísérő programot is meghirdettek a szervezők a város különböző helyszíneire: bulik, szakmai beszélgetések, külföldi vendégek, exkluzív külső helyszínes vetítések és egy Robby Müller-fotókiállítás is a BIFF része lesz idén. A teljes programbontás és a jegyek már elérhetőek a biff.hu oldalon.

Az idei BIFF válogatása öt szekcióban mutatja be a legfontosabb idei fesztiválnyertes és közönségkedvenc filmeket. Az “Echoes” szekció az idei év kiemelkedő filmjeit vonultatja fel – olyan műveket, amelyek a világ rangos fesztiváljain a közönséget és a zsűrit egyaránt lenyűgözték. A tizenkét bemutatott alkotás között van az idei cannes-i Arany Pálmát elnyerő It Was Just an Accident (Csak egy baleset), Jafar Panahi rendezésében, az Oldboy rendezője, Park Chan-wook No Other Choice (Nincs más választás) című filmje, Alexander Skarsgård főszereplésével az A24 stúdió egyik idei gyöngyszeme, a Pillion, a Cannes-ban a zsűri nagydíját elhozó Sirât (a vetítés után Telex Filmklub beszélgetés), vagy épp Radu Jude Tompa Eszter magyar származású színésznő főszereplésével készült Kontinental '25 című filmje.

Új adásunkban Paul Thomas Anderson új rendezésével foglalkozunk, előbb spoilermentesen, majd a legapróbb részletekre is kitérve, végül ajánlunk egy viszonylag friss, de a moziban méltatlanul kevesek által látott párkapcsolati komédiát is (Páratlan párosok).

Menetrend:

00:00:00 - Egyik csata a másik után
01:09:25 - Splitsville (Páratlan párosok)
01:22:40 - Ajánljuk még

November 11-19. között rendezik meg Budapesten és hét vidéki városban a Verzió Filmfesztivált. A Verzió idei szlogenje, az Együtt létezünk, közös gondolkodásra invitál: miként tudunk együtt élni világunk törései, konfliktusai és kihívásai közepette. A nyitófilm a Sundance-különdíjas Együttélés, na persze… egy izraeli-palesztin stand-up komikus portréja.

A fesztiválfilmek ismét érzékeny témák feldolgozására invitálják a nézőket, bemutatva az Ukrajna, Gáza, Szudán és Irak háború sújtotta területein élők történeteit. A háború rettenetes következményein túl a Verzió idei filmjei a látszólag békében élő társadalmak problémáit is kihangosítják. Egy-egy film segítségével fókuszba kerül a klímaváltozás, a gyári munkások jogfosztottsága, a nemek közti egyenlőtlenség, az alkoholizmus, és az itthon is égetően aktuális gyermekvédelmi kihívások. A filmek a problémák tematizálásán túlmutatva megküzdési lehetőségeket is kínálnak, és árnyaltabb gondolkodásra késztetnek bennünket. A nacionalizmus erősödését, és a politikai propaganda működését történelmi párhuzamok segítségével még jobban megérthetjük, ehhez nyújtanak segítséget a fesztivál archív felvételekkel dolgozó dokumentumfilmjei. A női perspektíva tovább erősödik: idén a filmek több mint felét női rendezők jegyzik.

Szeptember 26-án az ELTE Mozgókép szak tartott diplomafilm-vetítést a Toldi moziban. A mohák (mozgókép hallgatók) az osztályfőnökük, Ferenczi Gábor segítségével jutottak el a diplomáig és a vetítésig. Az ELTE alulfinanszírozásának egyik szembetűnő példája, hogy a Toldiban vetített hat kisjátékfilm független finanszírozásból, „családtagok, barátok, szerelmek és exek” hozzájárulásával készült

A filmtámogatási rendszer válságával megkezdődött a no- és low-budget filmek felfutása, ma Magyarországon „a szakmai összefogással” és „szívességbankolással” létrejött független film címke nemcsak gyakori, de sokszor egyfajta identitásképző erőként is megjelenik. Az ELTE-sek hozzáállásukban látszólag mást képviselnek, mint a társadalmi széthúzást és igazságtalanságokat, közéleti durvaságokat megelégelő „függetlenek” – Reisz Gáborral (Magyarázat mindenre), Szimler Bálinttal (Fekete pont), vagy éppen Fliegauf Bencével (Jimmy Jaguár) ellentétben (egy-két elvétett képet, ganget leszámítva) nem politizálnak nyíltan filmjeikben. A fiatal alkotók univerzálisabb témákra, hangulatokra és a társadalmi közérzet helyett inkább generációs élményekre fókuszálnak. Az ürességtől való félelem, ami sokszor a halállal, elmúlással kapcsolódik össze, a változatlanság vagy bénultság variációi (menni vagy maradni kérdés), az átmenetiség érzése és a küszöbtapasztalatok foglalkoztatják a filmeseket. Mindezt rendhagyó történetvezetéssel, illetve (potenciálisan elidegenítő) bonyolult megoldásokkal és képekkel beszélik el, tágra nyitva az értelmezési lehetőségeket, számtalan kérdést hagyva bennünk.

Hosszas betegség után, 87 éves korában elhunyt Elek Judit, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező.

Túlélte a Budapesti gettót, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, ahol Máriássy Félix osztályába járt Szabó Istvánnal és Huszárik Zoltánnal. A főiskolán írta meg az Árvácska forgatókönyvét, amelyben gyermekkori élményeit dolgozta fel. Mivel csak dramaturg diplomát kaphatott volna, híradózni kezdett, és alapító tagja lett a Balázs Béla Stúdiónak.

1962-ben első dokumentumfilmje, a Meddig él az ember versenybe került a Cannes-i Filmfesztiválon, majd 1969-ben a Sziget a szárazföldön című játékfilmje is nagy sikert aratott a Kritikusok Hetén. Bár hazai kritika elutasítóan fogadta dokumentarista stílusát, a külföldi elismerés nem maradt el. A 70-es években bányász közösségekről készült dokumentumfilmjei tananyaggá váltak világszerte, de itthon a hatalom betiltotta a bemutatójukat, mert a filmekben nyíltan ábrázolt társadalmi valóság nyomasztó volt.