November 7-15. között a 23. MittelCinemaFesten 11 kortárs olasz filmet nézhet meg a hazai közönség a Puskin és Tabán moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvényére Budapestre érkezik az idei Velencei Filmfesztiválon díjazott Egy iskolaév rendezője, Laura Samani, a Locarnóban több díjat nyert Édes kincsem rendezője, Margherita Spampinato, a Toni Servillo főszereplésével tavaly Velencében díjazott Szicíliai levelek két rendezője, Fabio Grassadonia és Antonio Piazza, és az Eleonora Duse egyik főszereplője, a magyar színésznő Wrochna Fanni. A szegedi Belvárosi mozi is vetít három filmet. Jegyek elővételben már kaphatóak.

A 23. Olasz Filmfesztivált november 7-én 19 órakor Mario Martone a 2025-es Cannes-i Filmfesztivál versenyében debütált Odakint (Fuori) című életrajzi dráma nyitja. Goliarda Sapienza írónő ékszerlopásért börtönbe kerül, ahol a néhány fiatal elítélttel való találkozását újjászületésként éli meg. Újra felfedezi az életörömöt és az írás iránti vágyát. A film Szegeden november 12-én lesz látható. November 8-án 16 órakor – Szegeden november 11-én – a Vermiglio – A hegy menyasszonya című alkotásban egy alpesi faluban keres menedéket a második világháború elől bujkáló katona, Pietro. Megérkezése felforgatja az egyébként zárt közösség mindennapjait. Maura Delpero Ezüst Oroszlánnal díjazott és a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Golden Globe-ra jelölt filmje női nézőpontból mesél szerelemről, belső konfliktusokról és egy falu lélektanáról a háború árnyékában. Aznap 19.30 órakor az Eleonora Duse című alkotásban Eleonora Duse legendás színésznő karrierje már a végéhez közeledik, de az I. világháború és a fasizmus felemelkedése közötti zűrzavaros időkben a Díva a beletörődés helyett egyre erősebb késztetést érez, hogy visszatérjen oda, ahol élete kezdődött: a színpadra. A vetítés után a közönség találkozhat Wrochna Fanni főszereplővel.  

A Nashville sokszálú tablófilmjével Altman szembement a hagyománnyal: a sztoriellenesség, a nézői azonosulás korlátozása, a riportjelleg egyaránt antihollywoodiánus megoldás.

Az amerikai filmtörténetben új korszakot nyitó 1967-es év – a Bonnie és Clyde, a Diploma előtt, a Hidegvérrel, a Bilincs és mosoly bemutatójának éve –, és az utána következő szűk nyolc esztendő a művészi energiák kiáradását hozta. Az Új-Hollywoodra keresztelt korszak Hollywoodi Reneszánsznak nevezett, 1975-ig tartó szakaszában a helyi műfaji hagyományok randevúztak az európai művészfilmes inspirációkkal, különleges mozgóképi alakzatokat teremtve. Az évtized közepére azonban kifulladt a lendület és elapadt az invenció, ráadásul az újabb filmek gyakran a pénztáraknál is sikertelenek voltak. A Hollywoodi Reneszánsz az évtized második felére elhalt. Robert Altman korszaktemető Nashville-jének a bemutatója azonban egyúttal örömünnep volt, ez a film ugyanis összegezte mindazt a törekvést, amely a Hollywoodi Reneszánszot különlegessé tette az amerikai mozi históriájában. 

Jelentéses formák 

Altman a hetvenes évek legelején került a hollywoodi rendezők vezérkarába, és egyike volt ama direktoroknak, akik a kor politikatörténeti – és nem utolsósorban filmtörténeti – válságkorszakából művészileg sokat profitáltak. Fő témája a többrétegű és többirányú politikai és társadalmi krízis analízise – jóllehet direkten politizáló, illetve a szinkronidejű politikai eseményeket nagyító alá vételező filmje alig volt.

A DOKUMENTUMFILM ÚTJAI
Lucrecia Martelnek a máig velünk élő kolonialista reflexekről tudósító új dokumentumfilmjétől, a Nuestra Tierrától kezdve a közelmúltbeli magyar kreatív dokukon (Borbás David: Wartburg, Hegedüs Péter: Lili, Visky Ábel: Mesék a zárkából és az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója) és Scott Barley sajátos tájfilmjein át a Verzión vetítendő, rendkívül változatos témájú és formájú munkákon át sok minden értékelhető dokumentumfilmnek.

Kovács Petra: Újrajátszani a traumát – újraérteni önmagunkat (Négy kreatív dokumentumfilm)
Markója Csilla: Kísérteties esztétika (Scott Barley)

Gyöngyösi Lilla: „Univerzális helyett konkrét történetek kellenek” (Beszélgetés Lucrecia Martellel)
A valóság legújabb verziói (22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál)

SKANDINÁV ÁLMOK
Kiss Dalma: Szerethető szörnyetegek (Anders Thomas Jensen: Az utolsó viking)
Pazár Sarolta: Megérint, újjászületik (Jeanette Nordahl: Kezdetek)
Rudas Dóra: Pár beszéd a párbeszédről (Dag Johan Haugerud: Álmok)
Simonyi Balázs: „A filmezéshez több erő kell (Beszélgetés Borbás István operatőrrel)

November 10-én 19 órakor Sándor Pál filmjével, a Szerencsés Dániellel folytatódik a Filmrendezők klubjának vetítéssorozata a Művész moziban. A vetítést követő mesterkurzuson a film rendezőjével Till Attila beszélget.

Új adásunkban Nemes Jeles László harmadik filmjével, az Árvával foglalkozunk, majd Diane Keaton emlékére elővesszük a Rejtélyes manhattani halálesetet, folytatjuk a David Lynch-sorozatunkat a Straight Storyval, és ajánlunk három filmet a BIFF kínálatából.

Menetrend:

00:02:30 - Mr. Scorsese
00:05:40 - Árva
00:34:45 - Rejtélyes manhattani haláleset
00:49:45 - Lynch-sorozat: Straight Story
01:14:05 - Ajánljuk még: BIFF - Budapest International Film Festival

Október 25. és november 2. között másodszorra is megrendezik a Budapest International Film Festival-t. A fesztivál idén közel 40 filmet, és több mint 50 vetítést kínál, öt szekcióba gyűjtve ismerhetik meg a nézők az idei nemzetközi filmes termés legjavát. A jegyek gyorsan fogynak, a Park Chan-wook rendezte Nincs más választás második vetítésére és Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének vetítésére már megteltek a helykek.

A szervezők nemcsak a Corvin mozit, hanem a város különböző tereit is meg akarják tölteni filmekkel. A Cinespace program célja kiszabadítani a mozit a vászonról, és beköltöztetni a városba. Így került idén a Marion Cotillard főszereplésével készült The Ice Tower a legendás Korda Stúdió díszletei közé egy exkluzív stúdiótúrával egybekötve, Taiwan Oscar-nevezése, az A Useful Ghost a Szépilona kocsiszínbe, a Rotterdami Filmfesztivál fődíjas dokumentumfilmje, a Fiume o morte! pedig a város szívébe, a Budapest Városháza dísztermébe.

Az Árva rendezőjével apakeresésről, Netflix-tripről és a hollywoodi rendszer idiotizmusáról is beszélgettünk.

Mikor a Saul fia mozikba került, már tudtad, hogy a Napszállta lesz a következő filmed. Hogy élted meg, hogy utána hét évig nem rendeztél?

Nehezen, de közben lelkileg és szakmailag is felkészültem a folytatásra. Már 2018-19-ben az Árva felé tapogatóztam, de aztán jött a Covid, és nem tudtunk 2021-ben elindulni a filmmel, mert nem jött össze a finanszírozás. Közben több angol-amerikai filmtervem is meghiúsult. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten elveszíteném a kontrollt, ha Hollywoodban forgatnék filmet. Tudtam erről, de más volt a saját bőrömön megtapasztalni. Az amerikai filmiparban rosszabb a helyzet, mint korábban bármikor – már-már reménytelen.

Miben kellett lelkileg és szakmailag felkészülnöd a folytatásra?

Magam mögött kellett hagyni a Saul fia sikertörténetét és átváltani egy hétköznapibb életre. Kiköltöztünk Londonba, és ott éltünk hat évig, ami jót tett nekem. Megtapasztaltam, milyen az, amikor az ember teljesen kívülálló. Nem mintha egotripen lettem volna, de egy kvázi példátlan elsőfilmes sikertörténet után nagyon nehéz volt elválasztani a fontosat és a kevésbé fontosat, a zenét és a zajt. Minden héten ott lenni három fesztiválon, megállás nélkül díjakat kapni, interjúkat adni – több százat, három nyelven –, közönségtalálkozókra járni, az emberek szemébe nézni és látni azt a rengeteg érzelmet… Ez olyan állapotba visz, ami nem teljesen normális, és ilyenkor meg kell találni a belső egyensúlyt.