Filmvilág blog

Filmkritikus Workshop a Verzión

2024. július 05. - Baski Sándor

verzio_filmkritikus_workshop.jpg

A 21. Verzió Filmfesztivál keretében november 5-9. között tartják a 3. Filmkritikus Workshopot. Jelentkezési határidő: augusztus 1. 

Kezdő és a pályájuk elején járó filmkritikusok, újságírók, filmtudományi vagy művészeti tanulmányokat folytató hallgatók jelentkezését várják a szervezők. 

A workshop keretében lehetősége lesz a résztvevőknek arra, hogy egy intenzív írástréningen fejlesszék írói és szerkesztői készségeiket, és kislétszámú csoportban, inspiráló közegben dolgozva visszajelzéseket kapjanak társaiktól és a workshop oktatóitól; valamint öt napon keresztül elmerülhetnek egy nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál világában, filmkészítőkkel és filmes szakemberekkel találkozhatnak. 

Tovább

Wim Wenders lesz a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége

wim_wenders_bkfm.jpg

A kortárs európai film meghatározó alakja, Wim Wenders lesz a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége szeptemberben. 12 világhírű alkotása lesz látható nagyvásznon felújítva, köztük a PÁRIZS, TEXAS és a BERLIN FELETT AZ ÉG. A rendező Budapesten veszi át a FIAF 2024-es díját a filmmegőrzés jelentőségének népszerűsítéséért. 

A Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) 2001 óta évente díjazza azokat a kiváló filmes személyiségeket, akik elkötelezettek a világ filmörökségének megmentése iránt, támogatják és népszerűsítik a filmarchívumok értékmentő tevékenységét. A FIAF-díj korábbi kitüntetettjei közé tartozik többek között Martin Scorsese, Ingmar Bergman, Peter Bogdanovich, Liv Ullmann, Agnès Varda, Christopher Nolan, Jean-Luc Godard, Tilda Swinton vagy Guillermo del Toro. 

A budapesti díjátadó gálát a Film Maraton keretében tartják szeptemberben az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében.

Tovább

Itt a júliusi Filmvilág!

fv202407.jpgMAGYAR PANTHEON
Gelencsér Gábor
: Film és Világ (Schubert Gusztáv 1955-2024)
Szekfü András: Makai, az én vagyok (Életút-interjú András Ferenccel – 2. rész)

MAGYAR MŰHELY
Gazdag Gyula hat, moziban bemutatott egész estés játékfilmje a dokumentumfilmekhez hasonlóan az 1968 utáni korszak, a hosszúra nyúlt pangás két évtizedének története – közelebbről és a fikciós forma nyújtotta direktebb értelmezés jegyében, „magyar krónikája” az elveszett illúzió következményét megfogalmazó filmek sora.

Gelencsér Gábor: Elveszett illúzió (Gazdag Gyula filmjei – 2. rész)


Gerencsér Péter: Dekonstruált emlékezet (Nagy Anikó Mária – Lukácsy György: 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója)
Vajda Judit: Budapesttől Madridig, egyhuzamban (Mándi Ferenc: 2550)

COPPOLA
A valódi guruként serénykedő Francis Ford Coppola és dübörgő szívű cimborái nem csupán jó filmeket akartak, hanem újfajta filmgyártást, minimum rendszert a rendszeren belül, de ha lehet, annál legalább két szerény lépéssel azért többet is: független, ténylegesen szabad, kreatív, az újat és a merészet ösztönző gyártási formát.

Tovább

Itt vannak az első képsorok Lakos Nóra új családi filmjéből

ve_letlenu_lfilm_print_42_kova_cs_tama_s.jpg

2025 januárjában érkezik a hazai mozikba a Véletlenül írtam egy könyvet, Lakos Nóra (Hab) második nagyjátékfilmje, amely egy kissé különc család életébe vezeti be a nézőt a holland Annet Huizing tizenkét országban, köztük idehaza is megjelent könyvének (Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?) adaptációjaként.

Nina (Demeter Villő) legfőbb vágya, hogy író legyen – kreativitását animációsfilm-rendező apjától (Mátray László) örökölte. Mindennapjait kétbalkezes bűvész öccse (Hárs Bonca) kavarja fel, s mivel az anyukája (Lovas Rozi) korán meghalt, női mintaként kissé merev nagynénje (Tenki Réka) szolgál a családban. Amikor apja életébe új szerelem (Rujder Vivien) érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő (Zsurzs Kati) iránymutatásait követve az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését, és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem (Kövécs Barnabás) felé.

Tovább

#155 - Furiosa, Hit Man, New York bandái, Levél egy ismeretlen asszonytól

new_york_bandai.jpg

Új adásunkban megemlékezünk a Filmvilág pár hete elhunyt főszerkesztőjéről, Schubert Gusztávról. Foglalkozunk utána a Mad Max - A harag útja előzményfilmjével (Furiosa), a Netflix egyik legjobb idei premierjével (A bérgyilkos, aki nem is volt), egy klasszikus, 1948-as Max Ophüls-filmmel (Levél egy ismeretlen asszonytól), és folytatjuk a Scorsese-sorozatunkat is a New York bandáival.

Menetrend:

Tovább

Film készül a taxis hiénákról

hienak.jpg

A diák-Oscar-jelölt Földiek alkotója, Freund Ádám szeptemberben kezdi forgatni első egész estés játékfilmjét.

A Hiénák című játékfilm sok humorral átszőtt filmdráma, mely a köznyelvben csak hiénákként ismert budapesti taxisok között játszódik. A több egymásba fűzött szálon futó történet hősei egyszerű, hétköznapi kisemberek. Egyszerre szeretetreméltóak és önzők, akik utasaik legpofátlanabb átverésétől sem riadnak vissza. Ám amikor egyikőjük váratlanul lesérül, és a kényszerhelyzet miatt a félénk, áldozatkész felesége lesz kénytelen a taxiba ülni, a közösség élete felbolydul. 

„A történet több szemszögből játszik el a gondolattal, hogy mi történik, ha a mindennapi rutinunk részévé válnak az apró csalások és hazugságok, és barátságokba, házasságokba, párkapcsolatokba szivárognak be. A hazugság többféle árnyalatával foglalkozik: csalással és megcsalással, árulással, valamint önigazolással / önbecsapással – mindezt egy lendületesebb történetben, kemény, fekete humorral. Szerettem volna egy olyan történetet első filmnek, amelyben komplex, bonyolult figurák kifejezetten nagy íveket járnak be. Sűrű dialógusú, színész- és karakterközpontú film lesz, nagyon nagy hangsúlyt fektetve a színészi játékra” – mondta el Freund Ádám. 

Tovább

Ruben Östlund-retrospektív a Cirkóban

ruben_ostlund.jpg

 

Az Östlund-retrospektívet két hétvégén, június 21. és 23., illetve június 28. és 30. között rendezik meg a Cirkóban. A kétszeres arany pálmás, Oscar-jelölt svéd rendező világhírű, fesztiváldíjas alkotásai (Lavina, A négyzet, A szomorúság háromszöge) mellett korai filmjei (Gitarrmongot, Akaratlanul, Play – Gyerekjáték?) is műsorra kerülnek, sőt egy rövidfilmes válogatás is látható lesz a moziban.

RÖVIDFILMEK

Nattbad
rövidfilm, 4 perc, 2006 

Egy droghasználat ellen szóló svéd kampányhoz készült alkotás, amelyben néhány fiatal a tengerparton együtt tölti az estét.

Free Radicals 1-2
rövidfilmek, 32/30 perc, 1997/1998

Extrém síelőket bemutató filmek Európa legszebb síterepein készült felvételekből, heavy-metal zenei aláfestéssel.   

Tovább
süti beállítások módosítása