
A gyertyák csonkig égnek Budapesten forog Fiennes és Viggo Mortensen főszereplésével.
A Serendipity Point Films és a HGO Films bejelentette, hogy Budapesten megkezdődött A gyertyák csonkig égnek forgatása az Oscar-díjas Szabó István (Mephisto) rendezésében. A főszerepekben a háromszoros Oscar-jelölt Ralph Fiennes és a szintén háromszoros jelölt Viggo Mortensen látható. A forgatókönyvet az Oscar-díjas Christopher Hampton (Az apa, 2020) írta Márai Sándor azonos című, világszerte nagy sikert aratott regénye alapján. A stábhoz csatlakozott az Oscar-jelölt Charlotte Rampling (Dűne, 2021), valamint Katherine Langford (Tőrbe ejtve, 2019), Louis Hofmann (A fény, amit nem látunk, 2023), Gijs Blom, Evelyne Brochu és Jonah Russell is. A producerek Robert Lantos (A napfény íze, 1999) és Krskó Tibor (Hunyadi, 2024).
A gyertyák csonkig égnek két egykor elválaszthatatlan barát, Henrik és Konrád története, akik évtizedekkel Konrád rejtélyes eltűnése után találkoznak újra. Egyetlen este alatt feltárul a titok, amely szétválasztotta őket, és fény derül a kettejük közt álló nő kilétére is.
Hampton eredetileg színdarabként adaptálta a regényt, majd a sikeres londoni West End-széria után küldte el a forgatókönyvet Szabónak egyetlen üzenettel: „Reménykedve”.



A Hunnia moziba (ma egy kocsma/bár a kiskörúton) mentem megnézni 2003-ban Brian De Palma Femme Fatale című játékfilmjét. Amikor jegyet vettem a 20 órás időpontra, a pénztáros jelezte, hogy késéssel fog kezdődni, mert még javában tart az előző vetítés. Mivel kicsivel nyolc előtt érkeztem, már sokan várakoztak a terem előtt. Ha jól emlékszem, egy vetítőtermes mozi és kávézó volt a Hunnia, kis előtérrel. Klasszikus, utcáról a vetítőterembe felépítésű mozi volt. Lehetett már vagy fél kilenc is, mikor kinyílt a terem ajtaja, és elkezdtek kijönni az emberek a korábbi vetítésről. Valaki a tömegből megjegyezte, hogy van valami gond a vetítéssel – elégedetlenség volt a hangjában. Mindenki elfoglalta a helyét, és nagyon hamar elindult a Femme Fatale nyitójelenete. Lement az első felvonás, és körülbelül 25 perc után kifutott a film, felkapcsolták a fényeket. Mindenki értetlenül nézett körbe, hogy most mi van, és ekkor jöttem rá, hogy ezt a filmet így, tekercsenként fogjuk megnézni, mivel a két vetítőgép helyett csak egy üzemel. Erről elfelejtettek szólni a vetítés előtt, a korábbi film is ezért volt hosszabb. Az újabb felvonások befűzése és indítása legalább nyolc perc volt. Addig várakoztunk, néhányan beszélgetni kezdtek. Ez a film teljes időtartama (1 ó 55p) alatt ötször vagy hatszor ismétlődött, ami nagyban megváltoztatta a film tempóját, és enyhén szólva ellene ment a rendezői elképzelésnek. De mi, nézők elfogadtuk a kialakult körülményeket; mit is tehettünk volna mást?
MAGYAR TELEVÍZIÓ