Filmvilág blog

Elhunyt Elek Judit

2025. október 01. - filmvilág

judit_elek_lucinda_douglas-menzies_danielfilm_studio.jpg

Hosszas betegség után, 87 éves korában elhunyt Elek Judit, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező.

Túlélte a Budapesti gettót, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, ahol Máriássy Félix osztályába járt Szabó Istvánnal és Huszárik Zoltánnal. A főiskolán írta meg az Árvácska forgatókönyvét, amelyben gyermekkori élményeit dolgozta fel. Mivel csak dramaturg diplomát kaphatott volna, híradózni kezdett, és alapító tagja lett a Balázs Béla Stúdiónak.

1962-ben első dokumentumfilmje, a Meddig él az ember versenybe került a Cannes-i Filmfesztiválon, majd 1969-ben a Sziget a szárazföldön című játékfilmje is nagy sikert aratott a Kritikusok Hetén. Bár hazai kritika elutasítóan fogadta dokumentarista stílusát, a külföldi elismerés nem maradt el. A 70-es években bányász közösségekről készült dokumentumfilmjei tananyaggá váltak világszerte, de itthon a hatalom betiltotta a bemutatójukat, mert a filmekben nyíltan ábrázolt társadalmi valóság nyomasztó volt.

Tovább

Itt az októberi Filmvilág!

fv1001.jpgVALÓSÁG ÉS FIKCIÓ
A forradalom leverését követően a frissen berendezkedő Kádár-kormány gyors léptekben megteremtette a maga verzióját az 1956-os eseményekről, amely aztán évtizedekre kikezdhetetlen tabuként uralta a társadalmi emlékezetet. Az igaz történeten alapuló Árva jócskán elszakadt a múlthamisító propagandafilmektől, az egyszemélyes dokumentumfilmekben viszont alany, tárgy és alkotó egybeolvadásával a magánvalóságból teremtenek fikciót.

Gyenge Zsolt: Mindenki árva (Nemes Jeles László: Árva)
Soós Tamás Dénes: „Nehéz volt elválasztani a zenét és a zajt” (Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval)

Murai András: Múlthamisítás (Az első filmek ’56-ról)
Simonyi Balázs: A megforduló kamera (Egyszemélyes dokumentumfilmek)

KOSZTÜMÖS NŐK
Kiss Dalma
: Visszatérés Austen balzsamos világába (Jane Austen-adaptációk)
Pazár Sarolta: A jövő megelevenedése (Cédric Klapisch: Rokonidők)
Kovács Bálint: Nem öregedett (Sally Potter: Orlando)
Vajda Judit: Válás a legfelső körökben (Simon Curtis: Downton Abbey – A nagy finálé)

Tovább

#184 - Robert Redford és A jelölt, Bróker Marcsi, Fesztiválszemlézés

redford2.jpg

Új adásunkban megemlékezünk a pár hete elhunyt Robert Redford karrierjéről és életéről, külön kitérve az 1972-es A jelölt című filmjére. Előtte személyes élménybeszámoló a velencei és a torontói filmfesztiválról (a megemlített filmek listája a poszt végén olvasható), utána pedig az RTL+ minisorozatát, a Bróker Marcsit beszéljük ki. 

Közreműködők: Varga Dénes, Huber Zoltán, Orosdy Dániel, Baski Sándor

Szóba kerül többek közt, hogy

  • hogyan lehet világsztárokkal összefutni Torontóban,
  • mik a sorbanállás előnyei,
  • hogyan lehet a Robert Redford-jelenséget elmesélni annak, aki soha nem hallott Robert Redfordról,
  • aktuális-e még ma is A jelölt,
  • mennyire lehet elrugaszkodni a valóságtól egy valós eseményeken alapuló sorozatban,
  • és hogy jön Kaszás Erzsi a képbe?


Menetrend:


00:00:00 - Beszámoló a Torontói és a Velencei Filmfesztiválról
01:10:45 - Robert Redfordról
01:22:00 - A jelölt Redforddal
01:59:00 - Kedvenc Redford-filmjeink még
02:04:10 - Sorozat: Bróker Marcsi

Tovább

29 új filmmel jön a Koreai Filmfesztivál

pretty_crazy.jpg

Október 10. és 17. között a Corvin moziban rendezik meg a 18. Koreai Filmfesztivált, ahol összesen 29 dél-koreai filmet láthat a közönség.

2025-ben is tematikus szekciók segítik az eligazodást a filmkínálatban, amit egy nyitó- és zárófilm is gazdagít, sőt egy Bónusz blokkot is betettek idén a szervezők. A program egyik pillére Korea nemzeti felszabadulásának 80. évfordulója: ennek tiszteletére olyan filmek is vászonra kerülnek, amelyek a történelmi emlékezést állítják középpontba. A vetítések mellett idén is exkluzív kísérőprogramok várják az érdeklődőket, így az érdeklődők találkozhatnak három alkotás filmrendezőjével, részt vehetnek közönségszavazáson és akár egy mesterkurzuson is a szakemberekkel. A Koreai Kulturális Központ, a Csondzsui Nemzetközi Filmfesztivál és a Koreai Nemzeti Filmarchívum 29 olyan alkotást mutat be egy hét alatt, amit először vetítenek hazánkban.

A fesztivál egy díjnyertes filmmel indul. A Harbin (2024) című történelmi dráma a függetlenségi mozgalom, a „koreai tavasz” aktivistája, An Dzsunggun történetét meséli el, főszerepben – a magyar nézők által is jól ismert – Hjon Binnel. Majd egy blockbusterrel búcsúznak majd az idei résztvevőktől, ugyanis a 14. Koreai Filmfesztiválon bemutatott Szupertitkos ügynök folytatását vetítik. A második rész igazi kasszasiker volt Koreában, a harmadik legtöbb bevételt hozó film az ottani mozikban. 

Tovább

Teljes a 14. Szemrevaló Filmfesztivál programja

miroirs_no3.jpg

Idén október 9-19. között rendezik meg a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös eseményét a budapesti Művész moziban. 10 filmet mutatnak be a német nyelvterület legfrissebb alkotásaiból, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal.  A filmek mindegyikében a családi dinamikák vannak fókuszban, hol drámai, hol vígjátéki felhanggal.

Október 9-én 19 órakor a Marielle mindent tud című német fim nyitja a 14. SZEMREVALÓ│SEHENSWERT FILMFESZTIVÁLt, kivételesen a Puskin moziban. Te mit tennél, ha rájönnél, hogy a lányod telepatikus képességekkel rendelkezik, és szűrő nélkül mindent lát és hall, amit csak csinálsz? Az idei Berlinalén Guild Film Prize különdíjjal elismert alkotás a The Hollywood Reporter szerint olyan, „mint egy Yorgos Lanthimos film, amelyet M. Night Shyamalannal közösen rendezett”.

Tovább

Szlovénia Oscar-nevezettjével jön a Szlovén Filmnapok

van_valami_a_levegoben.jpg

Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Berlinalen FIPRESCI-díjat nyert Van valami a levegőben című alkotás nyitja október 2-án 20 órakor az immár kilencedik Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban.

A 16 éves, introvertált Lucia egy lánykórusban összebarátkozik a népszerű Ana-Mariával. E barátságot próbára teszi, és veszélybe sodorja a kóruson belüli harmóniát, hogy Lucia érdeklődését felkelti valaki. A lány elkezdi felfedezni a szexualitását, megkérdőjelezve korábbi értékrendjét.

„A filmhez akkor jött az ihlet, amikor először hallottam egy szlovén leánykórus énekét. A női erejük felébredésének küszöbén álló lányok hangjának kifejező ereje olyan mélyen megérintett, hogy vissza kellett fojtanom érzelmeimet, különben a koncert közepén sírva fakadtam volna. Először a női hangot kezdtem kutatni, amelyet a történelem során (túl) gyakran elhallgattattak. Ez elvezetett a testhez, a szexualitáshoz és a bűntudathoz fűződő kusza viszonyhoz” – nyilatkozta a film rendezője, Urška Djukić, akinek legutóbbi rövidfilmje, a Nagymami szexuális élete több mint 50 díjat nyert, köztük az Európai Filmakadémia legjobb rövidfilmnek járó díját 2022-ben és a legjobb animációs rövidfilmnek járó Cesar-díjat 2023-ban.

Tovább

Online is lehet filmmaratonozni

liliomfi.jpg

25 felújított magyar klasszikus film látható a FILMIO-n szeptember 30-ig ingyen. A válogatás az idei és a korábbi Budapesti Klasszikus Film Maratonon vetített alkotásokból áll. Olyan klasszikusok szerepelnek benne, mint Makk Károly 1954-ben készült megunhatatlan vígjátéka, a Liliomfi Darvas Ivánnal a főszerepben. A Halálos tavasz, amely Karády Katalin első mozifilmje volt. Szerepel még a válogatásban az 1942-ben bemutatott fergeteges vígjáték, az Egy bolond százat csinál és egy igazi kuriózum is van a kínálatban, az 1929-es Rabmadár, ami a hazai némafilmkorszak egyik utolsó alkotása.

Ízelítő a kínálatból:

Liliomfi (1954)
1830. A kisvárosba vándorszínészek érkeznek. A társulat fiatal hősszerelmese, Liliomfi és a szép Mariska egymásba szeretnek, de mindkettőjükre előre elrendezett házasság vár. Mulatságos hadakozásuk során színészi képességeiket vetik be, hogy megleckéztessék az útjukba állókat. Makk Károly vidám, életörömöt sugárzó bemutatkozó nagyjátékfilmjével radikálisan kilépett a szocialista realista korszakból, hátrahagyva a termelési filmek bornírt ideologikus hangvételét.

Mese a 12 találatról (1956)
Makk Károly könnyed, önironikus, mégis erős társadalomkritikát megfogalmazó filmje „egy bűnös városról szól, ahol mindenki totózott”. Főszereplői: a fiatal tanár, aki házasságához igyekszik megteremteni az alapokat, az öreg pincér, akinek elege van a zsarnok üzletvezetőből, az orvosházaspár, aki beázott lakásának felújítására vár és a kenyereslány, aki gazdag húga szolgálatából szabadulna. Közösen, nagy reményekkel töltenek ki egy totószelvényt, de a valóság közbeszól. És a narrátor is!

Tovább
süti beállítások módosítása