Filmvilág blog

A Mellékhatásé az év legjobb magyar előzetese

2021. szeptember 24. - filmvilág

mellekhatas.jpg

Egy Arany, két Ezüst és egy Neon Blende-díjat adott át a szakmai zsűri csütörtökön este a Budapest Rooftop Cinemában.

Szeptember 23-án egy szakmai programot követően osztották ki a legjobb magyar filmelőzeteseknek járó Arany Blende díjakat. A Mellékhatás című RTL Klubos sorozat trailere lett a zsűri szerint a legjobb, az Éden és a Pesti balhé trailerei kapták az Ezüst Blendéket.

A Pesti balhé előzetese kapta a Zenebank.hu különdíját is a legjobb zene és sound designért. A Neon Blende egy új kategória, ami annak a trailernek jár, amelyiknek minden zsűritag díjat szeretne adni, valamiért mégsem passzol a hagyományos trailerek közé. Ezt a díjat idén a Defekt című rövidfilm teasere kapta.

A díjkiosztó előtt szakmai programokat tartottak a szervezők „Így készül a filmelőzetes” címmel, ahol többek közt kerekasztal-beszélgetés formájában trailerkészítők és rendezők meséltek arról, hogyan alakul ki egy-egy trailer végső formája, és sosem látott verziókat is mutattak a közönségnek.

„Azért hoztuk létre az Arany Blendét, hogy gondolkodjunk a magyar filmelőzetesekről, adatbázis épüljön belőlük, és minden évben ki is emeljük a legjobbakat” – fogalmazott Köllő Killa az esemény bevezetőjében.

Az Arany Blende 2021 öttagú szakma zsűri tagjai voltak: Madarász Isti filmrendező, Vajda Erzsébet a UIP Duna Film ügyvezető igazgatója, Szekeres László az AMC kreatívvezetője, Tóth Andrea forgatókönyvíró, a Kastner Budapest reklámügynökség kreatívigazgatója és Hargittai László Balázs Béla-díjas vágó, a HSE elnöke.

„Nagyon nagy élmény volt, hogy egy komplett estét végig beszélgettünk trailerekről, és az volt a tapasztalatom, hogy az utóbbi tíz évben sikerült a filmes szakmának felnőnie ahhoz, hogy komolyan vegye a trailer műfaját” – fogalmazott Hargittai László zsűritag.

Minden díjazott általános zenei, illetve prémium licenszcsomagban részesült a Zenebank.hu-tól, amit egy éven belül használhat fel a következő traileréhez. A fődíjas trailer készítője a HSE-től a Media Networks támogatásával kapott egy Da Vinci Resolve Studio licenszet egy hozzá tartozó speed editor controllerrel.

A díjazott előzetesek és alkotóik:

Arany Blende 2021, a Zsűri Fődíja

MELLÉKHATÁS

Trailer/promo producer/vágó: Bedő Barna / RTL PROMO
Kreatívvezető: Polyák György Tibor
Sound designer: Lőrincz Tamás
Grafika: Szabó Miklós

Arany Blende 2021, a Zsűri Ezüst Blende díja

A Zenebank.hu különdíja a legjobb zene és sound design-nak

PESTI BALHÉ

Trailer producer/vágó: Duszka Péter Gábor
Kreatívvezető: Bartók Anna
Sound designer: Madácsi Imre
Grafika: Frank Rizzo

Arany Blende 2021, a Zsűri Ezüst Blende díja

ÉDEN

Trailer producer/vágó: Bedő Barna
Sound designer: Lőrincz Tamás
További alkotó: Prukner Pál

Neon Blende a legjobb rövidfilm trailernek:

DEFEKT

Trailer producer/vágó: Gál Sándor
Sound designer: Nagy Gergely
Zeneszerző: Elekes Gergő

 

A versenybe került előzetesek közül nyáron az Arany Blende honlapján a közönség is megszavazhatta a neki legjobban tetszőt.

Közönségdíj:

KÉT KERÉKEN SZÁSZFÖLDÖN

Trailer producer/vágó: Mészáros Tamás Márton

Kreatívvezető: Ferkó Zoltán

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3916699496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása