Idén második alkalommal indul el az Arany Blende, amely a legjobb magyar filmelőzetest keresi. A tavalyi évhez hasonlóan most is rövidfilm-, kisjátékfilm-trailert, egészestés vagy tévéfilm-trailert lehet nevezni. Az idei újdonság, hogy magyar televíziós sorozat előzetese is nevezhető.
A nevezés feltétele mindössze az, hogy az adott magyar filmet vagy sorozatot 2020. január 1. és december 31. között mutatták be nyilvánosan. A film lehet bármilyen műfajú, hosszúságú, nevezni a hivatalos előzetest kell, mert a szervezők arra kíváncsiak, ki hogyan próbálta elérni a megcélzott nézőit tavaly.
A nevezés határideje: 2021. június 1.
Az Arany Blende egy díj a legjobb magyar előzeteseknek, és egy épülő adatbázis, ahol évről évre nyomon követhetjük az aktuális magyar trailer-trendeket. Bár a koronavírus-járvány miatt úgy tűnhet, szinte nem is volt filmbemutató 2020-ban, még mozipremierből is meglepően sok akadt. Amíg a nagyobb költségvetésű filmek jó részének elhalasztották a premierjét, addig dokumentumfilmek és tévéfilmek bekerültek a nyári filmkínálatba, de online bemutatott filmből is több volt.
A versenybe került előzetesek közül nyáron az Arany Blende honlapján szavazhatja meg a közönség a neki legjobban tetszőt: azé a közönségdíj, aki a legtöbb szavazatot kapja. A fődíjról a szakmai zsűri dönt, aki több szempont szerint értékeli majd az alkotásokat.
2020-ban 42 film 48 trailere vett részt az Arany Blende versenyében, és öt díjazott előzetes került ki győztesként. A fődíjat Bedő Barna A létezés eufóriája című dokumentumfilm előzeteséért érdemelte ki, az Ezüst Blendét Duszka Péter Gábor a Drakulics elvtárs traileréért, a Bronz Blendét pedig a Déva előzetese kapta. A különdíjat a Foglyok című film előzetese, a közönségdíjat pedig az Apró mesék hosszabb előzetese vitte el.