Filmvilág blog

Két magyar is versenyben a berlini Arany Medvéért

2021. február 11. - filmvilág

termeszetesfeny_foto_dobostamas.jpg

Nagy Dénes első mozifilmje, a Természetes fény és Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című alkotása is meghívást kapott a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nagy presztízsű versenyprogramjába. A 71 éves fesztivál történetében most először lesz két magyar alkotás világpremierje a versenyben. A koronavírus-világjárvány miatt idén február helyett júniusban tartják meg a világ egyik legnagyobb presztízsű A-kategóriás filmfesztiválját. 

Legutóbb 2017-ben, a Testről és lélekről szerepelt magyar filmként a világ egyik legrangosabb fesztiváljának számító Berlinale versenyprogramjában. Akkor Enyedi Ildikó rendezése elhozta a legjobb filmnek járó fődíjat, az Arany Medvét. 

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Természetes fény a második világháborúban, a Szovjetunió megszállt vidékein játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti területeken. Semetka István, egy magyar földműves, szakaszvezetőként teljesít szolgálatot az egyik gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára. 

nagydenes2021_foto_dobostamas.jpg„A Természetes fény szereplői se nem hősök, se nem gonoszok. Egyszerű parasztemberek, csakúgy mint a helyi orosz falusiak. Besorozták őket. Honvágyuk van, fáradtak, fáznak, és félnek, de parancsot teljesítenek. A film egy olyan helyzetben mutatja meg ezeket az embereket, amelyben nincsen tiszta képük arról, mi vár rájuk. A főszereplő nincs tisztában ennek a háborúnak a céljával. Állandó bizonytalanság veszi körül, ahol észrevétlenül elmosódik a különbség jó és rossz között. Abban bízik, hogy majd csak valahogy sikerül túljutnia ezen a nehéz időszakon, aztán hazamegy a családjához, és folytatni tudja félbeszakított paraszti életét” – mesélte Nagy Dénes, aki amatőr színészekkel dolgozott, köztük a főszereplőt alakító Szabó Ferenccel, valamint Garbacz Tamással, Bajkó Lászlóval és Franczia Gyulával. 

„Bizonyos értelemben hasonló dolog játszódott le velük, mint azokkal a földművesekkel, akiket a második világháborúban besoroztak, és kivittek a Szovjetunióba harcolni. A film szereplői ugyanúgy egyenruhába öltöztek és fegyvert kaptak a kezükbe, majd több ezer kilométert utaztak egy idegen országba, ahol nem értették a helyi nyelvet, és ahol egy katonai kiképzést követően a film egyes jeleneteiben szembe kerültek a hozzájuk hasonlóan szintén amatőr, de számukra idegen lett és orosz falusiakkal” – nyilatkozta a rendező. 

A forgatás 2019 őszén volt részben Magyarországon és Lettország Oroszországgal határos keleti tájain. 

Nagy Dénes ezúttal is együtt dolgozott állandó alkotótársával, Dobos Tamás operatőrrel (Apaföld, Genezis, Fűzfa), illetve Ágh Márton (Tegnap, Drakulics elvtárs, Szelíd teremtés – A Frankenstein terv) látvány- és jelmeztervezővel, míg történész szakértőként Ungváry Krisztián működött közre.  

jakab_juli_rengeteg_2.jpg

Fliegauf Bence legújabb szerzői filmje, a Rengeteg - Mindenhol látlak - az első részhez hasonlóan - hétköznapi életünk, párkapcsolataink lázálomszerű útvesztőjébe kalauzol, ahol a szereplők életük talán legnagyobb titkát próbálják felfejteni: a másik embert. A film különösen aktuális a karantén, be- és összezártság idején, amikor addig láthatatlan feszültségek, félelmek öltenek testet. A filmben többek között olyan hivatásos színészeket láthatunk, mint Sodró Eliza, Gubik Ági, Jakab Juli és Végh Zsolt, Balla Eszter, de mások mellett feltűnik a zenész Víg Mihály, a közel százéves Lénárt István, Keresztes Felicián, a Dealer főszereplője, továbbá a rendező fia, Fliegauf János is. A Fraktál Film és az M&M Film gyártásában készült alkotás producerei Mesterházy Ernő, Fliegauf Bence és Mécs Monika, a co-producerek Pataki Ági és Kovács Gábor, az operatőrök Gyuricza Mátyás és Nyoszoli Ákos, a vágók Gelencsér Terence Gábor, Kiss Wanda és Kovács Dávid. A film zenéjét Fancsikai Péter, Beke Tamás és Fliegauf Bence szerezte.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5816423530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása