Filmvilág blog

Nézd meg felújítva, színesben az évszázad mérkőzését

2020. november 25. - filmvilág

aranycsapat.jpg

1953. november 25-én a londoni Wembley Stadionban több mint százezer ember várta, hogy pályára lépjen az angolok és a magyarok futballválogatottja. Volt ok az izgalomra, az összecsapást már előzetesen az évszázad meccseként aposztrofálták. Az angolok magabiztosan vonulhattak ki a stadion gyepére, hiszen 90 éve senki sem győzte le őket, aki nem a szigetországból érkezett. A magyar Aranycsapat azonban az ötvenes évek elejének legnagyobb szenzációja volt, a Puskás Ferenc vezette tizenegy előző évben megnyerte az olimpiát is.

Az évszázad meccsét 6:3-ra nyerte a magyar válogatott, akik ezzel a győzelemmel nem csak futballtörténelmet írtak, de évtizedekkel később is egy egész ország tudja, mi is az a „hathárom”, sőt, az Aranycsapatot és legendás csapatkapitányát a világ minden pontján ismerik.

Bár az eredményt mindenki ismeri, magát a meccset már annál kevesebben láthatták. Ennek több oka is van. A mérkőzés napján a magyarok csak a rádió köré tömörülve hallgathatták a közvetítését a legendás sportriporter, Szepesi György kommentárjaival, a meccsről készült felvételeket később tudták csak bemutatni, de azok sem voltak a legjobb minőségűek.

Akkoriban ugyanis a meccseket vagy élőben sugározták, vagy felvették, egyszerre a kettőt nem tudták megoldani, a mérkőzésről fennmaradt felvételek egy része úgy készült, hogy a tévékészülék elé helyeztek egy kamerát, ez vette fel a tévében sugárzott anyagot – egy ilyen felvétel élvezeti értéke pedig erősen konvergál a nullához.

A digitális fejlődés és a technológiai újítások viszont lehetővé tették, hogy a Telekom egy nagyszabású projekt keretében, a BBC raktáraiban porosodó kópiákból összevágja a teljes mérkőzést, a felvételeket pedig digitálisan felújítja, sőt, a gólokat a még jobb élvezhetőség kedvéért utólag meg is színezi.

A projektnek nem csak a technikai oldala volt bonyolult. Ilyen régi filmtekercseket feldolgozni kockáról kockára kell, mindegyiken megszüntetve az idő közben fellépő szemcsésséget és a képzajt is. Volt azonban a munkával kapcsolatban egy másik bonyodalom is: a felvételek jogait a BBC tulajdonolja, a Telekom három hónapra kapta meg az engedélyt, hogy a meccset a videotékában elérhetővé tegye, illetve egyszer vetítheti országos televíziós csatorna.

A Telekom által felújított mérkőzést bárki megnézheti november 25-én 18 órától, a meccs évfordulóján a Super TV2-n.

Az évszázad mérkőzéséről egy riportfilm is készült 1953-ban, amelyet a magyar mozik is vetítettek. Külföldön is kíváncsiak voltak az Aranycsapat történelmi győzelmére, 103 országba sikerült eladni a filmet. Bővebben: itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1616301468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása