Az Európa Filmdíjat nyert Anna Zamecka dokumentumfilmje, a Communion (Az én vérem) is látható lesz a január 23-tól 28-ig tartó Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, a Cinema City Aréna moziban.
Az idei legjobb európai dokumentumfilm a Communion (Az én vérem), és két Oscar-jelölt, I am not your negro (Nem vagyok a rabszolgád), Watani, my Homeland (Hazám, Watani), valamint 7 Európa Filmdíjra jelölt film is szerepel a fesztivál programjában.
A világ közel 30 országából érkező 50 különleges, fesztiváldíjas, Magyarországon először vetített alkotás közül válogathat az emberi sorsok, problémák és a társadalmi kérdések iránt érzékeny néző.
A 2014-ben alapított Budapest International Documentary Festival (Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) a világ legfrissebb nemzetközi sikereket elért, egészestés, kreatív dokumentumfilmjeinek magyarországi versenye és fóruma, és a filmek magyarországi premierje, ahol:
- a fesztiválon minden film valamelyik alkotója, vagy főszereplője részt vesz;
- a világ minden tájáról érkező dokumentumfilmek tematikai, életkori megkötés nélkül versenyeznek és szerepelnek;
- a vetítések után közönségtalálkozók és szervezett beszélgetések, viták keretein belül a nézőknek és a szakmának lehetősége nyílik az alkotókkal, ill. a filmek szereplőivel beszélgetni;
- a versenyszekciók mellett versenyen kívüli szakmai programok, masterclass, közönségtalálkozók, különböző rendezvények várják a dokumentumfilmek kedvelőit.
25 főből álló rangos nemzetközi zsűri, diákzsűri, valamint lelkes nyugdíjas filmrajongókból álló zsűri dönt a pénz és egyéb díjakról.
A fesztivál tiszteletbeli elnöke, Dr. Vekerdy Tamás pszichológus lesz.
További részletes információ a fesztivál hivatalos oldalán és Facebook-oldalán olvasható.