Filmvilág blog

Kamerák fogságában - Pénzes cápa

2016. június 03. - Bilsiczky Balázs

mm1-pisztoly-clooney.jpg

Jodie Fostert, a Taxisofőrben tizennégy évesen kulcsszerepet játszó színésznőt is utolérte a gyerekszereplőként induló, majd a sztárok között rengeteg munkával a csúcsra (vagy annak közelébe) érő aktorok sorsa: nem elégedett meg a kamera lencséjével szembeni pozícióval, hanem a korábban őt instruáló direktorok munkájából összegyűjtött tapasztalatokat felhasználva maga is rendezni kezdett.

A tapasztalat eleinte kevésnek bizonyult. Az 1991-ben induló és húsz év alatt mindössze három, feledhető nagyjátékfilmet forgató alkotót szépen és halkan el is temette a szakma. 2013-ban viszont Foster kapott egy epizódot a Netflix akkor debütáló, a krimit, a drámát és a vígjátékot ötvöző Orange is the New Black című sorozatában, a rá következő évben meg még egyet, sőt a közönségkedvenc Kártyavár második szezonjában is letehette a névjegyét. A kicsiben való újrakezdés jót tett az egykoron Hannibal Lecterrel kekeckedő színésznőnek, aki 2016-ra összehozta azt a nagyjátékfilmet, amely elindíthatja őt a hollywoodi iparos rendezők klubja felé vezető úton.

Az alapvetően thrillerként definiált, ugyanakkor drámai és komikus elemekben sem szűkölködő Pénzes cápa első látásra pontosan annyit ad, amennyit ígér, de egy kicsit továbbgondolva könnyen érezhetjük úgy, hogy rátesz néhány kiskanállal a kötelezőre, tovább lökve a pozitívba hajló mérő mutatóját. Az előzetes egy megszokott túszdrámát sejtet, jól ismert klisékkel és dramaturgiai húzásokkal kipárnázva, ami feltehetőleg semmi újjal nem szolgál majd azon kívül, hogy összehoz két korosodó színészikont, George Clooneyt és Julia Robertset. A híres ember túszul ejtése a szürke senki által, vagy a világ pénzügyi összefüggéseinek a Lehmann testvérek óta jellemző, átláthatatlan és rendre kipukkadó lufiknak ábrázolt rendszere Foster munkájának két legfőbb alappillére, és ha csak az utóbbira gondolunk, máris ott van a közvetlen előkép, az idén a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscarral díjazott Adam McKay mozi, A nagy dobás.

mm2-julia-studio.jpg

Ami mégis figyelemre méltóvá teszi a Pénzes cápát, az furcsa mód pontosan a felhasznált kliséknek a milliméterre vágott, rendkívül alapos egymás mellé helyezése, másrészt az a közeg, ami keretet ad a (nyilván elengedhetetlen) fordulatokban is gazdag sztorinak. A néhány kiló fölösleggel még hitelesebb tévésztárt játszó George Clooney, vagyis Lee Gates egy hetente jelentkező, óriási nézettségű, befektetői TV-show műsorvezető-ikonja, akit a műsor rendezőjeként Patty Fenn (Julia Roberts) instruál, tart egyben, nevettet meg és egzecíroztat, mikor mire van szükség. Ő a mindenre odafigyelő, háttérbe húzódó szolgalélek, mellesleg profi televíziós szakember, míg Gates a fogpasztareklámból kilépő, sármos, lehengerlő stílusú, a műsor sikere érdekében a ripacskodástól sem visszariadó médiabohóc. A film eredeti címével is megegyező, Money Monster című műsorban Gates részvényekről, kötvényekről, várható profitról és várható bukásról beszél esztrádműsorhoz illő stílusban, a hatásvadászat csimborasszóját jelentő díszletek és effektek kavalkádja közt. Egy ország issza minden szavát, van, aki meggazdagszik egy-egy tippjétől és van, aki elveszti mindenét.

Utóbbi merítésből tűnik fel a színen az új gazdasági világrend egyértelmű vesztese, Kyle (Jack O’Connell), akit olyannyira megvisel az összes megtakarításának pillanatok alatti elúszása, hogy teljes kétségbeesésében úgy dönt: valahogy bejut az élő adást sugárzó stúdióba és túszul ejti a számára (is) rossz tippet adó showmestert. Ezzel pillanatok alatt háromszöggé módosul a Gatest és Fennt összekötő korábbi egyenes, hiszen a rendező a színfalak mögött mindent megtesz, hogy úrrá legyen a krízishelyzeten. Kyle követeli, hogy adásba kerülhessen, ahol haragtól fűtve mantrázza végig a megkeseredett kisember demagóg mondókáját a mindenkit kihasználó gazdagokról és az esélytelen szegényekről. A történet előrehaladtával, ahogy egyre több részlet derül ki a túszejtő életéről, Gates lassacskán mégis átértékel magában egy rakás tényezőt, a műsort hajtó motor alkatrészeit, majd megtörténik a fordulat: a túsztartóból sajnálnivaló figura, míg a túszból az igazság nyomába eredő túsztartó lesz.

A forgatókönyv bakijait feledtetve Foster ügyesen bánik a feszültséggel, megfelelő ritmusban adagolva az izzasztó pillanatokat. E mellett a dialógokban és a szituációkban rejlő poénokat is jól helyezi el, aminek köszönhetően úgy szórakozhatunk a komikus jeleneteken, hogy közben nem esünk ki az alapszituációból adódó izgatott várakozás állapotából. Clooney és a tavalyi Titanicon vetített, ’71 című brit drámából ismerős O’Connell párosa tulajdonképpen zökkenőktől mentesen működik, Julia Roberts drámai jelenléte viszont helyenként jóval több a kelleténél, amit a tapasztalt színésznő nemhogy nem csökkent, de rá is erősít. A Pénzes cápa összességében mégis jól működik, a rendező bizonyítja kitűnő ritmusérzékét, a vágás és a kameramunka teljesen korrekt, és a százperces játékidő is éppen elegendő ahhoz, hogy végig pörgésben maradhasson a film és ne engedje elkalandozni a nézőt. Jodie Foster tehát a korábbi, sikertelen próbálkozások után sem adja fel, és bebizonyítja, hogy színésznőként tényleg tanult ezt-azt a korábban őt filmező alkotóktól.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr348773912

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pénzes cápa 2016.06.03. 21:42:37

Jodie Foster negyedik nagyjátékfilm rendezése üdítően hat a mostanában mozikba kerülő képregény és fantasy filmek tengerében. Ráadásul minden megtalálható benne, ami egy jó filmhez kell. Lee Gates (George Clooney) egy gazdasági műsor vezetője. Az ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása