Filmvilág blog

A kaméleon tragédiája - Thomas Vinterberg

2016. április 28. - filmvilág

A Születésnap rendezőjéről nem mondható el, hogy mindig ugyanazt a filmet forgatja, ugyanakkor az sem, hogy sokat tesz szerzői imázsának egyénítéséért.

vinterberg.jpgAz ezredforduló környékén indult dán forgatókönyvírók és rendezők megmutatták, hogy egy kis nemzet is képes úgy hasznosítani a Hollywoodtól ellesett fogásokat, hogy felismerhető arculatot alakítson ki a globalizálódó filmkultúrában. A társaság talán legfurcsább tagja Thomas Vinterberg, akinek neve összeforrt a Születésnap Dogma-klasszikusával, és már hetedik nagyjátékfilmjénél tart: az 1969-es születésű rendező munkássága egyes halvány kapcsolódási pontok ellenére feltűnően széttartó, az ő esetében tehát oda a kényelem, amit az igazán karakteres szerzők portréjának megrajzolása nyújt. Szemben a dán mozi kanonizált alkotóival (mint Jensen, Refn, Trier és Bier), Vinterberg inkább azokkal a kevesebbet emlegetett rendezőkkel (mint Lone Scherfig, Annette K. Olesen és Pernille Fischer Christensen) rokonítható valamelyest, akiknél itt-ott beazonosíthatunk bizonyos szerzői megoldásokat, ám náluk egyelőre nem tartja össze az életművet egy markáns alkotói személyiség vagy gondolkodásmód. Tévedés lenne azt állítani, hogy Vinterberg színtelen-szagtalan kommerszfilmeket forgat, munkássága ugyanakkor nem kínál tálcán az értelmezőnek állandó motívumokat, stilizációs megoldásokat vagy hőstípust. Így a Születésnap árnyékától szabadulni képtelen rendező valahol félúton reked a mozi iparosai és szerzői között.

Villámrajt
Vinterberg a nemzet legnagyobb ászait kinevelő Dán Filmiskola legfiatalabban felvett tagjaként díjakkal honorált kisfilmekkel alapozta meg rendezői karrierjét. Már a Last Round (Sidste omgang, 1993) főiskolai vizsgafilmje jelzi, hogy alkotója nem zárkózik el a komor témaválasztástól, és szaktudásának hála sikerül elkerülnie a sztoriban leselkedő csapdát. A fél órás produkció egy rákos pincérről mesél (a férfit Thomas Bo Larsen, a rendező állandó színésze alakítja), aki egy utolsó repülőútra készül, de előtte még szeretné jól érezni magát egy napig a barátaival. A formailag teljesen szokványos munka igazán azért méltó említésre, mert Vinterberg a kényes témát képes úgy feldolgozni, hogy érzelgős rövidfilm helyett csendesen életigenlő művet tesz le az asztalra. Valamelyest hasonló eset a The Boy Who Walked Backwards (Drengen der gik baglæns, 1994) kisfilmje is, amelyben a rendező egy olyan kisfiút mutat be, aki számára a testvére elvesztésével majdnem véget ér a világ. Vinterberg ezúttal is a finom hangnemkeverésre szavaz, és sikeresen közelebb hozza a nézőhöz főhőse képzeletvilágát (nagyrészt a narrációnak köszönhetően, amit nem először használ karrierje során), aminél jobbára tartózkodik a formai játéktól.

szuletesnap.jpg

Viszonylag ritkán emlegetett tény, hogy a Születésnap (Festen, 1998) nem a rendező első nagyjátékfilmje, előtte ugyanis már forgatott egyet, a The Biggest Heroes (De største helte, 1996) ráadásul Vinterbergnél szinte egyedülálló módon bűnügyi mozi (a Dogma-atyákkal közösen készített D-Day [D-Dag, 2000] általa jegyzett szegmensében szintén bűnügyi sztorit ad át). A cím egy pitiáner bankrablóduóra utal, akik menekülni kénytelenek, miután egyiküket hirtelen felbukkant lánya miatt kiszúrják a zsaruk. Az alapszituáció kissé komikus, road movie-ként is nézhető mozit ígér, amiben a thriller-töltetet erősíti a gonosz nevelőapa antagonista-figurája, és a rendező be is éri ezzel a szerény koncepcióval. Sem a tartalom, sem a forma szintjén nem mutat fel igazán figyelemre méltó megoldásokat, és a film inkább csak az életműben többször felbukkanó apa-gyerek kapcsolat motívuma okán köthető a többi munkájához.

Nem kérdés, hogy a Születésnap Vinterberg munkásságának origóját jelöli (a Temetés című 2010-es színdarabbal folytatást is készített hozzá), ráadásul történeti pozíciója okán tágabb értelemben is jelentős produkcióként tekinthetünk rá. Egyrészt ez az első Dogma-mozi, másrészt megalapozta a dán film számára később annyira fontossá váló családtematikát is. A felsőosztálybeli összejövetelen játszódó melodráma a látszólagos rend felbomlását fogalmazza meg: amikor a nagy közös ebéd során fény derül a fenyegető apafigura vérfertőző szexuális zaklatására, a mutatós palotában végleg kiborul a bili. Manapság már a legtöbb keményvonalas filmkedvelő álmából felkeltve is fel tudja sorolni a fontosabb Dogma-vonásokat, a néhol zaklatott vágáson és kamerakezelésen túl (Anthony Dod Mantle fotózta a rendező legtöbb munkáját, és brit létére a dánok egyik sokat foglalkoztatott operatőre lett) így ma inkább maga a vérfagyasztó családi dráma jelentheti a film igazi vonzerejét. Ennyi év távlatából látható, hogy a Dogma-mozgalom talán legnagyobb eredménye a dán film szempontjából a dramaturgia összes csínjának-bínjának elsajátítása. A Születésnap pedig a néhol kissé teátrális színészi alakítások mellett annak a forgatókönyvnek köszönheti az erejét, amit Vinterberg állandó írótársával, a szakma egyik megbecsült öregjeként ismert Mogens Rukovval jegyez (a dánoknál mellesleg a páros forgatókönyvírás gyakorlata bevett szokásnak számít).

vegso_megoldas_szerelem.JPG

Göröngyös út
A kirobbanóan sikeres Születésnappal a rendező olyan hatalmi pozícióba került, ahol leforgathatott egy sok pénzből készült koprodukciót ismert hollywoodi színészekkel. Egy angol nyelven készített film nyilván remek lehetőséget nyújt egy alkotó számára a nemzetközi piacon való bemutatkozásra (a dánoknál sok példát találhatunk erre, ilyen mondjuk Bornedaltól az Éjjeliőr a hullaházban [Nightwatch, 1997] vagy Scherfigtől az Egy lányról [An Education, 2009]), ehhez képest Vinterberg egy olyan mozival rukkolt elő, amivel kis híján befagyasztotta a karrierjét.

A végső megoldás: szerelem (It’s All About Love, 2003) szerelmi melodrámáját a kritikusok lelkes egyetértésben pocskondiázták, és érthetetlennek bélyegezték, holott voltaképpen klasszikus romantikus történetről van szó, amit sok különös elem kissé zavarossá tesz. A 2021-ben játszódó sztoriban szívelgyengülésben elhalálozott emberek hevernek szerte a városban, hóesés köszönt be áprilisban, klónszerű Claire Daines-hasonmások bukkannak fel, láthatunk lebegő embereket Ugandában, sőt Sean Penn figurája egy repülőgép fedélzetéről telefonálva monologizál néha a világ állapotáról és a szerelemről. A mese végső soron egy szakítás után járó házaspárról szól, akiknek újbóli egymásra találását különböző tényezők nehezítik, de az emberek érzelmi kihűlésére és a felborult világrendre utaló metaforák nem simulnak bele a történetbe, és kizárólag elidegenítő hatást gyakorolnak. A végső megoldás: szerelem rendhagyó, egyértelműen szerzői zsánerfilmként emlékezetes esettanulmánynak tekinthető, az viszont már nem ennyire biztos, hogy igazán jó filmélménynek is nevezhetjük.

dear_wendy.jpg

Egy ekkora blamázs után hosszú hallgatást várnánk, a rendező sok szempontból furcsa életművét azonban már egy évre rá újabb produkció gyarapította, ráadásul olyan, amit mintha másvalaki forgatott volna. Ez utóbbi sajátosságra persze részben kézenfekvő magyarázatot kínál, hogy a szintén angol nyelvű Kedves Wendy! (Dear Wendy, 2004) forgatókönyvét Trier írta (a szkriptkonzultáns szerepkörét pedig Jensen töltötte be), és az alternatív ideológia által összekovácsolt kisközösség sztorija sejthetően egyedülálló és provokatív. Az apró bányászváros kiközösített kamaszai a pacifizmus ideológiáját pont a lőfegyverek fetisizálásával teszik magukévá (sőt, ez utóbbi cselekvést lényegében a pisztolyokkal való egyesülésként élik meg), és a díszletszerű térben előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik a westerneket idéző konfrontálódás a rend helyi őreivel. Kérdéses, mekkora hatást gyakorolt Trier a film formavilágára, azonban tény, hogy a Kedves Wendy! Vinterberg legstilizáltabb munkája: időnként grafikákat és feliratokat helyez el a képeken, néha ugróvágásokkal él, és komoly hangsúlyt fektet a zenehasználatra. A formai trükköket illetően tehát a film kilóg az alapvetően realista poétikára szavazó rendező életművéből (a Blurnek forgatott klipje szintén, ám a Metallica-videója vizuálisan újfent visszafogott), a most különösen hangsúlyos narráció és fatalizmus kapcsán ugyanakkor több munkájával is összeköthetjük.

egy_ferfi_hazater.jpg

A változatosság hívei igazán nem panaszkodhatnak, Vinterberg ugyanis ezután a vígjáték területére kirándult: az Egy férfi hazatér (En mand kommer hjem, 2007) című produkcióval egy dadogós szépfiúról mesél, aki megcsalja a barátnőjét, és leszbikus édesanyjától megtudja, hogy a városkájukba látogató operaénekes valójában az édesapja, akit ez idáig halottnak hitt. A stilizált prológus groteszk humorú filmet sejtet, Vinterberg azonban a továbbiakban két szék között a pad alá esik. A romkomokból és szappanoperákból ismerős fordulatokkal és helyzetekkel dolgozó filmben soha nem igazán a poénokra játssza ki a jeleneteket, viszont annyira a dráma felé sem mozdul el, hogy a virtigli dán vígdrámák (mint például az Oké! [Okay, 2002]) közé sorolhassuk jellegtelen munkáját.

Könnyebb dolgunk van a filmfesztiválokra ideális Submarino (2010) vegytiszta melodrámájával, ami ráadásul Vinterberg első adaptációja is egyben. (Az iMDb és több más honlap neki tulajdonítja a The Third Lie című Agota Kristof-feldolgozást is, a Dán Filmintézet weboldala szerint viszont ez a film nem létezik.) A dán irodalom egyik fiatal tehetségeként számon tartott Jonas T. Bengtsson regényét feldolgozó film már az első öt percbe annyi tragédiát sűrít, amennyi egy egészestésre is untig elég lenne, és később még erre is ráerősít. A tragikus sorsú testvérpár életvitelét bemutató munka a dánoktól szokatlan módon a társadalom legalsó rétegébe kalauzol (rokonfilm és szintén ritka kivétel Per Fly A pad [Baenken, 2000] című műve), és hamar felveti a kérdést, hogy a válogatott szörnyűségek halmozásával el tudja-e kerülni a giccset. Vinterberg a formát tekintve ezúttal a Születésnap készítésétől szinte homlokegyenest eltérő stratégiát választ: több egykori Dogma-rendezőhöz hasonlóan ízlésesen komponált képekre tér át, amiket kevés és halk zenével fest alá, a párbeszédekkel is mértéktartóan bánik, és a színészi alakításokkal is kerüli a teatralitást. Karriernyitó kisfilmjéhez hasonlóan ezúttal is sikerül elérnie, hogy ne émelyítő produkcióval álljon elő, sőt a közelmúlt dán melodrámáinak élmezőnyében is helyet szerez magának.

vadaszat.jpg

Ha valamiért muszáj lenne egyetlen műfajhoz kötni Vinterberget, az kétségtelenül a melodráma lenne, a friss Vadászat (Jagten, 2012) azonban a látszat ellenére nem sorolható nyugodt szívvel a zsáner képviselői közé. A film főhőse egy kisvárosi óvóbácsi, aki nagy népszerűségnek örvend a gyerekek és vadászcimborái körében, ám az egyik kislány egy jelentéktelen apróság miatt megsértődik rá, és durcás hazugságával akaratlanul is pokoljárásba taszítja az ártatlan férfit. (A Vadászat alapszituációja és iránya – valamint megformáltsága – komoly hasonlóságot mutat az Accused [Anklaget, 2005] című dán mozival, Vinterberg azonban végül másra futtatja ki a történetet.) A szexuális zaklatással megvádolt kisember sztoriját Vinterberg átélhetően és a Submarinót jellemző visszafogottsággal adja át (nagy kár a kínosan direkt központi metaforáért), ugyanakkor nem alkalmaz olyan szintű fokozást, mint az előző munkája és a legintenzívebb melodrámák, így jobb híján a tévéújságokból ismerős „filmdráma” kifejezéssel illethetnénk.

Vinterberg eddigi munkássága alapvetően klasszikus felfogást tükröz: kedveli az A-ból B-be tartó történeteket, a linearitást, a zárt befejezéseket és (többnyire) a stilizációtól mentes képi világot. Ha egyenletes színvonalon dolgozna, higgadt tempóban építgetett életművének tarkasága akár rokonszenves is lehetne. Ez utóbbi kapcsán adja magát Soderbergh és Linklater nevének említése, Vinterberg azonban még a két amerikai kaméleonnál is jobban rejtőzködik: ezzel pedig csak azt éri el, hogy megmarad a Születésnap rendezőjének, és eltűnik a dán drámagyárosok takarásában.

Roboz Gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr328666330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása