Filmvilág blog

Mr. Robot - A hálózat csapdájában

2015. november 23. - Pernecker Dávid

mrrobot01.jpg

A Mr. Robot nem csupán a renitens Facebook-nemzedék sorozata, hanem a mindenkori autoritás ellenében megfogalmazott érzékeny és összetett anarchikus techdráma.

Vegyük meg ezt, vegyük meg azt, most akciós. Regisztráljunk mindenhova, megkönnyíti az életünket ez és az a honlap is. Beszélgessünk a neten keresztül ismeretlenekkel, osszunk meg fényképeket a kutyánkról, az ebédünkről, a nyaralásunkról. Írjunk ki a „falunkra” valami frappáns gondolatot Noam Chomsky tollából, aztán álljunk be a legközelebbi bevásárlóközpont pénztársorába. Színleljük a kiegyensúlyozottságot, és hessegessük el a kellemetlen gondolatokat. Mert amíg meg tudjuk győzni magunkat arról, hogy minden rendben, addig talán tényleg minden rendben is van. Senki nem irányít minket, nem figyelnek árgus szemek odafentről, a magunk urai vagyunk. Elég azonban megnézni a Mr. Robot első epizódját ahhoz, hogy lássuk azt a számtalan apró hazugságot, amivel nap mint nap etetnek és etetjük önmagunkat. Sam Esmail, a sorozat írója rávilágít a jelenvaló rend rendellenességére: társadalmi szerződések, politikai választások, szociális normák, a magunk teremtette vívmányok, hamis próféták, és szabályok rabjai vagyunk.

Aki pedig tisztában van mindezzel, annak nincs keresnivalója a mindennapok szociális közegeiben, mert a tettetés látszatának kínjai menthetetlenül kiülnek az arcára. A társas lét számkivetettjeként Elliot (Rami Malek nagyszerű), az aszociális, frusztrált, drogfüggő hackerzseni pontosan így tengeti nyomorultnak tűnő életét. Nappal a világ legnagyobb és leggonoszabb techvállalatát védi webtámadásoktól, éjszaka viszont – amolyan sötét lovagként – egy szál laptoppal teszi tönkre alattomos jöttmentek és professzionális gonosztevők életét. Kettős identitásának színterei között azonban egy valami közös. Elliot dühét, bizonytalanságát, magányát és kreativitását csak a protézisként funkcionáló számítógép segítségével tudja kifejezni és mozgásba hozni. Szociális kapcsolatokat csak az általa feltört munkatársainak, ismerőseinek és prédáinak adatlapjaival tud kialakítani, ha viszont egy hús-vér emberi lény hozzáér, ijedten összerezzen.

mrrobot04.jpg

Elliot fél az emberi megnyilvánulásoktól, mert többet lát abból, ami meghatározza azokat (ezért is tompítja magát morfiummal). A modern kapitalizmus, a technokráciák, a nagy testvérek szemfedeleit ő már lekapta magáról, célja pedig pontosan az, hogy a bebutítottak is újra lássanak. Monológjaiban megfogalmazott elutasítása és haragja azonban gyakran a cinizmus sebezhetőségével társul. Mikor pedig egy földalatti hackercsapat vezetőjének – a Christian Slater által alakított Mr. Robot – kiválasztottjaként intézményesíti világmegváltó céljait és eszközeit, kiderül, hogy nagyon sok minden nem az, aminek hitte, aminek hittük.

Elliot képzeletbeli társának (aki a néző maga) címzett narrációja bámulatosan félrevezető, a sokszor látott elbizonytalanított narrátorokhoz képest azonban szövegei asszociatív, esetleges, vagy épp film noir klasszikusokat idézően lírai mivoltukban is sokkal személyesebbek, közvetlenebbek. Elliot hozzánk beszél, legalábbis egy darabig ezt hisszük. Ahogy viszont kavarodnak a szálak, ahogy Esmail a narratív komplexitás jegyében epizodikusan és lineárisan építkező cselekménydarabokat fűz össze McGuffinokkal, zsákutcákkal, rejtélyes tévutakkal, úgy válik Elliot karaktere egyre töredezettebbé, úgy hasonlik meg és építi fel magát újra és újra, posztmodern antihősként. Épp ezért egy idő után kérdésessé válik Elliot létezése is.

A Mr. Robot szuggesztivitásának titka azonban nem feltétlenül csak a Chuck Palahniuk életművéből kitűnően összeollózott főhős bizarr rokonszenvességében, és nem csak a társadalomkritikus, ismerős csavarjai ellenére is meglepően újszerűnek tűnő történetben van, hanem Esmail erős képi- és hangi világából is eredeztethető. Bámulatosan precíz, passzív terekkel megtömött mozivászonra illő hideg képeiből egy idő után nem csak a szereplők közti távolság és elidegenedettségük érződik, hanem valamiféle hallucináció-szerűség is.

Az aszimmetrikusságukban ingatag kivágatok kellemetlen sejtelmességét a kubricki szimmetrikus beállítások ijesztően steril ellentétezése pedig csak tovább fokozza. Az egyaránt jelzetlen időugrások és Elliot meredek víziói beolvadnak a cselekmény fősodrába, ezáltal pedig elbizonytalanítva a látottak kézzelfoghatóságát. A kegyesen arcba mászó esztétizáltság, a beszédes plánozás, a merész és jelentékeny vágás, a háttérből gyakran önerőre kapó zene ugyanis erősen árnyalja, kizökkenti, vagy épp aláhúzza a karakterek jellemfestését, a cselekményvezetés kanyarjait, és persze a kortárs sorozatokban alig látott szociokritikai nézőpont mellbevágó felvetéseit.

mrrobot03.jpg

Annak ellenére, hogy a kritika hajlamos a sorozat vaskos rendszerellenes szentenciáitól megbódulva forradalminak kikiáltani Esmail művét, a Mr. Robot mégsem feltétlenül csak a Facebook-generáció antikapitalista techdrámája. Elliot és hackercsapata nem a kortárs net- és informatikamámorban felnőtt lázadó és paranoid nemzedék szócsöve, elveikben ugyanis több évtizedes anarchista punk hagyományokat élesztenek újra, azokat Esmail csupán egyesekből és nullákból szőtt hálóba rejti. A Mr. Robot világában a kormányzás szinonimája a szörnycég termékeinek fogyasztása lett. Elliot és társai azonban akcióikkal nem csupán az aktuális, hanem a mindenkori elnyomás ellen lázadnak fel. A pénzbeli adósságok teljes eltörlése – ami a hackercsapat terve – és a pénz, mint a rabsors eredője határozzák meg a karakterek motivációit.

A kontrolt a kontrol eszközének ellehetetlenítésével szüntetnék meg, ami csak infotechnikai ügyeskedésekkel lehetséges, a pénzégetés és a társadalomból való önkéntes kilépések kora ugyanis lejárt. Elliot nem naiv hippi, nem nihilista punk, nem marxista Robin Hood, hanem egy szárnyait szemünk láttára bontogató anarchista kvázi-megváltó. Az okosan, de kissé túlhasznált narrációjában burjánzik ugyan a renitens autoritásellenesség, de annak kiforrását a személyes tragédiák, az üldözési mánia torzítása, és a romantikus érzelmi labirintusok rendre meggátolják. Esmail azonban vaskos gondolatait még így sem idealizálja, a didaktikusságtól, a kiáltványszerűségtől pedig pontosan Elliot mentális instabilitásának folyamatos lebegtetésével tud távol maradni.

mrrobot.gif

Annak ellenére, hogy a Mr. Robot meghökkentően részletes képet fest a filmekben manapság agyontipizálttá vált hackeréletmódról, Esmail sorozatának kulturális relevanciája mégsem a szakzsargon pörgetéséből, valamint az intim fotók kiszivárogtatásának trendjét, az Anonymous csoport tetteit, a Snowden- és az Assange-ügyek aktualitását finoman érzékeltető cselekményszálakból ered. A Mr. Robotban vizsgált legfontosabb probléma ugyanis örökérvényű, hiszen nem múlik el úgy nap, hogy ne magyaráznánk meg, érvelnénk körbe, és legitimálnánk saját jelentéktelen pozíciónkat a társadalomban, és a társadalmat formáló elérhetetlen és láthatatlan hatalmi rendekkel szemben.        

 

Huber Zoltán kritikusabb kritikája a sorozatról itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr738101566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása