Filmvilág blog

Django elszabadul - Fekete dinamit

Tévéajánló ma éjjelre

2014. június 15. - filmvilág

Tarantino már nem okoz sok meglepetést, de sokkolni és szórakoztatni még kiválóan tud.

Django Unchained­ – amerikai, 2012. Rendezte és írta: Quentin Tarantino. Kép: Robert Richardson. Zene: Ennio Morricone, Luis Enriquez Bacalov, Elisa Toffoli. Szereplők: Jamie Foxx, Christoph Waltz, Kerry Washington, Leonardo DiCaprio, Samuel L. Jackson. 165 perc.
Vetítik: HBO – 22:00

Váratlan pillanatokban eldördülő fegyverek, extrém erőszakkitörések, a fenyegetést poénkodással ötvöző monológok, vagy a cselekmény megakasztása idióta párbeszédekkel – elsődlegesen ehhez hasonló trükkökkel borzolta a kedélyeket Quentin Tarantino első munkáiban. Ami idővel a védjegyévé vált, az ma már nem meglepetés, inkább az elvárások beteljesítése. Legújabb, sorban a nyolcadik nagyjátékfilmjét, a Django elszabadult nézve már nem mosolygunk elképedten, amikor a Ku-Klux-Klan mintájára összeállt lincselő társaság tagjai a lovasroham előtt arról panaszkodnak, mennyire nem látnak ki a fejükre húzott zsákmaszkokból, és már meghökkenés nélküli borzalommal fogadjuk, amikor – szokás szerint képen kívül – élő embereket aprítanak.

Django elszabadul.jpg

A tarantinói világ nem más, mint a szerző ifjúkori filmélményei egyes elemeinek felelevenítése és egyéni módon való variálása; itt első látásra világos, hogy a Tarantino újrahasznosító művek ezúttal mely kommerszfilm-roncstelepről guberált. A főszereplő neve alapján a spagetti westernekre, bőrszíne miatt a blaxploitationre asszociálunk, és helyben is vagyunk. A domináns azonban az utóbbi, a fekete hősökről fekete közönségnek készült filmek hagyománya, az olasz típusú western előtti tiszteletadás nagyjából kimerül a Django név és az 1966-ban készült Django-film főcímdalának kölcsönvételében, illetve az abban a címszerepet játszó Franco Nero rövid szerepeltetésében; a spagetti stílusjegynek számító flashbackek használata már eltér az olasz mintától. Blaxploitation ez, ráadásul sokkal erőteljesebben, mint a Jackie Brown volt. A feketékkel szembeni embertelen bánásmód felett érzett indulat fűti fel a cselekményt a filmidő harmadik harmadában bekövetkező erőszakorgiához, amelyben a fekete hős immár fehér támogatójától függetlenül győzi le ellenségeit, és szabadítja meg hitvesét azok fogságából – két olyan vérfürdő keretében, amely minden idők egyik legvéresebb westernjévé avatja a filmet. Peckinpah Vad bandája a lövedékek testbe becsapódásának látványos ábrázolásával sokkolta közönségét, Tarantino ezt a hatást emeli most új szintre, amikor a tűzpárbajokat a dinnyelövészet látványelemeivel keresztezi.

Django elszabadul1.jpgA Becstelen brigantyk ördögi náci tisztjének alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott Christoph Waltz ezúttal a pozitív hős szerepét kapta, aki a film teljes első kétharmadában az események fő irányítója. Ő játssza Dr. King Schultzot, a fejvadászként dolgozó fogorvost, aki megszabadítja Djangót a rabszolgaságból, és nemcsak kitanítja a fejvadász mesterség fogásaira, de segítségére is lesz, hogy felkutassa és merész csellel kiszabadítsa annak feleségét. Waltz ismét személyére szabott monológokban brillírozhat, néhol német nyelvre váltva, veszélyesen egyensúlyozva alakítását a túljátszás határáig. A legizgalmasabb színészi munkát a gonosz házirabszolgát játsszó Samuel L. Jacksontól láthatjuk, aki nemcsak képes röhejes vénembermaszkján át is egyszerre vicces és vérfagyasztó lenni, de megteremti az egész film legárnyaltabb karakterét is. A főgonosz ültetvényes, a finomkodó külső mögött bárdolatlan bunkó és vérszomjas zsarnok Calvin Candie szerepét Leonardo DiCaprio formálja meg lenyűgöző erővel, míg vele szemben Jamie Foxx nemigen tud az elfojtott indulatnál többet hozzáadni vékonyan kidolgozott figurájához. Hiába hangzik el Djangóról, hogy „a Dél leggyorsabb lövésze”, a film hőse egyértelműen Schultz, amíg a színen tartózkodik, és Djangónak végig nem jut elég alkalom – minden akcióhősködés és tipikus blaxpoitationös pózolás mellett sem –, hogy elmélyítse saját legendáját.

Miként a Becstelen brigantyk a nácikat skalpoló amerikai-zsidó különítménnyel és Hitler felrobbantásával, a Django elszabadul is egy megnyert csatát játszik újra, lazán átlépve a történelmi hitelesség korlátain, sarkított jellemvonásokkal felruházott képregényfigurákkal népesítve be a polgárháború előtti rabszolgatartó Délről alkotott fantáziavilágát. A harsány, ugyanakkor agyafúrt szórakoztatás mellett a történelmi atrocitásokkal való szembesítés népnevelő szándéka is megjelent Tarantino napirendjén, rajongani azonban alighanem továbbra is jóízűen vaskos szövegei és hátborzongatóan bizarr szituációi miatt fogunk érte.

Nevelős Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr946303644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virtualdog 2014.06.16. 08:36:32

Borzalmasan, egysíkúan didaktikus, még QT-hez és a választott exploitation zsánerekhez mérve is. Ha már posztmodern blaxsploitation, akkor a címben - véletlenül vagy direkt - megidézett Black Dynamite-ot ajánlanám mindenkinek a Django helyett.
süti beállítások módosítása