Filmvilág blog

A panamai szabó nyomában

John le Carré és a többiek

2014. május 19. - Orosdy Dániel

john-le-carre-a-panamai-szabo.pngHol volt, hol nem volt, volt egyszer Panamában egy derék, szegény szabólegény... Aki nem lett volna se panamai, se szabó, ha nem dolgozik kb. 40 évvel korábban Kubában egy porszívóügynök, a mi emberünk (értve „mi” alatt minden britek királynőjét), úgyhogy kezdjük inkább az elején: Joan Pujol Garciánál, a két évtizeddel azelőtt működő katalán moziigazgatónál és nagy mesemondónál.

Garcia működése újabb bizonyíték rá, hogy a valóság furább minden fikciónál, bár nem feltétlenül ugyanolyan szórakoztató. A sokféle szakmát kipróbáló, utóbb a beszédes „Garbo” álnéven elhíresült kém kettős ügynök volt, a II. világháborúban párhuzamosan kémkedett a németeknek és az angoloknak, ráadásul olyan eredményesen, hogy mindkét oldal magas kitüntetésben részesítette. Az eredményességnek ebben az esetben szerves része volt az eredménytelenség, pontosabban a tudatos kudarc, ugyanis a nácik körében „Arabel”-ként ismert ügynök csak azután nyerte el a szövetségesek bizalmát, hogy bebizonyosodott, hosszabb ideig vezette orránál fogva Berlint olyan hazugságokkal, amiket nyilvános források (újságok, menetrendek, útirajzok stb.) adataiból gyúrt össze. Az Anglia helyett Lisszabonban működő, jelentései szerint kiterjedt ügynökhálózatot is mozgató kém a németek legnagyobb megelégedésére végezte munkáját, akiket egyebek mellett még egy képzeletbeli konvoj utáni tengeri vadászatra is rávett.

Elsősorban Garbo/Arabel utóbb nagy sajtóvisszhangot kiváltó története ihlette Graham Greene-t a Havannai emberünk című remek szatíra megírására. Az 1941-től szintén ügynökként tevékenykedő író már a háború alatt megismerte Garcia történetét, azonban nem annak nemességét vagy eredményességét tartotta igazán érdekesnek („Garbo” meggyőződésből utálta a nácikat és a partraszállás sikerében is fontos szerepet játszott), hanem az a tény, hogy egy ország – bármely ország – titkosszolgálata örömmel fizet hamis információkért, és még azok alapos leellenőrzését sem tartja fontosnak, ha bízik a forrásban. Így aztán 1958-ban megszületett James Wormold havannai porszívóügynök alakja, aki Joan Pujol Garciához hasonlóan az ujjából szopja a jelentései tartalmát és számtalan (fiktív) alügynökkel osztja meg a feladatait, de kollégájával ellentétben született angol, elsősorban a pénz motiválja, nem dolgozik más országnak és nem önszántából került a nemzetközi kémhálózatba. Greene Wormoldja egyszerűen a túlélésre hajtott, amikor elfogadta egy rejtélyes honfitársa visszautasíthatatlan ajánlatát, a következményekkel azonban nem számolt, s ettől lesz a könnyed hangvételű, szinte bohózatként induló (néha még Rejtő világára is emlékeztető) regény erkölcsi kérdéseket boncolgató, helyenként tragikus színezetű fekete komédia egy hazug emberről, aki szinte mindenki másnál becsületesebb a környezetében. A Havannai emberünk megbecsült, ha nem is megkerülhetetlen darabja Greene életművének, a sztori életképességét pedig a különböző átdolgozások bizonyítják, melyek közül valószínűleg Carol Reed 1959-ben bemutatott filmje a legjelentősebb (ez volt A harmadik embert is jegyző író-rendező páros harmadik, utolsó közös munkája).

havannaiemberünk.jpg

Színre lép: a Sárkány David John Moore Cornwell, aki nem csak Graham Greene nagy tisztelője, de maga is munkatársa volt az MI5-nak és MI6-nek. A John le Carré néven ismertté vált úriember 1996-ban publikálta A panamai szabó című munkáját, melynek fő forrása akkor is egyértelmű lenne, ha a szerző a köszönetnyilvánítások között nem nevezné meg konkrétan a Havannai emberünket: a főszereplő egy Latin-Amerikába szakadt, rossz anyagi helyzetben lévő kisember, akit behálóz a titkosszolgálat, ő pedig hazugságokkal kénytelen etetni a rendszert, hogy a felszínen maradhasson, ám arról fogalma sincs, mihez vezethetnek a tettei, veszélybe sodorja többek között a barátait és a családját is. Látszólag lopásról, vagy legalábbis valamiféle „remake”-ről van szó, a helyzet azonban távolról sem ilyen egyszerű, ugyanis Le Carré egyértelműen vállalta a nagy elődöt (még a szövegben is elejtett pár könnyen dekódolható utalást), ráadásul nem csak a múltja és az érdeklődése emlékeztet Greene-ére, tehetségben is hasonló kaliber.

Ha a Havannai emberünk oldaláról nézzük, A panamai szabó értékes variáció a jeles előd témájára, amit éppen az eltérések, a kisebb-nagyobb különbségek tesznek érdekessé. Az ifjabb pályatárs a történet vázán alig módosított, viszont az események menetén, a karaktereken és a stíluson már igen, így egyrészt „remake” készítése helyett sokkal inkább „update”-et hajtott végre, másrészt tartalmi értelemben is színezte, gazdagította az eredeti művet. Havannai emberünk és a panamai szabó között a legfontosabb különbség, hogy míg előbbi kényszerből lett hazug és leginkább kínlódva tett eleget az ezzel kapcsolatos kötelezettségeinek, addig az utóbbi már eleve zsarolható volt, mivel annak idején, új életet kezdve új múltat is gyártott magának. Wormolddal ellentétben Pendel, Panama legmenőbb szabója igazi csaló, aki hisz a kamu erejében, és mivel hamisítatlan álmodozó is, muszájból összetákolt kis mesék helyett bravúros füllentéskölteményeket tesz le az asztalra. Bár mindkettejük hivatásának része a kuncsaft bizonyos fokú szórakoztatása a szavak segítségével (hasonlóan pl. a fodrászokhoz vagy taxisokhoz), érdekes módon a hagyományosan „hazudós szakmát” űző Wormold az, aki megtartja az önkontrollt – sőt, tulajdonképpen csak ugyanazt csinálja, amit korábban is: porszívót ad el. Igaz, már magasabb szinten űzi az ügynökösködést, hiszen nem a konkrét terméket, hanem az egyik új modell tervrajzát értékesíti, méghozzá rejtélyes eredetű és célú hatalmas gépezet vázlataként, de a lényeg tulajdonképpen ugyanaz.

panamai szabó2001.jpg

Le Carré bőbeszédű szabója a szövegével eleinte csak önmagát adja el, a beszervezése után azonban már a duma is a duma eladására szolgál. „Sváda” – így hívja a szerző a regényben Pendel felelőtlenül tomboló kreativitását, és ezzel definiálja magát Pendelt is, aki annyira átéli a szakmáját (azaz a felszín alakítását és igazítását, a külső valóság elfedését a ruha segítségével), hogy az már a lényegévé válik: botcsinálta kémként a tényekből, féligazságokból és szemenszedett hazugságokból összeálló álvalóság virtuóz szabászmestere lesz. Wormold ha akarna, se tudna ennyire kiszolgáltatottá válni a saját képzeletének és álmainak.

Minden bizonnyal a főszereplő karakterének megváltoztatásából következik a stílus átfazonírozása is, de nem csak abból. Greene többnyire megértő és elnéző iróniája a panamai közegben és a kilencvenes években már nem működött volna ugyanolyan jól, ennek megfelelően le Carré sokkal szigorúbb a figuráival, és nem spórolt a vitriollal sem. Nála sem szimplán feketék vagy fehérek a (fő)szereplők, de a negatívumok hangsúlyosabbak, ami a szatirikus hangvétellel együtt afféle „háromdimenziós karikatúrákat” teremt Pendelékből. A panamai szabó színei harsányabbak, öltései nagyvonalúbbak, ami ugyan nem teszi jobbá a mintánál (sőt), de frissebbé, aktuálisabbá mindenképpen – más szóval Le Carré nem mond többet, pláne nem mélyebbet Greene-nél, annak hatásosságát azonban nehéz lenne vitatni.

Persze a regényt nem csak a Havannai emberünk összefüggésében kell és lehet értelmezni. Le Carré műve tökéletesen megáll a saját lábán is, kifejezetten szórakoztató szatirikus kémregény, amely nem csak a felszínt kapargatja, érvényes karakterrajzokkal, hiteles ismeretekkel és a politika értő kritikájával gazdagítja az olvasót – igaz, nem mentes a hibáktól sem. A szerző egyszer ugyan (némileg meglepő módon) a legjobb munkái közé sorolta, az arányérzéke néha mégis cserbenhagyta alkotás közben: 400 oldal kicsit sok ehhez a történethez, a mellékszereplők száma indokolatlanul magas, ráadásul egy részüket még összekeverni sem nehéz. Nagy tévedésekről, zavaró hibákról nem beszélhetünk, viszont így A panamai szabó lecsúszik róla, hogy ne pusztán jó regény, hanem igazán emlékezetes és maradandó könyv – vagy ha úgy tetszik, a Havannai emberünk „javított kiadása” – legyen.

garbo a kém.jpg

Gyakran éppen az ilyen – erős, de nem átütő erejű – irodalmi művek szolgálnak a legjobb filmek alapjául, Reed Havannai emberünkje (forgatókönyvíró: Graham Greene) és John Boorman A panamai szabója (társforgatókönyvíró: John le Carré) azonban „csak” az ún. korrekt feldolgozások közé tartoznak. Mindkettő élvezetes alkotás és szép teljesítmény az összes közreműködő részéről, ám egyik se tartozik rendezője – vagy éppen írói, színészei stb. – meghatározó munkái közé. Reed fő érdeme, hogy az írott változatnál könnyedebbre hangszerelt filmverzió több jelenetét sikerült a noir eszköztárával gazdagítania (éjfekete árnyékok, „dutch angle” alkalmazása – utóbbi itthon stílszerűen ferdítésként is ismert), Boorman pedig Pendel fantáziájának megelevenedését oldotta meg különösen ötletesen, illetve újabb bizonyítékot szolgáltatott rá, hogy a többnyire középszerű színésznek elkönyvelt Pierce Brosnan jóval többre képes annál, amit a James Bond-filmek alapján elvár tőle a nagyközönség, főleg egy testhezálló komikus szerepben.

Végül, de nem utolsó sorban említsük meg, hogy a legfontosabb „ősforrás”, Joan Pujol Garcia története is látható mozgóképen, többek között a Garbo, a kém című, itthon is bemutatott dokumentumfilmben. És ha az ő esete nem elég bizonyíték rá, hogy a valóság néha furcsább minden fikciónál, felhívnám a Kedves Olvasó figyelmét egy másik személyre is, akit hírbe hoztak Greene porszívóügynökével: ő Heinz Lüning, aki a németeknek próbált kémkedni Kubában egy rövid ideig. Miután lebukott – ami nem lehetett nehéz, miután még arra is alkalmatlan volt, hogy a rádióját rendeltetésszerűen használja –, többek között maga J. Edgar Hoover próbálta elhitetni a közvéleménnyel, hogy Lüning volt az a mesterkém, aki megakadályozta a szövetségeseket a német tengeralattjárókkal szembeni hatékony fellépésben. Greene, le Carré, Reed és Boorman egytől egyik nagymester a maguk szabóműhelyében, de nagy bajban lennének, ha az élet nem szolgáltatna nekik ilyen alapanyagokat.

 

John le Carré: A panamai szabó, Agave, 2014.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr956178666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása