Filmvilág blog

Dredd

Ma estére

2014. április 07. - filmvilág

Dredd – brit, 2012. Rendezte: Pete Travis. Írta: Alex Garland. Kép: Anthony Dod Mantle. Zene: Paul-Leonard Morgan. Szereplők: Karl Urban (Dredd), Olivia Thrilby (Anderson), Lena Headey (Ma-Ma), Wood Harris (Kay). 95 perc.
Vetítik: Cool - 21:10

A brit AD2000 képregénylapban a ’70-es évek végén útjára indult John Wagner-sorozat a korabeli punk válasza volt az újfasizmusra, jövőbeli rendőrhőse gúnyos Übermensch-firka, groteszk Piszkos Harry a fejére szorult denevérmaszkkal egy idióta megagettó sűrűjében. Hollywood 1995-ös adaptációja ezt a karcos rebelliót igazította Stallone aktuális szakításához a hard body-akcióhősökkel, az emberarcúvá lett gyilkológép némi drámával fűszerezett történetében. Az idei brit reboot harmadik utat választ, Travis és Garland alkotópárosa fél szemét a Sötét Lovag posztmodern-tagadó puritanizmusán tartja, fél szemével pedig az ezredfordulós Bond-opuszok ösztönvezérelt akcióheroizmusára kacsingat – a rendőrállam paródiája helyett egy rendőrállat apoteózisát kínálva.

dredd2012.jpg

A dicséretesen egyszerűre vett „Dredd munkanapja”-sztori olyan, akár egy posztapokaliptikus Boetticher-western, amiből a Rajtaütés indonéz remake-je készült: főhősünk empatikus női újonc oldalán százemeletes gettó-toronyház csapdájába szorul egy foglyul ejtett álnok drogdílerrel, akit vérszomjas bandavezére semmi áron nem kíván kiengedni a bentlakásos bűntanyáról. A vertikális embervadászat ezúttal is burkolt megváltástörténet a Fény felé, de Karl Urban Dredd bírója szerencsére egy szusszanásra sem veszi le sisakját, utolsó percig megőrzi lakonikus likvidátorénjét és csak gyenge pillanatában kicsúszott végszavával jelzi, a testpáncél alatt talán emberszív dobog. A feszes dramaturgiájú, brutális akcióthriller fő érdeme mégsem belbecsében, inkább külcsínében rejlik: a 2012-es év talán egyetlen nyugati 3D-filmjét tisztelhetjük benne, ahol a térhatású technikának sajátos vizuális lelemények adnak létjogosultságot, élen a slo-mo nevű drog hatását szemléltető hiperlassításos vérontásokkal, amelyek különleges szépségű képi balettet varázsolnak arcon áthaladó golyóból, betonba csapódó testekből – mintha csak John Woo Bérgyilkosa sátántangózna Trier Antikrisztusával.

Varró Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr765971770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

köpeciBebi 2014.04.08. 09:04:19

Köszönöm szépen az ajánlót, tegnap este megnéztem. Hát nem volt csalódás :) Végig lekötött. Szerettem a régi Dreddet, ezt is megnéztem volna talán, ha 'elém kerül', de így, hogy a Filmvilág is cikkez róla, biztos voltam benne, hogy nem fogok mellé lőni. Így is lett, élmény volt. És az, hogy végig nem vette le a sisakot, nagyon tetszett. Részben egyedi látványvilág, de amúgy a megszokott sémára épült. Ennek ellenére le tudott kötni. Még egyszer köszönöm!
süti beállítások módosítása