Filmvilág blog

Uránia filmnapok: fókuszban a magyar operatőrök

Sajtóközl. + programajánló

2014. január 21. - filmvilág

urániafilmnapok_1.jpgJanuár utolsó hétvégéjén az Uránia Nemzeti Filmszínház szervezésében másodszor jelentkezik a tavaly nagy sikert aratott Uránia Filmnapok. A program közel ötven vetítéssel, élőzenei műsorokkal, fotókiállítással és szakmai programokkal köszönti a magyar filmet – ezúttal az operatőrök művészete előtt tisztelegve.

A rendezvény új szempontokat kíván adni a film, a magyar film múltjának és jelenének vizsgálatához, s a választott szempont ezúttal – a filmhang és a filmzene után – a filmkép. A szervezők a hagyományos szerzői filmes paradigmától elszakadva a méltán híres magyar operatőri iskola teljesítményén keresztül mutatnak rá a magyar film gazdagságára, megőrzésének fontosságára, alkalmat teremtve egyúttal a filmekről való párbeszédre is.

A műsorban szereplő közel ötven vetítésen nyolcvannál is több rövid- és egész estés-, játék- és dokumentumfilmet láthatnak a nézők. A csaknem száz évet felölelő válogatás legkorábbi darabja az 1918-ban készült Aphrodite – az idehaza méltatlanul elfeledett Vass Károly operatőri munkája –, legújabb pedig a 2013-ban Cannes-ban bemutatott, Dobos Tamás által fotografált Lágy eső. A filmkínálat, amely a szűk három nap terjedelmi korlátai ellenére is rendkívül sokszínű képet mutat, kiemelt helyen foglalkozik Illés György és Hegyi Barnabás életművével; a szakma két, száz éve született mesterétől három-három nagyjátékfilmet láthat a közönség.

Számos kevéssé ismert, ritkán látható alkotást is tartogat a műsor. Ilyen Sugár Pál 1929-es rendezése, a Rabmadár. Az elveszettnek hitt film egy holland magángyűjteményben maradt fenn, de a nyolc felvonásos kópiából korábban csak öt került elő. Most – az Osztrák Filmarchívum jóvoltából Magyarországon először – a teljes változatot láthatja a közönség. Kései némafilmünket, melyben a magyar filmgyártás nagy úttörője, Bécsi József társoperatőrként dolgozott, Darvas Ferenc kíséri zongorán.

urániarabmadár.jpg
A vetítési programot, amelynek minden egyes előadására jelképes 50 forintért regisztrálhatnak a nézők, további élőzenei produkciók is színesítik, melyekre a belépés díjtalan. Szombat este az emeleti Kávéházban a Brass on Brass együttes dzsessz sztenderdekkel, dixieland, blues, gospel és szving dalokkal szórakoztatja a nagyérdeműt, míg vasárnap 5 órától Darvas Ferenc zenei improvizációi idézik meg az ötvenes-hatvanas éveket.

Szombat délután 3 órától kerekasztal-beszélgetés várja az érdeklődőket, melynek témája a sokat emlegetett „magyar operatőri iskola”. Mit értettek ez alatt az ötvenes évektől kezdődően, hogyan alakult át jelentése az idők folyamán, és mit jelent ma – erre keresik a választ a meghívott vendégek: Sára Sándor, Kende János, Koltai Lajos és Nagy András operatőrök, valamint Muhi Klára filmkritikus és Fazekas Eszter filmtörténész. Moderál: Buglya Zsófia.

Az emeleti Kávéházban látható alkalmi kiállítás a magyar operatőri szakma múltja előtt tiszteleg.

Az Uránia Filmnapok támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.

Részletes program és jegyfoglalás a Filmszínház megújult honlapján: www.urania-nf.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr795772921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása