Filmvilág blog

Rick and Morty - A végtelenbe és tovább

Daráló

2013. december 10. - Pernecker Dávid

Feltehetően érdemes lesz követni az [adult swim] új animációs sorozatát, mivel a Rick and Morty első epizódja úgy fest, mintha Mézga Aladár begombázva próbálná meg újra elhazudni dimenziók közti kalandjait. Dan Harmon nem tétlenkedett miután a saját gyermekeként dédelgetett – és valamilyen oknál fogva közkedvelt – Community készítői hátba döfték. Ugyan Harmon kirúgása óta már vissza is került a sorozat kormánya mögé, a Rick and Morty mégis talán több figyelmet érdemel.

A sorozat egy korszellem által fojtogatott, tétó, butácska, nyámnyila és pánikra hajlamos középiskolás srác, valamint az „őrült tudós” sztereotípiát tántoríthatatlan részeg örömmel körülböfögő nagyapja kalandjai köré szerveződik. Ezek a kalandok pedig első blikkre elég meredeknek ígérkeznek. Harmon a Superjail! és a Kalandra fel! tempójában rohan végig az első epizódon, és magával ránt cicimarkoló tinifilm-elemeket, kínosságukban fergeteges családi szatírák forgácsait, nyakszirtzsibbasztó szürrealizmust, és a főcímben gyönyörűen megidézett koraszülött tudományos fantasztikum bájos naivitását.

rick és morty.jpg

Harmon ugyanakkor nem hangsúlyozza sorozatának építőköveit. A Rick and Morty feszes, kerek, tömör őrülettel nyit, melyben a hatások és az azokra történő utalások tökéletesen beolvadnak a zilált és nyers alaptónusba. Rick jégpisztollyal megfagyaszt egy tipikusnak tűnő amerikai bully-figurát, hogy kimentse unokáját az iskola – és egy remek szexuális fantázia – karmai közül. A megfagyott hülyegyerek eldől – és mintha csak egy eldobható Family Guy geg lenne – darabokra törik. Az epizód végén azonban ott gyászolja az összes jó csaj, ami talán a halálánál is viccesebb. McFarlane kitartott, monoton – és fárasztóan redundáns – poénjai azonban a Rick and Morty esetében a narratívába ágyazottan köszönnek vissza. A fergetegesen sietős in medias res felütés után a suliban és a családjában is totálisan elveszett Morty egy zakkant dimenziótúrára indul alkoholista és monomániás nagyapjával, akinek egy közeljövőben feltáruló rejtélyes tervéhez elengedhetetlen, hogy Morty a végbelében kicsempésszen egy péniszfáról szedett gyümölcsmagot. A Rick and Morty tehát nem bújik kompromisszumok mögé, őszintén mulat a halálon, az univerzum végtelenségén, a csökött családmodellen és a generációk közti tisztelet aprózódásán – Morty szülei már első látásra imádni valóak – valamint a pubertás gyomorszorító bénaságán. A háttérben pedig az elme legbetegebb szüleményei lézengenek, a rajzstílus ugyanis kitűnő. Mintha a Men in Black határátkelőhelyének forgatókönyvskiccei elevenednének meg, mintha Mike Judge próbálna meg Moebius-reprodukciókat rajzolni, mintha a Futurama animátorai már nem törődnének semmivel.

Ami viszont kiemeli az animációs tucatból, az a karakterek szerethetővé tétele. Nehezen lehet mit kezdeni azzal a tudattal, hogy egy folyamatosan röfögő, undorítóan nyáladzó és komolyan elkattant vénembert egyből megkedvelhetünk. Morty esetében ez nem ilyen bonyolult, mivel a szétstresszelt tinédzser figurája közel sem olyan meglepő, mint a divergens nagypapa. Rick és Morty kapcsolata azonban – mely nagyon hasonlít a Vissza a jövőbe Doki-Marty viszonyrendszerére – az első pillanattól fogva baráti szeretetre épül, és mindez a legvaskosabb őrület közepette is tapintható. Mindebben persze hatalmas szerepe van a sorozat társalkotójaként is jelentős Justin Roilandnek. A Kalandra fel! szinkronszínészeként döbbeneteseket alakító Roiland adja ugyanis a hangját mindkét főszereplőnek, ami a fénysebességű és elmebeteg párbeszédek tekintetében mindenképpen kiemelkedő teljesítménynek tűnik.

A bolygók, téridő-csomópontok, a konvencionális hétköznapi logika sorompói láthatóan könnyedén átléphetők ebben a világban, míg a földhözragadt mindennapok – szerelem, szex, szülők, iskola, és munka – értelmezhetetlen akadályt jelentenek. A mágikus realizmusnak azonban helye sincs Harmon új munkájában, hisz az egész annyira kócosnak, szerethetően elnagyoltnak, valamint üdítően pszichedelikusnak tűnik, hogy a fantázia és a valóság párhuzamai és merőlegesei érdektelenné válnak. Bohóckodás ez színtisztán, de a legjobb fajtából való. Harmon sorozata épp annyira borult tehát, amennyire annak lennie kell. Nem sokkoló, nem polgárpukkasztó, de nem is puha. Meglátjuk mi lesz belőle.  

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr465683965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

virtualdog 2013.12.12. 08:37:16

Tetszik, megnézem! Superjail örök kedvenc, Adventure Time túl van a fénykorán, de simán nézhető. A Community-vel mi a bajod? :) Vannak benne kicsit erőltetett témák, de azért a legtöbb mainstream sitcomot veri...
süti beállítások módosítása