Filmvilág blog

Hadak útján

Elszpilbergesedés

2012. február 10. - Huber Zoltán

hadak útján.jpgA filmes legendárium szerint, amikor Francois Truffaut a Harmadik típusú találkozások forgatásán járt, azt a tanácsot adta Steven Spielbergnek, hogy ha már olyan lelkes és nyitott fantáziájú mesélő, mint egy nagyszájú gyermek, miért nem készíti a filmjeit is úgy, mintha valóban gyerek lenne. A nagy francia rendező megjegyzése állítólag annyira megragadt Spielberg fejében, hogy később még az E.T. alapötlete is innen szökkent szárba. Akár igaz ez a történet, akár nem, nagyszerűen világítja meg, miért lehetett egykor Spielberg Hollywood egyik legnagyobb filmes mágusa: a rendező gyermeki áhítattal és naiv rácsodálkozással mesélte a színes, szélesvásznú történeteket, elkápráztatva ezzel az ifjú generációkat, és a realitásokba belefáradt felnőtt közönséget is. Az utóbbi húsz évben azonban Spielberg fokozatosan elfelejtette Truffaut bölcs szavait, a gyermeki ártatlanságot buta infantilizmussal, a kreatív fantázia hiányát pedig lelketlen profizmussal helyettesíti. Nem csoda, ha mostanság csak modoros erőlködésekre futja, és hiába próbálja az összes létező célcsoportot becserkészni, már a kasszáknál sem cseng olyan elsöprően jól a neve. A Hadak útján újabb elrettentő tankönyvi példája az elszpilbergesedés ijesztő tünetegyüttesének. 

A Hadak útján kíméletlenül vonultatja fel a Spielbeg-univerzum összes elhasznált kliséjét: a háborús környezet, az állat-ember kapcsolat és a didaktikus pacifizmus is a rendező legnagyobb sikereiből köszön vissza. A megtévesztő magyar címmel ellentétben maga az alapmotívum egyébként az állatos filmekből származik. A rendező nem is nagyon rejti véka alá, hogy itt akkor most a hűség, a kikezdhetetlen barátság és a „ketten a világ ellen” hősködése lesz a nagy téma. Míg azonban az E.T. ügyesen variálta az állat-ember barátságról szóló örök paneleket, és így ötletes mesében taníthatta meg a gyerkőcöknek, hogy soha nem szabad az első benyomások, a külső, illetve a származási hely alapján megítélni a másikat, addig legújabb főhőse sem értékelhető jellemmel, sem átélhető dilemmákkal nem rendelkezik. A világító ujjú földönkívüli sikerrel adhatta át a társadalmi egyenlőség nagy amerikai eszméjét, és eredményesen kampányolt az idegengyűlölet, illetve a rasszizmus ellen, mert a nagy tanulságokat artikuláltan, de mégis a sorok közé rejtette. A Hadak útján soknemzetiségű, állatbolond fiataljai ellenben sikertelenségre vannak ítélve, hisz hűvösen kiszámítva, egy ló köré csavarva, azaz rendkívül didaktikusan nyomják az arcunkba az egyébként fontos pacifista, háborúellenes bölcsességeket. A nézőt, legyen bár fiatal vagy öreg, mégsem lehet becsapni soha: csalhatatlanul megérzi, ha butának tartják, és csalódottan távozik, ha úgy érzi, egyáltalán nem vették komolyan a szellemi képességeit. 

hadak útján1.jpg

Veterán rendezőnk tehát hiába veti be a lehengerlő technikai eszközeit, ha közben elfelejtette, hogyan is kell szívből mesét mondani. A zöldellő angol táj felett ugyan lassan pásztázik a kamera, a háború giccses pokla felett pedig felbúg a ragacsosan dagadó nagyzenekari kíséret is, mégsem tudjuk átélni a Joey névre hallgató ló, a papírízűen jóságos Albert és a melegszívű francia és német mellékszereplők kalandjait. Spielberg természetesen megpróbálja megríkatni a publikumot, és a szívfacsaróan nagy katarzis érdekében a létező összes bonyodalmat bedobja, de a gonosz gazda ármánykodásai, a bántóan klisészagú bajtársiassági szál és a háborús kirándulás csak még jobban aláhúzza, milyen lejárt szavatosságú közhelyekkel próbálja a célcsoport fejét tömni. Spielberg filmje kellemetlen élményként az ember torkán akad, hosszússágával és érdektelenségével vélhetően tökéletes kedd délutáni matinéfilmként végzi majd – bár néhol ijesztő pontossággal a Hallmark televízió brutálisan lapos érzelmi világát idézi (ami egyébként bejön az Amerikai Filmakadémiának). Ezek után kíváncsi vagyok arra, vajon Coppola és Lucas után mikor kapja el Spielberget is az alkotói kapuzárási pánik: Coppola manapság függetlenként próbál újraéledni, és nemrég a nagy George Lucas is hitet tett a személyes hangvételű, kisebb költségvetésű filmek gyártása mellett (hisszük, ha látjuk). Most Spielbergen a sor, hogy újragondolja, hogyan válhatna ismét gyermekké. 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr584089743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2012.02.10. 12:13:59

Azért az mégiscsak tanulságos ma, a magyar filmesek elszánt polgárháborújának idején (művészkurucok kontra giccslabancok), hogy a jelek szerint a nagy filmesek felfogásmódtól és kultúrától függetlenül szívesen állítanak lovakat kései filmjeik középpontjába. Talán ez lehetne az ellentét feloldásának módja is, ld. "Andy Vajna bemutatja Tarr Béla filmjét: Hadak útján 2. - A torinói ló visszatér". (Jobb az "Angyalszív 2. - Járd újra a sátántangót!"-nál, mert Mickey Rourke ma már alig hasonlít önmagára, egy pacinak viszont akárhány dublőrje lehet.)

Huber Zoltán 2012.02.10. 15:52:00

@Orosdy Dániel: Szerintem sokkal egyszerűbb lenne (és a két tábor között egyensúlyt is helyreállítaná), ha Vajna egész egyszerűen odaadná a saját blockbusterei remake-jogát a honi művészrendezőknek.
Egy Tarr-Rambo például bizonyosan hungarikum lehetne + ha csak rajongótábor tizede vesz rá jegyet, már megvan a hőn áhított piaci siker...

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2012.02.10. 16:00:45

@Huber Zoltán: A Tarr-Rambót nem éppen most csinálta meg Skolimowski...? :DDD

www.imdb.com/title/tt1561768/

Huber Zoltán 2012.02.10. 16:10:00

@Orosdy Dániel: Basszus, mindig így járok a milliós ötleteimmel...állandóan megelőznek :) No de még ott az Emlékmás, a Die Hard 3, a T3...(a Vörös Zsarut meg csak félve említem)
süti beállítások módosítása